Végső esetben megpróbálnátok-e anyaként, hogy apának adjátok a szülői felügyeleti jogot?

A helyzet a következő: 4 év kapcsolat után, 5 hónapos terhes voltam, amikor apuka rájött, hogy ő még "nem élte ki magát". Az egész személyisége teljesen megváltozott. A következő 4 évünk arról szólt, hogy ő otthagyta a jól kereső munkahelyét, és indított egy céget, amivel az elejétől napjainkig annyit keresett/keres, hogy Ő EGYEDÜL éppen ne haljon éhen. Tehát én vállaltam el mindent, amit gyerek mellett tudtam, tartottam rendben a lakást, kislányunkat intéztem/neveltem. Mindezek ellenére mégis én voltam mindennek lehordva, soha semmi nem volt elég jó. A gyerekünkkel ő is sokat játszott (csak a játék, kötelesség, anyagi hozzájárulás nulla). Ezt a helyzetet megspékelte azzal, hogy kiderült, hogy megcsal...és nem is az volt az első alkalom/nő. Nálam ez volt az utolsó csepp a pohárban, és mivel a lakás amiben éltünk 100 %-ban az enyém volt, ezért neki kellett mennie.

A következő időszakban különösen sok időt töltött a lányunkkal, mivel a szüleitől kapott egy nagyobb összeget és így nem kellett annyit sem dolgoznia. Az apa-lánya találkozások azzal teltek, hogy végig azt ecsetelte a gyerekünknek, hogy: "Nézd meg, anyád tönkretette az életem, azért nem élhetek veletek", "Anyád, egy k*rva, van valakije, és azért kellett elmennem", "Szomorú vagyok, amikor nem vagy velem, anyád tönkretett"....stb. A találkozások idejét és visszahozatal helyét, mindig össze-vissza változtatta. Világvégi címekre akart elküldeni, hogy odamenjek a lányomért. Ha nem mentem, mert éppen munkaidőben voltam...akkor tovább mondta a gyerekünknek, hogy "Anyád ennyire sem képes érted. Nem szeret. Bezzeg én..."

Most ott tartunk, hogy van egy bírósági végzésünk, amit apa persze nem tart be. Pont annyit találkozik a gyerekkel, hogy a lányunk gyűlöletét, mi szerint én tönkretettem az apja életét fenntartsa. Azóta eltelt 1 év és nekem új párkapcsolatom lett. Tényleg remek életünk lehetne. Rengeteg közös programmal, anyagi stabilitással, nyaralással, otthon töltött önfeledt játékkal, de így ez teljesen ellehetetlenedik. A lányom teljesen elviselhetetlen. Utál velünk lenni. Pl. Még a vírus előtt lefoglaltam egy utazást, ami előtt az apja egy nappal elvitte, és a lányom ordított hogy nem akar velem jönni, inkább az apjával, aki a haverja picike szobájában lakik. Ott tartunk, hogy a legjobb közös programokon is sír, hogy gyűlöl velem lenni. Előre rohan, vagy csak simán nem szól hozzánk. Mindenkinek kitalált storykat mesél arról, hogy én a buszon hagytam (mindenhova kocsival megyünk), stb. Nem kommunikál velem érdemben, kérdéseimre nem válaszol. Párom már azon gondolkozik, hogy elhagy minket, mert nem bírja elviselni, hogy a gyerekemnek nincs egy kedves gesztusa felénk. Napi program, hogy a közös vacsikészítés közben hallgatjuk, hogy párom költözzön el, és az apukája jöjjön vissza. Többet megtenni nem tudok. Szeptembertől új programunk lesz a pszichológus. Nekem is, a lányomnak is, mert idegileg kezdek teljesen leépülni, a gyerekem visszafelé fejlődik roham tempóban. Összefüggéstelenül beszél, stb.

Számomra ez egy olyan helyzet, amikor nem tudok többet megtenni a gyerekemért. Soha egy rossz szavam/szavunk nincs se a lányomra, amikor így viselkedik, se az apukára. Mindent megveszünk, rengeteg programot csinálunk és foglalkozunk vele, de apát tekinti a CSODÁNAK, aki az ingyen lakhatása ellenére is éppen, hogy megél. A gyerekével való láthatásra rászervezi a munkát, mert hétköznap a haverjaival van. Ordibál, káromkodik, a gyerek mellett dohányzik, stb....és én ezzel nem versenyezhetek.

A bíróság szerint nem tilthatom az apával való kapcsolattartást, így ez a helyzet állandó lesz.

Végső elkeseredésemben, felmerült bennem az a gondolat, hogy mi lenne, ha apuka nevelné a közös gyerekünknek, és nekem lenne csak hétvégi láthatásom? Lassan úgy érzem, hogy csak én állok mindenki boldogságának útjába.

Viszont rengeteg félelmem van ezzel kapcsolatban. Mi van, ha apukának megtetszik ez a helyzet, hogy én fizetek neki gyerektartást+családi pótlékot is ő kapja, a gyerekkel meg szinte nem kell foglalkoznia, mert átsétál a suliba, aztán nézheti egésznap a mesét. Eszik néha egy kuglofot, mert csak az van otthon, nem kell lefürdeni, ha nincs kedve, elég ha, akkor fekszik le, ha éppen a sok mesenézés közben kidől stb...

Valami megoldás kell, hogy legyen erre a helyzetre, mert lassan ott találom magam, hogy teljesen egyedül vagyok a gyerekemmel, aki naponta 57-szer mondja el, hogy tönkreteszem az életét. Szerintem 1 év se kéne a totális depressziómhoz.

Ötleteket várok!