Akinek korán fel kellett nőnie,elmesélnéd?

11 voltam mikor a szüleim elváltak, anyummal élek. Volt, hogy 5 napig nem is láttam az esti "Aludj jól!"-on kívül, mert 2 helyen 12 órázott.

Apámmal ez alatt megromlott a kapcsolatunk. Ő úgy gondolta,hogy a gyereknek kell az apját keresni (akkor voltam 13, ő 50+) én meg az ellentétét. Én kerestem, ő nem és meguntam.

Tavaly apum meghalt, a nyakunkba szakadt a hitel, egy fenntarthatatlan ház fenntartása, a bátyám és a nagymamám ellátása.

Most vagyok 18, tervezek érettségi után elköltözni. Hogy meddig tart ez az egész egy nagyon jó kérdés. 5 évet mondanék mire megszabadulok ettől a tehertől.

Szüleim végigveszekedték, ordították a gyerekkoromat, aztán 8 éves koromban elváltak. Anyám 3 műszakban dolgozott, hogy legyen pénz, apám onnantól kezdve nem volt rám kíváncsi. Lett új nője, gyereke, ők voltak a mindenei, egy faluban laktunk, tehát ezt végignéztem.

Közben otthon a kinti-benti munka nagy része rám maradt, mivel anyám alig volt otthon, mikor otthon volt meg fáradt és stresszes volt. Mindenért ordított velem.

Egyedül kellett elintéznem magamnak mindnent, a saját szülőimre jártam, orvoshoz sem jött el velem egyszer sem, bármilyen bajom volt.

Később anyámnak született gyereke, persze ő el van kényeztetve, megkap mindent, nem kell csinálnia semmit.

Amint lehetett leléptem otthonról. Nem azt mondom, hogy a világ legrosszabb gyerekkora volt az enyém, de végigszorongtam és egyik szülőmre sem számíthattam igazán.

Szia!

13 voltam mikor anyum meghalt, nagymamám nevelt. Mindenem megvolt, mégis a szabadságra vágytam. 17 évesen felvettem a kapcsolatot apámmal, 18 évesen elmentem dolgozni, albérletbe költöztem.

Már 35 éves vagyok, van egy 11 éves lányom.

Szóval az biztos, hogy régóta a saját lábamon állok, nem pátyolgatott senki mint a mai sokszor már huszonéveseket.

Apám lelépett egy nővel 9 éves koromban, anyám beteges volt, éveket volt szanatóriumban, engem az apai nagymamámhoz passzolt (anyai nagymamám már nem élt). Amikor kikerült a szanatóriumból anyu, összeállt egy pasival, aki a házasság után mutatta ki a foga fehérjét. Engem szívből utált, anyut ütötte is. (Pasinál laktunk.) Lett egy kistesóm is. Aztán 16 voltam, amikor közölte anyuval a pasi, hogy vagy ő, vagy én. Anyu őt választotta, engem kivágtak otthonról. (Akkor, 90-es évek legelején még 16 év volt a tankötelesség, tehát lényegében megtehette). A szakmunkásképzőt már munka mellett,estin fejeztem be. Szerencsére anyám még évekkel előtte elintézett egy önkormányzati szükséglakást (az eredeti városunkban, ahol laktunk), oda mehettem lakni, az a jog még megvolt. Dolgoztam a majdani szakmámban, fenntartottam magam, levizsgáztam. Aztán estin le is érettségiztem. Közben férjhez mentem, szültem, lediplomáztam.

Hát mit mondjak, ahhoz képest, hogy valaki egyetem végéig a szerető szülői házban él, nálam nehezített pálya volt. (Közben úgy alakult az életem, hogy elváltam, gyerekemet egyedül nevelem, de a jég hátán is megélek, legalább ennyi "hasznom" volt belőle.)

Nálunk is hasonlóan alakult a helyzet: korai válás, családi cirkuszok, bírósági perek, ecetera... A váláskor ki lettünk semmizve, apám a 3 szobás családi házban punnyad azóta is egyedül, mi évenként költözködtünk egyik putribb szobakonyhás albérletből a másikba a testvéremmel és anyámmal. Közben utóbbira rájött a kapuzárási pánik és évekig hozott haza más férfit hetente, arról nem is beszélve, hogy mennyi adósságot felhalmozott közben, amiket nem fizetett ki. Én többször éltem nagyszülőknél-apánál-aztán vissza anyámhoz és ugyanezt pár havonta. Sehol nem tudtam otthon érezni magam. Többször kerültem pszichiátriára öngyilkossági kísérlettel, legutóbb egy éve. Azóta leérettségiztem és kollégista lettem, az ország másik végére jöttem egyetemre. Szeptember óta egyszer voltam apáméknál, a karantént viszont már a párommal töltöm. Karácsonyra is csak muszájból megyek haza, de tudom, hogy semmi értelme sincsen egyébként... Ja, és anyám új életet kezdett nélkülem, 44 évesen vár gyereket egy lecsúszott drogostól. Nem is tudom, valaha fogom-e látni a féltestvérem... Apám vajmi alamizsnát utal, ha van kedve, hogy “””segítse a tanulmányaimat”””. Persze nyilván tanulás mellett dolgozom.

- - -

Mindent összevetve nem véletlen, hogy egy lelki roncs lettem ilyen fiatalon. Tönkretették bennem az ünnepek szeretetét, az emberek iránti bizalmat, a szeretet képességét, a mentális, pszichés és fizikai életem. Folyton magányosnak érzem magam és csak arra tudok gondolni, hogy ha nem kerülök tőlük minimum egy 500 km-es távolságra, akkor öngyilkos leszek. Semmi boldogságom nincs ezen a világon.