Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Végső esetben megpróbálnátok-e...

Végső esetben megpróbálnátok-e anyaként, hogy apának adjátok a szülői felügyeleti jogot?

Figyelt kérdés

A helyzet a következő: 4 év kapcsolat után, 5 hónapos terhes voltam, amikor apuka rájött, hogy ő még "nem élte ki magát". Az egész személyisége teljesen megváltozott. A következő 4 évünk arról szólt, hogy ő otthagyta a jól kereső munkahelyét, és indított egy céget, amivel az elejétől napjainkig annyit keresett/keres, hogy Ő EGYEDÜL éppen ne haljon éhen. Tehát én vállaltam el mindent, amit gyerek mellett tudtam, tartottam rendben a lakást, kislányunkat intéztem/neveltem. Mindezek ellenére mégis én voltam mindennek lehordva, soha semmi nem volt elég jó. A gyerekünkkel ő is sokat játszott (csak a játék, kötelesség, anyagi hozzájárulás nulla). Ezt a helyzetet megspékelte azzal, hogy kiderült, hogy megcsal...és nem is az volt az első alkalom/nő. Nálam ez volt az utolsó csepp a pohárban, és mivel a lakás amiben éltünk 100 %-ban az enyém volt, ezért neki kellett mennie.


A következő időszakban különösen sok időt töltött a lányunkkal, mivel a szüleitől kapott egy nagyobb összeget és így nem kellett annyit sem dolgoznia. Az apa-lánya találkozások azzal teltek, hogy végig azt ecsetelte a gyerekünknek, hogy: "Nézd meg, anyád tönkretette az életem, azért nem élhetek veletek", "Anyád, egy k*rva, van valakije, és azért kellett elmennem", "Szomorú vagyok, amikor nem vagy velem, anyád tönkretett"....stb. A találkozások idejét és visszahozatal helyét, mindig össze-vissza változtatta. Világvégi címekre akart elküldeni, hogy odamenjek a lányomért. Ha nem mentem, mert éppen munkaidőben voltam...akkor tovább mondta a gyerekünknek, hogy "Anyád ennyire sem képes érted. Nem szeret. Bezzeg én..."


Most ott tartunk, hogy van egy bírósági végzésünk, amit apa persze nem tart be. Pont annyit találkozik a gyerekkel, hogy a lányunk gyűlöletét, mi szerint én tönkretettem az apja életét fenntartsa. Azóta eltelt 1 év és nekem új párkapcsolatom lett. Tényleg remek életünk lehetne. Rengeteg közös programmal, anyagi stabilitással, nyaralással, otthon töltött önfeledt játékkal, de így ez teljesen ellehetetlenedik. A lányom teljesen elviselhetetlen. Utál velünk lenni. Pl. Még a vírus előtt lefoglaltam egy utazást, ami előtt az apja egy nappal elvitte, és a lányom ordított hogy nem akar velem jönni, inkább az apjával, aki a haverja picike szobájában lakik. Ott tartunk, hogy a legjobb közös programokon is sír, hogy gyűlöl velem lenni. Előre rohan, vagy csak simán nem szól hozzánk. Mindenkinek kitalált storykat mesél arról, hogy én a buszon hagytam (mindenhova kocsival megyünk), stb. Nem kommunikál velem érdemben, kérdéseimre nem válaszol. Párom már azon gondolkozik, hogy elhagy minket, mert nem bírja elviselni, hogy a gyerekemnek nincs egy kedves gesztusa felénk. Napi program, hogy a közös vacsikészítés közben hallgatjuk, hogy párom költözzön el, és az apukája jöjjön vissza. Többet megtenni nem tudok. Szeptembertől új programunk lesz a pszichológus. Nekem is, a lányomnak is, mert idegileg kezdek teljesen leépülni, a gyerekem visszafelé fejlődik roham tempóban. Összefüggéstelenül beszél, stb.


Számomra ez egy olyan helyzet, amikor nem tudok többet megtenni a gyerekemért. Soha egy rossz szavam/szavunk nincs se a lányomra, amikor így viselkedik, se az apukára. Mindent megveszünk, rengeteg programot csinálunk és foglalkozunk vele, de apát tekinti a CSODÁNAK, aki az ingyen lakhatása ellenére is éppen, hogy megél. A gyerekével való láthatásra rászervezi a munkát, mert hétköznap a haverjaival van. Ordibál, káromkodik, a gyerek mellett dohányzik, stb....és én ezzel nem versenyezhetek.


A bíróság szerint nem tilthatom az apával való kapcsolattartást, így ez a helyzet állandó lesz.


Végső elkeseredésemben, felmerült bennem az a gondolat, hogy mi lenne, ha apuka nevelné a közös gyerekünknek, és nekem lenne csak hétvégi láthatásom? Lassan úgy érzem, hogy csak én állok mindenki boldogságának útjába.


Viszont rengeteg félelmem van ezzel kapcsolatban. Mi van, ha apukának megtetszik ez a helyzet, hogy én fizetek neki gyerektartást+családi pótlékot is ő kapja, a gyerekkel meg szinte nem kell foglalkoznia, mert átsétál a suliba, aztán nézheti egésznap a mesét. Eszik néha egy kuglofot, mert csak az van otthon, nem kell lefürdeni, ha nincs kedve, elég ha, akkor fekszik le, ha éppen a sok mesenézés közben kidől stb...


Valami megoldás kell, hogy legyen erre a helyzetre, mert lassan ott találom magam, hogy teljesen egyedül vagyok a gyerekemmel, aki naponta 57-szer mondja el, hogy tönkreteszem az életét. Szerintem 1 év se kéne a totális depressziómhoz.


Ötleteket várok!



2020. aug. 22. 14:41
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
100%

5-6 eves lehet.

Ennyi idosen sziman elhisz mindent egy gyerek ha allandoan mondva van neki.


Nemegoldas h odaadod az apjanak mert akkor pont h megfelelsz az apa altal elmondott dolgoknak.


Igen mond el meki az o szintjen h amit az apa mond az nem teljes igazsag mert mindennek ket oldala van. Es hogy kellene tudni a masikat is.


A lathatast csokkentsd le vagy korlatozd olyan modon h azert a iteletnek megfeleljen.

Es tereld jogi utra a dolgot.

Mindenkeppen!!!

2020. aug. 22. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem sem jó megoldás, hogyha oda adod neki, mert kitudja meddig fogja húzni, hogy lemondjon róla. Lehet vele marad hosszú éveken keresztül, és jól megszívja.

Hiába mondjátok, hogy ilyen tiszteletlen és olyan tiszteletlen, hiába van valóban így, ez a kedves apuka hibája, aki tanította neki ezeket, anyuka meg nem pofozta fel érte. Neki lehet állni megnevelni a gyereket, és elmondani neki, hogy édesem, az apád egy léhűtő. Szegény csak azt gondolja, amit bele traktálnak, úgy hogy nem árt, ha te is elmeséled neki, hogy az édesapjának aligha van szüksége a lányára.

A pszichológus viszont egy szuper ötlet, szerintem is segíteni fog idővel.

De ne add az apjának, hanem állj a talpadra és neveld meg a gyermekedet.

2020. aug. 22. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
100%
Amit apuka csinál az btk kategória, gyermek veszélyeztetésnek minősül, hogy ellened neveli. Pszichológus és jó ügyvéd kell hozzá, hogy bizonyítható is lehessen. Nézz utána.
2020. aug. 22. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
100%

Beszélj ügyvéddel! Tudnod kell, hogy mik a lehetőségeid, és mivel jár.

Nálunk a válási határozatban az is benne van, hogy az apja jön a gyerekért és ő hozza, a kapuban veszi és adja át. Nem utazgatok sehova, főleg nem a világ végére. (Más téma, hogy kocsival bevisszük és elhozzuk őket, ha megoldható, de ez már megegyezés kérdése.)

Pszichológushoz menjetek együtt, családterápiára.

Az exeddel egyszer ülj le beszélni. Mondd el, hogy ezzel annyit ér el, hogy te egyre jobban utálod, és tönkreteszi a saját lányát lelkileg. Ez a cél? Mert akkor megoldod, hogy többé ne találkozhasson vele, és ne árthasson neki. Ha nem a gyereket akarja teljesen kikészíteni, akkor meg k.rva gyorsan álljon le. Esetleg szólítsd fel, hogy menjetek együtt családterápiára, a gyerek érdekében.

Azt még mindig nem tudjuk, hogy mennyi idős a lányod. De ideje lenne szépen, finoman elkezdeni vele őszintén beszélgetni. Elsőre azt tisztázd, hogy amiket az apja mond, az nem igaz. De kiderül belőle, hogy ő mennyire utál téged. Te is haragszol rá, mert őt (A lányod) ellened hangolja. Képzelje el, hogy milyen lenne, ha ti újra egy "család" lennétek. A felnőttek pont azért válnak el, mert már nem szeretik egymást. Ha a mostani párod elmarja, azzal csak azt éri el, hogy te fogsz rá haragudni és boldogtalan leszel. De te és az apja soha, de soha nem lesztek újra egy pár. Nyugodtan mondd el, hogy ő csalt meg téged.

Idővel fel fog nyílni a szeme, és belátja, hogy az apja őt se szereti. Jobb, ha minél előbb átestek ezen.

2020. aug. 22. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
26%
Én csak azt az egyet nem tudom összerakni hogy hogy lehet az hogy a gyakori tele van apukákkal akik nem csináltak semmi rosszat, de az ex tiltja őket a gyerektől és nem segít nekik senki, még a gyámügy se, a másik oldalon meg ott vannak az anyukák akiknek a gyerekét szivatja az apa és nem merik nem elengedni láthatásra!? Csak nekem ellentmondásos ez egy kicsit?
2020. aug. 22. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
73%
Nem adnám a gyerekemet semmi pénzért.
2020. aug. 22. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 A kérdező kommentje:

Igen, 6 éves.


Anno sok emberrel beszéltem erről, hogy lenne-e értelme felnyitni a szemét az apjával kapcsolatban, de annyira elvakult...hogy nem is hinne nekem.


Pl. a kislányom által várva vált találkozót lemondta, mert kicsit köhögött és megijedt, hogy esetleg majd neki kell elvinni az orvoshoz. Meg is mondta neki, hogy neki nincs ideje orvoshoz rohangálni. Amikor a mama kérdezte, hogy-hogy nem apával van, akkor: "Szegény apa nem akarja elkapni a betegségem,de holnap majd megyek vele" volt a válasz. Az a holnap volt kb. 2 hét...


Volt egy hozzászólás arról, hogy vajon miért nem szeret velem lenni a saját gyerekem.


Valószínűsíthető ok: az apja általi családot szétszedő ellenségképet látja bennem....


Így telnek a napjaink:

Reggel puszikkal keltem, napi rutin közben beszélgetést kezdeményezek, ovi (lassan suli felé) minden egyes nap elmondom, hogy ő nekem a legfontosabb és nagyon szeretem (eközben általában meredten néz ki az ablakon).Aztán én megyek érte az oviba, utána beugrunk fagyizni vagy összefutunk az egyik kis barátjával. Ha nem húzzuk el nagyon az időt, akkor van otthon másfél-2 óránk, amit csak rá szentelek. Társasozunk, színezünk, foglalkoztató könyvet csinálunk, vagy amit épp szeretne. Utána párommal közösen megcsináljuk neki/magunknak a vacsit, közben ő nézhet egy kis mesét aztán vacsi, pancsi, fogmosás, meseolvasás és alvás. Minden szombaton hármas program van, amit a lányom választ ki. Vasárnaponként általában otthon játszós nap van kis játszótérrel és bevásárlással, vagy ilyenkor megyünk mamát látogatni.

2020. aug. 22. 21:48
 28/34 anonim ***** válasza:
100%
Blöffölhetsz egyet, ha bátor vagy. Mondd az apjának, hogy átadnád a felügyeletet. Mondjon ő nemet. Az mar ütőkártya a kezedben.
2020. aug. 22. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
32%
Össze szoktál bújni a lányoddal? Odafekszel mellé? Meg szoktad ölelni? A szavak nem számítanak sokszor, az érzés kell. Mondhatod neki, hogy nagyon szereted, de ki is tudod mutatni?
2020. aug. 22. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:
77%
De most komolyan azért számomra teljesen hihetetlen hogy egy 6 évesre nem tudsz ráparancsolni. Meg kell mondani neki ha így viselkedik nem találkozhat az apjával aztán kész. Ha hisztizik had hisztizzen, majd rájön
2020. aug. 23. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!