Hogy lehetne megoldani a helyzetet, hogy ne hallgassam utána hónapokig, hogy milyen érzéketlen vagyok?

Sziasztok!

Párommal megbeszéltük, hogy jövőre összaházasodunk. 10 éve együtt vagyunk, 9 éve élünk együtt. Már terveztük évekkel ezelőtt is, de vagy valami haláleset volt valakinél vagy hosszabb betegség stb, így mindig csúszott.

Úgy gondolom, hogy ennyi idő után nincs ennek jelentősége, ezelőtt is megvoltunk és ezután sem változik semmi, pusztán a ház és az egyéb ingóságok miatt gondoljuk úgy, hogy ha egyszer valamelyikünkkel történne valami, akkor a másik be legyen biztosítva.

Sosem volt álmom a többmillió forintos, fehérruhás összejövetel, amire azokat is meg kell hívni, akikkel soha az életben nem beszélünk. Éppen ezért egy sima kéttanús szertartást szervezünk, úgy, hogy a tanúkat sem a rokonok vagy barátok közül szervezünk.

Anyuval múltkor szóbakerült ez az egész és mondta, hogy rosszul esik neki, hogy nem lehet ott az esküvőmön és biztos meg fog sértődni. Mondtam neki, hogy egyrészt majd megbékél, másrészt semmilyen esküvő nem lesz, plusz ez a mi döntésünk, fogadja el.

Párom nem tartja a kapcsolatot a családjával, igaz az én családom olyan neki, mintha a sajátja lenne, de azt sem akarom, hogy ő kellemetlenül érezze magát (bár állítólag nem zavarná).

Mondtam anyunak, hogy nem akarok felhajtást, meg ha ő eljön akkor a papa sértődik meg, vagy anyu piszál addig, amíg meg nem hívom őt is. De akkor már apu is jogosan sértődik meg amiért nem hívom el őt és a feleségét és akkor már a tesómék is berághatnak 3 gyerekkel. És a végén ott vagyunk, hogy kapásból 10 fő van jelen.

Ezt szeretném elkerülni, de nem gondoltam, hogy ebből sértődés lesz, azóta ezt hallgatom.

Nem értem mit kell ezen berágni, elmegyünk, aláírunk 1 papírt, végighallgatunk egy 10 perces monológot, aztán onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Úgy tűnik ez másoknak sokkal nagyobb esemény, mint nekünk.

Ti hogy rendeztétek ezt le?