Eltàvolodni a csalàdtól, bűntudat?

27/N vagyok, szüleim fiatal koromban elvàltak, anyuval maradtam meg a nővéreknek. A gyerekkorom szörnyű volt, mert anyu skizofrén. Az elején nem értettem sok mindent, hogy miért viselkedik velem úgy, ahogy, sokszor próbàltam segítséget kérni rokonoktól, de soha senki nem hitt nekem. Majd kiderült orvosnàl, hogy valóban nagy baj van, onnantól pedig ràm testàltàk a feladatot, hogy oldják meg. Tizenéves gyerek voltam. Egyedül hagytak. Aztàn elmenekültem messzire tőlük, hogy lehessen életem, mert ott megőrültem volna.

A nagyanyàm engem hibàztat az egészért, összevesztem vele emiatt két éve, nem beszélünk. Àllítólag nem érti, mi a bajom... Mindenki bűntudatot akár bennem kelteni, hogy miért nem beszélek vele. Szerintem ő nem szeret engem, mert mindenki màssal tud normàlisan bànni...

Úgy érzem, valójàban nem az én döntésem volt, hogy eljöjjek évekkel ezelőtt, hanem egyrészt át ő gyűlöletes viselkedése, meg az érzés, hogy ott sosem leszek boldog.

A mai napig rengeteg lezàratlan érzésem van az egész eddigi életemmel kapcsolatban, szenvedek, minden nap marom magam. Úgy érzem, bârmit teszek, nem tudom elengedni a rengeteg fàjdalmat. :(