Édesanyám nemrég halt meg, én volnék az egyedüli örökös, de a rokonság alanyi jogon már most igényt tart egyes használati tárgyaira, személyes kötődés címén. Van hozzá joguk? Ti hogyan viszonyulnátok az ilyen rokonokhoz?

Bocsánat a megkésett reagálásért. Valóban az történt, hogy én hívtam fel őket telefonon, és felajánlottam nekik, hogy nézzenek körül, hogy mire lehet szükségük, de csak az általam kijelölt tárgyakat vihették el, melyeket már amúgy sem használnék (édesanyám ágynemű huzata, ruhái, táskái, stb). és ami amúgy is a konténerben landoltak volna. (Pár használati tárgyat és ruhadarabot a szeretetszolgálatnak is felajánlottam ezekből, és ezekből rengeteget el is vittek, szerencsére ezek már jó helyen vannak). A kedves rokonok viszont természetesen vittek volna még ékszereket, szemet vetettek a szőnyegekre, a lámpákra, pár konyhai eszközre, az ünnepi étkészletekre, vagyis gyakorlatilag mindenre, ami mozdítható - ha azt nem mondom, hogy bocsi, ez és ez marad. Persze ezen meg is sértődtek, de nem érdekelt. Egyébként meg se köszönték, hogy gondoltam rájuk, sőt, még ők érzik megsértve magukat, amiért csak annyit kaptak, amennyit, és nem többet, lévén, hogy ők a legközelebbi rokonok (édesanyám testvére és a családja), valamint amiért nem őket kértem meg a költözködés lebonyolításában, hiszen a bútoroknak segítettek volna raktárat is keresni (az egyik közülük ingatlan-közvetítő). Szóval ezek után még bocsánatkéréssel is tartozom nekik. A legújabb fejlemény most az, hogy kitalálták, hogy nagymamámat, akire most ők vigyáznak, jobb, ha személyesen inkább nem is látogatom, mert túlságosan ragaszkodik hozzám, és mivel minden áron velem akarna jönni, nem lehetne visszatartani őt. Szerintem megpróbálják ellenem hangolni azzal az érvvel, hogy én már látogatni se akarom őt. Hosszú távon ezt a kedves rokoni szálat biztos, hogy el fogom engedni, ha nagymamám már nem fog élni. Ti is így tennétek?

Igazad van. Az most egy nagyon fura új felállás, hogy ha nagymamámat próbálom teleofnon elérni,az ő telefonjunkon keresztül tudom csak hívni őt, és velük is kénytelen vagyok beszélni pár szót (sokszor amint nagymamám befejezi a mondanivalóját, nem várom meg, amíg visszaveszik a kagylót). Éveken át nem foglalkoztak velem, ha telefonon kerestek minket, és én vettem fel, ennyi volt a beszélgetésünk: anyácskád van? Adod? Köszi. Meg se kérdezte, hogy vagyok. Egy legutóbbi telefonos beszélgetésünk alkalmával pedig nagynéném felszínesnek nevezett, mondván, hogy ők mélyebben gyászolnak, mint én, (az is bántja őket, hogy édesanyám temetésén a pap 90 százalékban az én szövegemet illesztette be a beszédbe, és nem az övékét) és volt képe azt hazudni nekem, hogy éveken keresztül támogattak engem, mögöttem álltak. Egyszer ugyan segítettek munkát szerezni, de hosszú éveken keresztül többnyire semmibe vettek és le se tojtak. Általában irigykedtek ránk, és ha nekünk ment jobban, örömmel konstatálták, hogy milyen jó, hogy nekik nincs ilyen problémájuk...

***... és amikor nekünk ment rosszabbul, örömmel konstatálták, hogy milyen jó, hogy nekik nincs ilyen problémájuk - és nevettek rajtunk.