Jogos, ha így érzek?

Én 19 éves vagyok, a húgom 15. Már kicsi korunktól fogva megy a mindennapos veszekedés, de bennem már kezd nagyon elfajulni a dolog.

Fél éve volt egy srác, 3 hónapja kavartunk. Akkor a húgom barátnője is kikezdett vele (nem tudtunk egymásról), majd mikor kiderült, mi összevesztünk a csajjal. A húgom persze a barátnője mellé állt, hogy én vagyok az egészben a hibás. Egészen addig suli után mindig bennmaradtam a buszmegállóban az ismerősökkel szórakozni...stb. Ez a dolog után viszont a buszmegállóba sem mertem kimenni, a barátnője és az ő barátnői meg akartak verni, mert a húgom azt mondta a csajnak, hogy őt és a húgát lek*rváztam, ami nem volt igaz.

A másik, hogy a szüleimet is sírba viszi, mégis ő a kis kedvenc. Pedig... 13 évesen a detoxban kötött ki a barátnőjével! Lopja az italt a szüleim szekrényéből! És a pénzt is! (Múltkor nekem azt mondta, hogy csak 2500Ft-ja van összesen, másnap vett egy 8000Ft-os parfümöt... vajon miből?) Ja, és amikor detoxban volt, a szüleink akkor is engem hibáztattak mindenért, pedig semmit nem tudtam, de sebaj, azért rámkenték. Amúgy 2 kezemen nem tudom megszámolni, 15 évesen hányszor volt már részeg! És lassan több fiúval smárolt, mint én 19 évesen. A jegyei persze nem ilyen jók. Én most szeptemberben megyek egyetemre. Talán ha majd alig lát, normálisabb lesz velem?

Ahányszor összeveszünk, mindig elmond mindennek, és hogy nekem nincsenek is barátaim, bezzeg neki... neki milyen jó barátai vannak. -.- Eddig akármit elmeséltem neki, mindent ellenem fordított. A mostani barátomat is... mikor összevesztem a sráccal, tesómnak szidtam őt, aztán tesóm szépen mindent bemásolt a barátomnak. Ő azt hiszi, mindenhez van köze és ő a királykisasszony. A szüleinket is elmondja mindennek. Persze mikor a kocsmában összetört egy poharat, azért nekem kellett odamennem bocsánatot kérni és kifizetni. Máskor meg úgy beszél velem, mint a kutyával. Vagyok minden nap szemét, mocskos, h*lye, k*rva, r*banc, vagyok szánalmas, idióta, nyomorék.

Mikor felhoztam neki, hogy a nővérét tisztelnie kéne, gúnyosan kinevetett, hogy engem soha az életben nem fog tisztelni. Nem hiszem, hogy nem adok okot a tiszteletre: egyetemre megyek, jól tanulok, segítek itthon, beosztom a pénzem, igenis vannak barátaim, van egy szerető barátom, mindig igyekszem ápolt és divatos lenni, és mindig tisztelettudóan beszélek másokkal. Akkor mi a gond?

Ma indultuk a Balatonra. Ott vannak az unokatesómék, akiket 5 éve nem láttunk, külföldön élnek. Persze a lánygyerek kitalálta, hogy ő ma meccsre megy a barátnőjével, nem jön a Balcsira. Összeveszett mindenkivel, és ezért nem mentünk, hogy ne csavaroghasson. Persze ő ugyanúgy el fog menni itthonról. A ballagásomról is lelépett, mert meccsre ment (nézni)! És azt mondta, ő lesz*rja, hogy ballagásom van.

Ezek után normális, ha utálom őt? Legszívesebben megfojtanám, dehát ezt mégsem tehetem. És megfogadtam, mostmár véglegesen, hogy a jövőben bármi baja lesz, rám semmiben nem számíthat! Úgy beszél velem, mint a kutyával, és még segítsek neki? Ha én elesnék, ő még belém is rúgna. Bármi adódjék, felőlem mehet a híd alá, de tőlem a jövőben semmit nem várhat! 5 Ft-ot sem! Utálom és megvetem, ahogy senki mást a világon! Jogos ez? Van másnak is valami hasonló története?