Hogyan ne legyen lelkiismeret furdalásom ebben a helyzetben?

Mikor költöztel el? Az sem lényegtelen. A lelki leválás is idő.

Illetve én biztos elmennek feldolgozni pszichológus/tanácsadó/családallito stb. segítségével.

Úgy, hogy nem hallagatod meg őket soha, hogy ne tudjanak benned bűntudatot kelteni.

magadnak pedig szépen mantrázold azokat a súlyos sérelmekete, hibálkat, bánöket, amiket leírtál, és amiknek áldozata vagy. Újra meg újra.

És mondd el mindig:

- ők a hibásak, nem én.

- Azt érdemlik, amit kaptak tőlem.

- Nyugodjanak békében (akkor is, ha élnek!).

És soha többé, semmifélle kapcsolatot ne tartsd velük. Érted? SOHA!

Nem könnyű, de a hozzátartozóinkat meg kell tanulnunk elfogadni és szeretni a gyengeségeikkel együtt.

Nem véletlenül írtam gyengeséget, mert mindannyian rendelkezünk ilyenekkel. Ha magunkról beszélünk akkor így mondjuk, ha másokról, akkor már hibát említünk. Nos vannak erősségeink is, így tudjuk a családban előforduló gyengeségeket megtámasztani egy másik családtag erősségével. Így lesz meg a helye, feladatköre minden személynek a családban. Neked sok élettapasztalatod lett, ne hagyd, hogy a harag örökre elválasszon tőlük. Persze nem javaslom, azt sem, hogy mindent állíts vissza ahogyan volt. Nem. Most van lehetőséged átgondolni, tervezni. Fenntartható velük a kapcsolat úgy ha vigyázol az érzékenységi területekre. Eleinte tisztesebb távolságból, mondjuk telefonon, vagy interneten, udvariassági kérdésekkel. Azután meglátva a reakcióikat (Ők is változhattak, jó esetben) lépésenként közelítve, nyilvánvalóvá téve a Te határaidat. Mert nem gondolatolvasók. Pl.: Nem adhatok pénzt nektek mert szükséges az én életvitelemhez, és nem is lakok otthon. Persze ez nem jelenti azt, hogy extrém helyzetben aminél erős a belső késztetésed akkor se adj. De ez például lehet egy kijelentés amihez igazodhatnak.

Elmondhatod, vádaskodás nélkül, (ez nem könnyű) csak a fájdalmas érzelmeidet. Pl.: Amikor helytelennek ítélődnek a cselekedeteim, akkor egy csődtömegnek érzem magam. Olyannak aki képtelen önállóan jó döntést hozni.

Annyira leírhatatlanul rossz érzés amikor forintról forintra kuporgatok valamire, azután le kell mondjak róla. Mintha érdemtelen lennék arra, hogy megvalósuljanak az álmaim.

Thomas Gordon ennek a fogalmazásmódnak a szakértője, én a Szülői eredményesség tanulása című könyvéből olvastam. A módszer minden más kapcsolatunk területén használható. nagyon nehéz megfogalmazni az érzelmeinket vádaskodás nélkül, de ha sikerül, akkor elvileg a másik fél szeretetből, megváltoztatja a viselkedését. Jó esetben figyelembe veszi sérelmünket, és nem akar újabb fájdalmat okozni.

Én egy kicsit idősebb vagyok, mint Te, màr régebben történt, hogy elköltöztem, csalàdi okok miatt. Anyukàm skizofrén volt.

Akkor ezt éreztem a legjobb döntésnek. Azóta eltelt jó pàr év, és az idő is ezt igazolta, hogy jó döntés volt. Így legalàbb lehetett életem, munka, pàrkapcsolat, baràtok. Kiszakadtam egy mérgező környezetből. Én így is azt gondolom utólag is, hogy épphogy az utolsó pillanatban jöttem el, mielőtt még teljesen beràntott volna az a helyzet.

Tudom, lehet hogy egyrészt önző dolognak tűnik összecuccolni és otthagyni mindent, de dönteni kell, és hidd el, jobb, ha magadat veszed előre, ők màr tönkretették az életüket, döntöttek, a tiéd még indulhat újra tiszta lappal, nem kell, hogy Te is lecsúszott legyél. Amit feccölsz beléjük energiàt, idővel ràjössz, hogy felesleges volt, jobban jàrsz, ha magadra fordítod.

Bűntudat pedig attól van, mert az ember alapvetően azt akarja hinni, hogy az anya-apa egység létezik, és én màr tudom, hogy ami nincs, az is mocskosul tud hiànyozni az embernek, a szülői szeretet, törődés, és ez amíg élsz, elkísér, de ez nem hiba, ez természetes.

Kívànok kitartàst, terveket, szép életet. Idővel àtértékelődik minden, még a gyerekkori sérelem is, és elhomàlyosul, elhalvànyulnak az emlékek. Sokat ne élj a múltban, mert csak annyi értelme van, hogy tisztàn làss, de onnantól le kell tenni, mert visszarànt. Ha majd így lesz, akkor megbocsàtasz nekik, és élsz tovàbb.