25-30 év közötti felnőttek, akik még a szülőkkel laktok, nektek mennyire szólnak bele az életetekbe?

Az, hogy otthon vannak feladataid, ha ott élsz, teljesen jogos, ezt családi munkamegosztásnak nevezik.

Az is jogos, hogy tudni akarják, hol vagy, és mikorra várható, hogy hazaérsz, mert így probléma esetén tudják, hol keressenek és mikortól gond, ha még nem vagy otthon (Baleset bárkit érhet, meg olyan is lehetséges, hogy sürgösen el kellene érni valamiért)

Az meg megint érthetö, ha egy bizonyos idöpont után nem akarják, hogy zavard öket a késöi hazajövetellel, meg az ezzel járó zajokkal.

Semennyire. De felnőtt vagyok, szóval elmosogatok, kitakarítok, beteszek egy mosást magam után.. nem kell ezt külön mondaniuk. Nem adnak + munkát, nincs munkát adniuk, mert felismerem magamtól, hogy mit kellene megcsinálni.

Igen, ha kések akkor ráírok anyura messengeren vagy küldök neki egy sms-t, hogy "később jövök". Ennyi. Nem kötöm az orrára, hogy hova megyek vagy kivel találkozom.

Nincs beleszólásuk, hogy 10-re legyek otthon. Természetesen, tiszteletben tartom, hogy ők korán fekvők, így ha későn jövök haza, akkor csöndben jövök be, hogy ne zavarjam őket.

Költözz el tőlük, amilyen gyorsan csak tudsz ! Dolgozz valamit, mellette tudsz egy szobát fizetni.

Felnőtt ember vagy, ne hagyd, hogy tönkretegyenek, irányítsanak, meg fogják keseríteni az életed, ha nem lépsz.

Nálunk nagyon túltolták ezt a dolgot a szüleim.

Megszabták melyik suliba, mit tanuljak, hol dolgozhatok. Mikor és kivel mehetek és hogy hova.

24 voltam mikor elköltöztem otthonról.

Suliba jártam, dolgoztam, nyelvvizsgát csináltam, otthon igencsak kivettem a részem a takarításból (anyám nem dolgozott, egész nap ráért volna pedig).

Emellett nem keveset lehúztak rólam havonta (átlagosan olyan 200ezer körül, ez olyan 5éve volt).

Aztán mégsem voltam elég nekik, mindig csak azt kaptam, hogy semmit nem fogok így elérni az életben, mert szerencsétlen vagyok.

24 évesen mondom, megazabták, kivel hova...

Hétköznap este 8ra haza kellett érnem, különben kizártak volna.

Hetvégén mehettem este 10ig. Azt mikor ott aludtam valahol, akkor úgy aludhattam, hogy csak pénteken VAGY szombaton, és másnap reggel 8ra legkésöbb haza kellett érnem.

Nekem ezzel a kamaszkoromat vágták gallyra. Míg a barataim élvezték az életet, én inkább otthon ültem, mert milyen gáz már este 8-10re hazamenni pl egy buliból... pasim nem is volt, mert kb senki nem értette meg, hogy ezek a feltételek.

24évesen lett egy barátom, vele szerettem volna tölteni a hétvégét. Természetesen nem engedtek el, csak az ő felteteleikkel, mit fentebb írtam. Na ott betelt a pohár. Összecsomagoltam a cuccaim, 2szatyor ruhával és 2000ftal a zsebemben leléptem...

Páromhoz költöztem, lesz ami lesz alapon úgy, hogy akkor voltunk együtt 3 hónapja. 3 hónap múlva anyám és nevelőapám felváltva könyörögtek, menjek haza, változnak a feltételek... rájöttek, mennyit értem nekik anyagilag.

28éves vagyok, azóta is ha elmegyek valahova, mostmár férjemnek bejelentem a mai napig kivel, mikor meddig megyek. Ha nem érek haza a megbeszélt időben, sík ideg vagyok, hogy mi lesz... pedig 1szóval nem mondana rosszat, sőt, örül hogy jól éreztem magam.

Én egyedül azt bánom, nem volt elöbb merszem lépni.

Életem legjobb döntése volt.

Az összes pénzem a sajá számlámra irányíttattam (árvasági, sajáz fizu amik eddig anyám számlájára kellett, hogy menjenek, mert választásom nem volt). 2 hónap múlva könyö

A 3-as válasza nagyon tetszik.

Késő negyvenes szülő vagyok, kora huszas, még otthonélő (még tanul, de később lesz hova költöznie) gyerekkel.

Nem gondolom, hogy komolyan korlátoznám a zutódot (de ha úgy gondolod, nyugodtan szólj, jó?!)

Ketten élünk, kis alapterületen. Online, vizsgaidőszakban, főleg vizsganapon, fölszívódok.

Egyébként én vagyok a teljes munkaidős és családfenntartó. Nagyon korán kelek, ezt nyilván nehéz tolerálni, de sajnos ebből élünk.

Hogy a felnőtt gyerekem késő este mikor mit csinál, az az ő dolga, ha csendben teszi. Azért nagy vonalakban szeretem tudni, hogy mikor várható haza (de szerintem ez nem csupán szülő-gyerek viszonylatban elvárható, hanem általában család- és lakóközösségben, hiszen felelősek vagyunk egymásért.) Hogy mikor, és miért pont akkor, az nem érdekes, de a megjelölt időpont után kb. 10-20%-kal azért kezdek aggódni.

Költözz el... ja, persze kényelmesebb a mamahotelben dekkolni.

Akkor viszont ne panaszkodj, amíg náluk laksz, gyerekként fognak kezelni - főleg, mivel látják, hogy felnőttként arra nincs igényed, hogy önállóan élj.

És nem kifogás, hogy nincs melód, mert van, szóval fenn tudnál tartani egy albérletet akár egy korodbelivel - akivel máris egyenrangú partnerek lennétek, nem szülő-gyerek viszony.

Én apámmal élek. Ő nem szab meg semmit, nem próbál korlátozni, inkább csak kíváncsi. Tudom, hogy nem akar rosszat, de néha már kezd az agyamra menni. Ha valahová megyek, mindig kérdezi hogy kivel, hova, mikor jövök haza.

Kérdezget h mi újság a barátaimmal, mivel töltöttem az időmet házon kívül, min dolgozom épp stb. Ha veszek valami új holmit pl ruha, cipő, műszaki cikk, mindent meg akar nézni, hogy mégis milyen.

Az életem minden apró részéről tudni akar, és tudom, hogy azért mert szeret, de sokszor már idegesít. Egy telefonbeszélgetést nem tudok nyugodtan lefolytatni úgy, hogy a szomszéd szobában van, mert tudom, hogy minden szóra odafigyel.

A házimunkával nincs gond, azt magamtól is megcsinálom, meg a rezsiből is kiveszem a részem. Szóval nem dirigál, meg nem korlátoz, csak egyszerűen olyan szinten része akar lenni az életemnek, ami engem már kissé frusztrál. Amikor nem vagyok otthon, minden egyes nap felhív, megkérdi, hogy mit ettem, mit csinálok stb.

Néha baromi dühös vagyok rá ezért, de aztán belegondolok, hogy nem akar ő ezzel rosszat, és sok gyereket meg nagy ívben letojnak a szülei, az enyém legalább törődik velem. Nem tudom, hogy milyen lesz a kapcsolatunk, ha végre sikerül majd elköltöznöm.