Mit kezdjek az apámmal?
Elég komplex a probléma, igyekszem viszonylag röviden és érthetően összefoglalni.
19 éves vagyok, még tanulok, tehát a szüleimmel élek.
Jó ideje nagyon rosszak itthon az állapotok, fokozatosan romlott el minden.
Apukámat elég sok stressz éri a munkahelyén, ráadásul nagyon magára vesz minden apró problémát és rágódik rajta. Sokszor nyugtatóval alszik, illetve egyre komolyabb alkohol problémái vannak. Mostanra anyukámmal és velem is megromlott a kapcsolata, (szerintünk) az alkohol már olyan személyiségváltozásokat idézett elő, ami józanul is megmutatkozik. Olyan, mint egy lassan 60 éves férfi testében élő gyerek, itthon semmit nem képes, vagy hajlandó elvégezni egyedül, nekünk szeret utasításokat osztogatni, hogy miket csináljunk meg és makacs is. Emellett anyukámat borzasztóan elnyomja, sehova nem mehet egyedül, otthon is örökké mellette kell lennie (de nem beszélgetnek), folyton kritizálja, ingerült vele, rengeteg feladatot ad neki, pedig amúgy is mindent ő intéz. Anyának már barátai sincsenek, mert apa nem vette jó néven, ha átmegy hozzájuk, vagy telefonál velük.
Részben közrejátszik az, hogy nem volt túl jó gyerekkora, kevés szeretetet kapott, azonban anyukámnak tényleg vannak szörnyű események a múltjában, mégis nagyon önálló, talpraesett, vicces ember lett.
Viszont már őt is tönkreteszi ez a helyzet, egyre motiválatlanabb, már a munkája sem érdekli, az interneten lóg örökké, pedig korábban mindig valami értelmessel foglalta le magát (olvasott, tornázott, szeretett pakolászni a ház körül, amikor kicsi voltam emlékszem sok DIY dolgot is készített). Ő is látja, hogy baj van, de annyira bele vannak fásulva a mindennapokba, hogy nincs erejük változtatni.
Apukámnak a tünetek alapján szerintem (bár nem vagyok orvos) bipoláris depressziója lehet, vagy valami olyasmi (rövid, lelkes, tervezgetős és hosszú depressziós szakaszok váltják egymást). Vannak ilyen fellángolásai, hogy csináljunk ezt vagy azt, de mindig olyan dolgot, ami igazából nem, vagy csak nagyon lassan és problémásan megvalósítható, nem reális. Mindenesetre fontos lenne szakemberhez fordulnia, mivel már nem csak mentálisan beteg, hanem aggasztó fizikai tünetek is jelentkeznek.
De akármilyen óvatosan próbáljuk felhozni, hogy meg kellene látogatni az orvost, teljesen elutasító, és ameddig ő nem látja be, hogy szüksége van egy pszichológusra, addig semmi értelme nem lenne erőszakkal vinni.
Velem sem jó a kapcsolata, nem tudja elfogadni, hogy felnőttem, már sok mindenben nem olyan vagyok, mint kiskoromban. Örökké szeretetet akar belőlem kicsikarni (pénzzel, vagy érzelmi zsarolással), de ezzel, meg a mindennapos viselkedésével egyre messzebb lök. Egyébként sem vagyok az a fajta, aki nagyon látványosan, ömlengősen mutatja ki a szeretetét, anyával szuperül megvagyunk de őt se puszilgatom pl. örökké, apa pedig ezt várná el.
És ami szörnyű, hogy igazából az esetek többségében már meg sem ráz, hogy úgy élünk egymás mellett, mint az idegenek, teljesen megszoktam. Viszont ha jobban elmélyedek a gondolataimban, akkor borzasztó bűntudatom van. De ezt, a mostani verzióját nagyon nehezen tudom szeretni. Teljesen mérgező, és haragszom, amiért tönkreteszi magát és tönkreteszi anyukámat, aki pláne nem ezt érdemelné.
Nem rossz ember az apám, mert rengeteget dolgozik, hogy el tudjunk menni nyaralni, meg legyen mindenünk, de az se érdekelne ha egy putriban laknánk, csak ne lenne ez a szituáció itthon. És minél tovább húzódik, annál akaratgyengébb lesz, se az ivást, se az evést (túlsúlyos) nem képes megállni, nem hogy nagyobb változások történjenek.
Tudom, hogy segítenünk kellene, de nem tudom hogyan. És nekünk is borzasztó nehéz együtt élni vele, elszívja az összes energiát.
Bármilyen tipp, kapaszkodó, hogy mihez lehet kezdeni ilyenkor?
válasza:"Nem rossz ember az apám"
"itthon semmit nem képes, vagy hajlandó elvégezni egyedül, nekünk szeret utasításokat osztogatni, hogy miket csináljunk meg és makacs is"
"anyukámat borzasztóan elnyomja, sehova nem mehet egyedül, otthon is örökké mellette kell lennie (de nem beszélgetnek), folyton kritizálja, ingerült vele, rengeteg feladatot ad neki, pedig amúgy is mindent ő intéz"
"Anyának már barátai sincsenek, mert apa nem vette jó néven, ha átmegy hozzájuk, vagy telefonál velük."
szerintem de. tök mindegy mennyit dolgozik, azzal nem váltja meg magát. a rossz gyerekkor már nem kifogás, felnőtt ember, tudnia kéne változtatnia.
Első körben megpróbálnék leszakadni a családról. Elmennék dolgozni, szereznék pénzt tanulás mellett, amit gyűjtenék addig amíg elegendő nem lenne. Nem tudom, mennyit fizetnek a taníttatásodra, de valahogy azt is megpróbálnám átvenni tőlük. Nagyon durva lesz, első pár hónap pokoli, alig marad időd aludni. De aztán kezdesz "nullába" lenni és onnan már csak felfelé.
Kibérelnék egy panellakást és elköltöznék. Ez megvan pár hónap alatt. A munkát nem hagynám abba, természetesen kell a pénz ellátni magam + bérleti díj. Utána anyukával szerveznék programokat hogy kimozduljon otthonról pl; nézze meg a lakásom, a környéket, menjünk vásárolni konyhai dolgokat ilyesmi. Apukával akkor kezdenék foglalkozni komolyabban, mikor már látja hogy saját lábadon állsz és tudatosul benne hogy felnőtt vagy. Utána adna a szavadra is, ha komolyan elbeszélgettek egy esti összeülésnél. Cselekedj, mielőtt elkezdi verni anyádat. Nem akarom ezt vészjóslóan mondani, de nagyon úgy fest, hogy efelé haladtok. Tegyél ellene.
#1
Beteg, ezeket nem tudatosan csinálja. Azzal egyet értek, hogy majd 60 évesen ideje lenne elengedni a gyerekkori traumákat és az "új" családjával törődni, de egy depressziós embernek hiába mondod, hogy jaj ne szomorkodj, nem ér semmit. Sok mindent elrontott, de attól szerintem nem rossz ember.
#2
Augusztusban költözök 150 kilométerre innen, kollégiumba, duális képzésre megyek, szóval a pénz is meg lesz. Illetve a nagyszülők nagyon sokkal támogatnak, bár nyilván idővel azt sem fogom elfogadni. Tervben van az összeköltözés párommal, de az még a távolabbi jövő.
Anyával tervezek programokat csinálni, eljárunk színházba, moziba, kávézni, most is szivesen csinálnék ilyeneket (néha össze is jön). De mi lesz akkor az apámmal? Látom a problémákat, de bennem van az a borzasztó kettősség, hogy akármennyire haragszom rá és idegesít, félek, hogy baja lesz és nem akarok neki ekkora fájdalmat okozni, hogy anyával sok időt töltök, őt pedig kizárom az életemből. Mert mégis az apám és sajnálom. És nem tudom, hogy jól teszem, vagy "kegyetlenebbnek" esetleg megértőbbnek kellene lennem.
Én is tudok hozzá csúnyán szólni sajnos.
válasza:Családterápia segíthetne, jó szakemberekkel. Ebbe esetleg ugy vonhatnad be, hogy mdgmondod, hogy ezt kered tole a kovi 5 szulinapra es karacsonyra, hogy ezt csinalja veletek es kozben hsngsulypznad , hogy szeretned, hogy ujbol jol legyetek mindannyian. A függőségén hamar segíteni kell, túl sok a rizikó a korai halálozásra a túlsúllyal és a folyamat idegességgel, plusz ezt a nyugtató szedést nem tudom, ki ellenőrzi neki, iszonyat romboló lehet, ha nincsen rendesen orvosi kontroll.
Komplett életmódot kellene váltania,ezt fokozatosan,lepesrol lepedre lehet. Anyukádnak is szerepe van ebben, nem szabadna engednie neki ezt a légkört. Itt komoly jatszmak zajlodhatnak a mindennapokban, ami nem csak Apukadon mulik. Igazábol te vagy a gyerekuk, nem helyes , hogy rad van testalva az o prpblemajuk megoldasa, ezert tenyleg jo, ha a mergezo kornyezetbol hamar el tudsz menni, de ertem a felelmed, hogy akkor veluk mi lesz, viszont ok a felnottek, az o felelosseguk, hogx hogy cseszik el az eletuk, akarmennyire faj is. Ha nem tudod rabeszelni a terapiara, te menj el pszichplpgushoz, hogy legalabb magad megmentsd a karos hatasoktol es erosodj meg. Neme kell egyedul elbirni egy ilyen terhet. Szerintem nem is lehet. Remélem, hogy jo vege lesz.
válasza:3. Szerintem alapból rosszul közelíted meg. Nem te zárod ki az életedből ha anyukáddal programot csinálsz. Ő zárja ki saját magát, ezért nem lehet vele programot csinálni. Márpedig ha nem akarja akkor nem lehet erőltetni. Féltékeny arra ha valaki boldog körülötte. Ha neki rossz akkor legyen másnak is. Nehogy már ezért is neked legyen bűntudatod.
Azt is megkockáztatom hogy mivel úgy éltek egymás mellett mint az idegenek, csak felelősséget érzel mert egy emberi lény akivel felnőttél ezért segíteni akarsz neki. Mert jó ember vagy. De a szavaidbol kivéve ez nem biztos hogy ez szeretet. Egyszerűen csak nem bírod nézni hogy valaki szenved.
Most nem fog tetszeni amit mondok de ha ennyire lehúzza anyukádat akkor nem csodálkoznék ha elválna tőle. És igaza lenne. Ha ennyire boldogtalan valaki akkor lépni kell. Ez az élet sajnos. Nem mindig jön össze. Inkább anyukádnak segíts aki hajlandó a változtatásra. Apukád nem akarja higy segítsenek rajta ezért nem lehet segíteni neki. Nem kell higy ti is tönkremenjetek lelkileg.
válasza:Ha apukád felé azt közvetíted hogy ez így rendben van, nehogy megbántsd, sosem fogja észrevenni magát. Az meg hogy nem tudatos... Hát térjen észhez, és csinálja tudatosan. Amíg kénye kedve szerint tutujgatjátok, nem fogja észre venni magát.
A saját lelki egészségedet a te döntésed feláldozni. Meg az apád lelki egészségéért is ő felel.
Gondolj bele. Ha te a padlón lennél, és lehúznál másokat, de ők nem hagynák, azt gondolnád milyen önzők? Vagy inkább észhez térnél, hogy ez így nem jó?
Azért vagyok ebben ilyen szókimondó, mert nekem is vannak ilyen családtagjaim. És nagyon sokáig úsztam ebben az energiavámpír mocsárban. Mindkét szülőm ilyen.
Meg van az okuk hogy miért.
27 évesen még mindig.mutogattam rájuk, hogy ők tehetnek róla, mert így meg úgy neveltek, meg amolyan volt a környezet. Aztán felálltam. Kimondtam ami zavar, és nem hagytam hogy rám húzzák a nyavalyáikat. Szeretem őket, együtt töltött időre partner vagyok, de ha nekiállnak 5 évesnek kezelni, akkor kiállok magamért. Nem kell lesüllyednem az ő kommunikációs szintjükre.
Ha mérgezősdit játszanak, abban nem veszek részt, és ezt meg is mondom.
Különben majd lesz egy gyerekem, és majd meg kell értenie hogy mitől estem szét, a szüleim tehetnek róla. És kezdődik elölről az ördögi kör.
Nem!
Család vagyunk, és segítünk egymásnak, de nem pátyolgatom ezt a mérgező kisugárzást, mert az én lelki egészségemért én felelek. És nem az apád döntése hogy elszívja az energiádat, hanem a tiéd! Költözz el minnél előbb, ne járj úgy mint én, hogy ebben a sz*rban vesztegettem el a 20-as éveimet, és mutogattam a szüleimre, hogy miattuk van.
Nem. Miattam van. Ők olyanok amilyenek, de hogy én milyen vagyok, az az én felelősségem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!