Hogy mondhatnám meg, hogy "kavarok" a barátjával és utálom, hogy hazajött?

Az unokatestvéremmel 3 hónap különbséggel egyidősek vagyunk, úgy nőttünk fel, mint az ikrek. Az anyámnak a nagynénémmel nagyon szoros kapcsolata van a mai napig és kiskorunkban is mindig együtt voltunk.

Egy óvodába és iskolába jártunk, délutánonként mindig a másiknál/másikkal voltunk, közösen utaztunk. A nagyszüleinknél is mindig együtt voltunk. Olyan volt nekem, mint a testvérem és a legjobb barátnőm egyben.

Mivel ennyit együtt voltunk, a baráti körünk is közös volt, de ő volt a népszerűbb lány. Ez nem irigység, vagy bármi, hanem látszódott, hogy az emberek őt jobban szeretik. Néha azt éreztem, hogyha nem lennék mellette, engem elfelejtenének, vagy fel sem tűnne, hogy én nem vagyok ott a buliban, engem nem hívtak meg hajókázni stb. Vagy ha a barátnőinkkel is történt valami, többször előfordult, hogy nekem meg sem mondták, nem beszélték meg velem, hanem csak utólag hallgattam, hogy "jajj hát XY-nak meséltem rögtön, ő nem mondta neked?".

Aztán tavaly tavasszal ő és az anyja egy este lejöttek hozzánk, hogy beszélni szeretnének velünk, jöjjenek mamáék is, mert fontos. Elmondták, hogy Bécsbe költöznek, mert a nagynéném kapcsolata komolyra fordult és összeköltöznek, de a pasi kint él és így képtelenség nekik eleget találkozni. Az unokatesóm pedig megy vele, mert az apjához nem akar költözni... A következő héten már el is költöztek.

Rosszul esett, mert mint kiderült, erről már karácsony óta beszéltek otthon, nekem egy szóval sem említette, hogy ilyesmi egyáltalán tervben lenne. Cserben hagyva éreztem magam, mert hiába voltak más barátnőim, velük közel sem volt olyan szoros a dolog, mint az unokatesómmal. És hiába mondta, hogy majd beszélünk mindennap, facetimeozunk és akár minden hétvégén találkozhatunk, ezek még az elején működtek, a végén pedig már csak hetente/kéthetente beszéltünk pár sort. Eltávolodtunk egymástól és én rátaláltam az igazi önmagamra, mióta nincs itt.

Sokkal jobban érzem magam, hogy nem kell osztoznom a figyelmen vele, végre azt érzem, hogy az emberek észrevesznek és alakul egy sráccal is. Aki történetesen az ő exe... Mikor kiköltözött, akkor megbeszélték, hogy szüneteltetik a dolgot, előtte együtt voltak 1 évet. Az elején még beszéltek, de nyáron már egyáltalán nem. Mi pedig fokozatosan lettünk jóban, az elején nem is nagyon voltunk kettesben, hanem mindig a barátainkkal. Szilveszterkor csókolóztunk először, azóta találkozgatunk, randizgatunk, de egyelőre nem vertük nagy dobra a dolgot.

Az unokatesómék viszont most hazaköltöztek február végén, mert az anyja kapcsolatának vége lett.

Ő meg próbál úgy tenni, mintha el sem költözött volna... Folyton hív, ír, keres, hogy csináljunk valamit, átjöhet-e, menjek át én, vagy csináljunk valamit a csajokkal. Meg hogy most a barátjával is újra szeretné kezdeni, mert nincs túl a dolgon és úgy érezte, ezt velem kell megbeszélnie. Félek, hogy ezzel megint a régi felállás lesz, hogy én csak a +1 fő leszek mellette, az utánfutó. Sokkal jobb volt, amíg nem volt itthon... És fáj beismernem, de amióta egyedül voltam, jobban éreztem magam.