Szerintetek ez normális vagy mi a baj? Vagy mi vagyunk a hibásak?

Anyád hazudik. Mi az, hogy nem tudnátok nevelőapád jövedelme nélkül megélni? És amíg ő nem volt, addig hogyan éltetek meg? Egy részegeskedő ember biztos sokat tesz hozzá a családi költségvetéshez.

Nem a nevelőapád pénze nélkül nem tud ő élni, hanem egy bizonyos testrésze nélkül, ha érted, mire gondolok.

Te semmi egyebet nem tudsz tenni, mint magadat menteni. Amint tudsz, lépj le legalább más városban levő egyetemre, aztán a lehető legritkábban járj haza. Ha dolgozni kezdesz, inkább költözz külön, amint megteheted. Nem a te felelősséged a tartósan beteg kistestvéred eltartása, a felnőtteké meg pláne nem. Egyébként, ha jól értem ez a kisgyerek már nevelőapádtól van. Anyukád gyeden/gyesen van? Ha igen, 2 éves gyerek mellől visszamehetne dolgozni, máris el tudná tartani a családját a bunkó párja nélkül.

Hidd el, senki se fog éhen halni, ha te nem szponzorálod őket, akkor sem. A saját sorsodat rendezd és fordíts hátat böszme családodnak!

Nevelőapád nem köteles eltartani, édesapád vagy az ő családja viszont igen.

Menj el a gyámügyre és kérd, valaki más legyen a gyámod anyukád helyett.

Anyáddal beszéld meg, O hozta össze ezt a helyzetet.

Ha őt nem érdekli ez (feltehetőleg nem így van) akkor költözz el , dolgozz és majd lesz valami.

Szia!

Nekem a szülőapám egy ilyen degenerált állat. Amiket leírtál, azok mind ismerős dolgok, engem ráadásul néha meg is vert! Remélem, veled ilyen nem történt, és nem is fog, de ha igen, mindenképp csinálj látleletet! Sajnos én hülye voltam, és nem csináltattam.

Sokáig azt gondoltam, hogy nem fogok soha kiszabadulni ebből a helyzetből. Örökös hullámvölgyekben éltem, volt amikor magamat hibáztattam, hogy én vagyok rossz, máskor teljesen jól láttam a helyzetet, hogy nem velem van a baj, hanem a családommal.

Még anyu is hasonlóan állt hozzá a dolgokhoz, egy nagyobb veszekedés alkalmával azt mondta, hogy apám félretett pénzéből szökjünk ki külföldre, másnap meg szokásosan főzött neki reggel kávét, és az ágyba vitte neki, úgy csinált mintha semmi se történt volna.

Egyszer megpróbáltam elköltözni, de hülye voltam, és megmondtam neki! A családom (nővérem, anyám) nyomására, mert folyton azt hallgattam, hogy mégis csak az apám, mondjam meg neki. Ebből az lett, hogy odament az albérlethez cirkuszolni, így nem adták ki nekem, engem otthon pedig majdnem megfojtott. Akkor valami megtört bennem, nem akartam tovább élni, meg akartam halni. Úgy éreztem nincs tovább, igazam lett, tényleg nem lehet elköltözni! Vidéken laktam, nem nagyon volt lehetőségem más albérletre. Ráadásul azt a lakást fel kellett újítani, ezért sokkal olcsóbb volt (elengedték a kauciót), a pénzt nem kaptam vissza, így pénzem se igazán maradt. A történet egy fontos eleme, hogy akkoriban apám cégében is dolgoztam, onnan is kirúgott, amiért "hátba akartam szúrni" az elköltözéssel... :) hozzáteszem, én is majdnem mindennap meghallgattam, hogy takarodjak el, meg hogy úgyis ki fog baszni a házából. Én is inkább otthon ültem, nem nagyon mentem/mehettem sehová... meg rengeteget takarítottam. Persze ő semmit nem csinált. Az a sáros cipős is nagyon ismerős.

Ezután egyébként sokáig nem beszéltem vele, ha igen, akkor is veszekedtünk. Megpróbáltam munkát szerezni a fővárosban (az agglomerációban éltem), de sokáig (9 hónapig) nem találtam semmit. Nem hívtak vissza, vagy ha igen, elutasítottak. Ez még inkább a padlóra küldött... nagyon rossz időszak volt. Végül beadtam a jelentkezésem egy gyorsétterembe, ráadásul műszakvezetőnek jelentkeztem, és felvettek! Bár már soha többé nem mennék gyorsétterembe dolgozni, mégis csak volt munkám, és elkezdtem gyűjtögetni. Otthon laktam, így nem kellett költeni csak max. benzinre és kajára (nem ehettem otthon, még azt is megtiltotta, hogy használjam a hűtőt!) Kereken egy évre rá volt annyi pénzem, hogy ki tudtam magamnak venni egy albérletet a fővárosban. Mindent elintéztem a tudta nélkül, megírtuk a tulajdonossal a szerződést, aztán előtte egy nappal közöltem vele, hogy akkor én holnap elköltözök. Ennek az előzménye az, hogy előtte 3 héttel ismét majdnem megfojtott, mert nem mostam fel a padlót (előtte értem haza este 10kor, úgy hogy egésznap dolgoztam és nem értette meg). Lassan egy éve elköltöztem otthonról, és mindennap egy áldás. Elmúlt a depresszióm, a negatív gondolatok, sosem voltam még ennyire boldog. Apámmal természetesen nem beszélek, azt se tudja hol lakok. Én ezzel 23 éves koromig vártam. Azt javaslom, ha vége a sulinak, cselekedj te is hasonlóan, ne hagyd hogy tönkretegye egy ilyen állat az életed!!