Bántó, ha azt mondom, hogy legyünk jóban, mint rokonok, de én barátkozni nem akarok vele?
Unokatestvérem 27 éves, én 24. Ő kint nőtt fel az USA-ban, akkor jött haza, amikor egyetemre kezdett el járni itt, Magyarországon. Eddig Pesten élt, évente 2-3 alkalommal, ha találkoztunk. Most viszont átjelentkezett az itteni egyetemre (vidéki) és mindig keres, hogy találkozzunk, kávézzunk, ebédeljünk együtt.
Viszont nekem ő sosem volt szimpatikus, régen is inkább kerültük, mert az anyjával együtt az a természetes viselkedésük, hogy "Amerikából jöttünk, ájuljon el tőlünk mindenki". Gyerekkorunkban is mindig ezt hangoztatta, okoskodott folyamatosan és ezt a jó szokását megtartotta a mai napig. Mindenről van véleménye, amit tol az ember arcába kérdezés nélkül, beleszól mindenbe és a beszélgetéseink fele arról szól, hogy az USA-ban mennyivel jobb minden, ez itt egy kommunista ország és hogy bezzeg Amerika... Azzal én is tisztában vagyok, hogy összehasonlíthatatlan a két ország és van hová fejlődnünk. De ha ennyire nem tetszik neki itt, akkor nyugodtan haza is mehet, fogadja el, hogy eladósítja a családját és tanuljon ott. Ezt is nevetségesnek tartom, hogy a nagynéném (az anyja) folyton hangoztatja, hogy az ő férje kint mennyire jól keres és milyen jól élnek, éppen milyen kocsit vesznek, melyik szigetre mennek nyaralni, de anno inkább visszaküldte ide a lányát, minthogy kint járassa egyetemre... Pedig akkor az unokatesóm még magyarul is alig tudott, totál egyedül itt hagyta Budapesten, mert hogy kint drága az egyetem. Szóval furcsák nagyon.
A lényeg, hogy én nem szeretnék velük/vele közelebbi kapcsolatot, mert nekem ő túl sok. Próbáltam finoman lekoptatni, remélve, hogyha 5-6 alkalomra nemet mondok, veszi a lapot. De nem igazán...
Vérig fog sértődni Mr.America, arra készülj fel. Ha viszont nem akarod ezt, akkor legyél mindig nagyon elfoglalt és csak annyit találkozz vele mint eddig.
Én mondjuk egyenesen megmondanám neki hogy nem szeretnék vele lenni, de ez én vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!