Szerintetek jól döntöttem? Megszakítottam velük a kapcsolatot.

27 éves vagyok, ebből 24 évet rettegésben éltem le, otthon. (Nem tudtam elköltözni, amíg egyetemre jártam, mert nagyon rosszul álltunk anyagilag, és a szüleim semmivel sem tudtak támogatni, dolgozni meg nem tudtam a képzés mellett). Apám nárcisztikus manipulatív ember, aki 80%ban nagyon kedves, de az a 20% kiszámíthatatlan és pokoli. A testvéreimmel minden nap félelemben és rettegésben éltünk, mert nem tudtuk sosem, mikor csattan. Amikor dühkitörései voltak, mindent széttört, ordítozott, de olyan démoni módon, hogy egyszerűen egyet is képtelenség ezek közül feldolgozni, nem hogyaz összeset. (kb havonta voltak hatalmas traumák). Emellett módszeresen alkalmazta a lelki terrort, folyton végig kellett néznünk, hogy anyukánkat bántja. Főleg verbális bántalmazás volt, állandóan undorító kifejezéseket ordítozott rá, elhordta mindennek, az egész gyerekkorom úgy telt, hogy a 4 húgommal néztük, hogy anya zokog. Olyan is volt, hogy az éjszaka közepén ordítozott velem, ütötte a kutyámat, és fenyegetett, hogy megölt. Mindig azt mondta rám, hogy kövér disznó coca, sosem lesz párom. A testvéreimnek ha rosszul állt a haja, vagy nem tetszett neki a ruha, ami rajtuk van, hegyibeszédbe kezdett, hogy ő tudja mi a stílus, de nekünk fogalmunk sincs róla, és dögöljünk meg. Mivel sokan vagyunk testvérek, mindig a szemünkre hányta, hogy ő egyet sem akart közülünk. Sok olyan rémes emlékképem van még az egyetemi évekből is, amikor anyával ordítozik, és anya csak zokog. Félelemben éltem le az életemet, de ez utólag tudatosult bennem, amikor már mindenféle betegségem kialakult. A testvéreimnek is mind van valami pszichés problémája, mindannyian mély szorongással küzdünk, és kb mindentől félünk.

Anyától ezerszer kértük, hogy váljon el, mert nekünk nem is azt volt a legnehezebb elfogadni, hogy minket aláz verbálisan, hanem azt, hogy anyát, őt sokkal gyakrabban bántotta, mint minket. Sok rossz kép beugrik, hogy a testvéreim zokogva ordítva sírnak. Mindannyiunknak volt már öngyilkossági kísérlete.

Azonban, mivel anyukám továbbra sem akar elválni, és szerinte én eltúlzom a helyzetet, illetve "ez nem ilyen egyszerű", ezért megszakítottam vele a kapcsolatot. Most lelkifurdalásom van, mert anyukám amúgy egy tündér, de egyszerűen nem bírom jobb belátásra bírni. Én értem, hogy ő már a bántalmazottak pszichológiája szerint működik, de nem is akar változást. Mindig azt mondja, hogy ő azért szereti, és sajnálná, ha elválnának. Rokonok elől mindezt titkolja, amikor néha a rendőrséget akartam hívni, kivette a kezemből a telefont. Viszont nekem erre az egészre ráment az egészségem., 27 évesen mellrákom van. Úgy érzem, hogy meg kellett lépnem ezt. Gonosz vagyok?