Mennyire fogja megviselni a gyereket az a teny, h az apja nem kivancsi ra? Elsosorban olyanok valaszat varom akik apa nelkul nottek fel. Koszonom.

Önmagában ez a tény: semennyire. De lehet, a gyermek korától is függ. Én másfél éves voltam, amikor lelépett.

Nem hiányzott, és nem hiányzik ma sem. Ilyen helyzet volt, ez lett természetes.

na de a többi! :(((

de ez ettől független. Ha az anya szereti, semmi baj nem lehet. Ha szerető tágabb család is van, akkor főleg.

Nekem "apa"nélkül nődögél a kisfiam.Most 3.5 éves.Elváltunk 14hónapja és azóta 4x látta a kisfiát az "apukája".

Pénteken voltunk a bankban ö is ott volt,Tegnap mesélte édesanyámnak hogy ott volt a másik apa(van új párkapcsolatom,apa ként neveli a fiamat)de nem szólt hozzám.

Amúgy nem is keresi az apját.

Nekem is koran elvaltak a szuleim. Masfel eves lehettem. Igaz, Anyam ujra ferjhez ment de azert az Edesapam az az Edesapam maradt...csakhogy. Amig kicsi voltam, sok volt velem a gond es nagyon ritkan lattam talan evente 1x...aztan ahogy nagyobb lettem, egyre gyakrabban akart latni es jott is hozzam, de mivel elotte ez nem volt gyakori, szamomra nem allt olyan kozel...aztan 25 eves voltam, mikor elment. Hirtelen.

Akkor ertettem meg, hogy mennyire szeretett csak nem tudott tullepni azon, hogy Anyu ugy dontott, nem kepes vele elni. Engem buntetett talan nem tudatosan.

Hidd el, ha szereted - ahogy Anyam is MINDIG engem - semmi gond nem lesz. A gyerekek konnyen alkalmazkodnak es valoszinu sokkal jobb is ugy nekik mint rangatva a ket szulo kozott - emlekszem mennyire nem szerettem menni olykor pl.

5 éves voltam, mikor aputól elköltöztünk. Nagyon megviselt, nem értettem, hogy miért küldött el minket. Egyre kevesebbet láttam, már volt új családja, k*rva mérges voltam rá,amikor jött már nem is akartam nála lenni, aztán szépen elmaradt...

De most, hogy felnőttem...ÁÁÁÁ, eszembe jut, hogy anyám miket mondott rá, én meg vakon hittem neki, ahelyett hogy magam győződtem volna meg a dolgokról. Anyám szidta mindig, totál a befolyása alatt voltam, barátnőivel dumált róla mindenfélét. Most anyámra haragszom, mert a dumája miatt nem engedtem apámat magamhoz, és biztosan kihagytam sok közös élményt. Totál azt hittem, hogy apám küldött el minket,mert anyu minden szenyonak elhordta, közben anyám adta be a válást, mert bepasizott.

Minden hazugságra akkor jöttem rá, amikor apám lakásában pakoltuk a holmijait a temetése után...

Engem gyerekként nem nagyon érdekelt, de most már jó lenne, ha ott lehetne az érettségi ballagáson.

3éves koromban váltak el,most 14 vagyok,azóta nem láttam.

Látni sem akar,és a közelemben élők folyamatosan beszélnek róla,hogy ú milyen izmos volt,és hogy hogy hasonlítok rá.

A fájdalom és a düh keveréke amit érzek.

Egyszerűen megvetem,és arra se lenne jó,hogy beletöröljem a lábam.

Anyunak azóta volt sok barátja mind az apám helyébe akart lépni,de senkit nem engedek közel magamhoz.

Tönkretett. Ennyi.

engem nem viselt meg. sőt, olyannyira nem, hogy sokáig a saját életemet is úgy terveztem, hogy lesz gyerekem, de az apjára nem vagyok kíváncsi.

ilyen szempontból nyomott hagyott bennem.

házasodni sem szeretnék, mert tudom, hogy anyumat nagyon megviselte a válás, meg az, hogy apám le akarta húzni kb az összes pénzünket.

nekem inkább a papám volt az apukám, így legalább volt férfi mintaképem.

amikor látom, hogy más lányok milyen jól elvannak a faterjukkal, hogy mennyire szeretik egymást, akkor néha kicsit elszomorodok, de kisebb koromban egyáltalán nem voltam kiakadva emiatt.