Kezd kikészíteni a családom, mit tegyek?

Helló.

Mióta vissza tudok emlékezni, a rokonom folyamatosan beleszól a dolgaimba, nagyon negatív tud lernnin néha. Mikor közlöm vele, hogy én tudnék egy ilyen szép, csendes kisvárosban élni évekig, akkor ő úgy válaszolt mintha mindenkinek az a norma, hogy pörgős, zajos nagyvárosban kell élnie...Valaki a csendet és a nyugalmat szereti. Másik eset a szobám, mikor mutattam milyen sszínű lenne a kifestett szoba, egyből ez egy erős pink de te tudod milyenre akarod. Basszus igen, hagy élvezzem már a szobám mások beleszólása nélkül és ő úgysincs itt 024ben. Aztán mikor mondom neki hogy barátnőm miből tudott albérletet venni,mert érdeklődött, akkor ő lehetetlennek tarotta, pedig neki olyan 200 nettó fizetése van és a barátnőmnek meg kevesebb. Ésmégis sikerült. Nagyon lehangoló néha. Én például házra szeretnék gyűjteni és jó sok évig de sikerülhet, bár fogadjunk, hogy ebbe is beletudna szólni. Aztán megmondja, hogy rendezzem a szobám, mit pakoljak a szekrényeimbe, mit ne dobjak ki. Pedig ő nagoyn ritkán jár mi hozzánk. Másik az anyám, néha mikor ideges, magában motyog és olyan szinten káromkodik, hogy az elképesztő. Én meg vagyok káromkodás nélkül is, ő magában beszélni is szokott mérgében. Meg a folyamatos visszatérőn mondásai mint "unom a a banánt, na haladjak végre, mocskos szemét banda". Mikor ideges akkor úgybánik velem mintha idegen lennék, elkezd magázni. Neki már az is probélama, hogy egy 3 megállónyi plázába kell mászkálnia dolgokat intézni, pedig rohadt közel van. És folyton hallgatom az idegeskedéseit. A legjobb mikor hajnali 4-kor kezd mosni, a gép meg rohadt hangos. Mondkjuk akkor most amikor de hajnalban azért valakik még aludnának. Nagyim is kezd idegesíteni, folyton kukázik, gyűjtöget rongyokat, mocskos wcpapírt is hazahozott és azokat használják, én igaz nincs sok pénzünk deakkor sem törölném vele mert higiéniai katasztrófa. A lakás is mint a romhalmaz. Semmi nincs ahelyén, zsíros tálak a tiszták között. Az asztal tele van a konyhában és nem lehet az aztalt se látni. Egyedül talán nálam van rend és békesség. Huszonéves koromban vagyok , nagyon negatív a családom. Másik meg a rokonom betegségnek hiszi a megelséget. Elárulom nem az. Mikor két lányt meg látott kézen fogva séltálni akkor olyan undor hangon kérdezte, őkmost bzik? (nem is hogy lezbik) én a lányokat kedvelem és jó párszor adtam neki jelet róla. Bár szerintem nem lesz gond vele ha kiderül, mert el tudná fogadni csak nagyon beszűkült látásmódjuk van. Arrra gondoltam, hogy vagy gyűjtök lakásra évekig, és amint tudok elhuzok innen, mert inkább élnék egy csendes kisvárosban mint itt azajos fővárosban. Esküszöm az én gondolkodásmódom nagyon más mint nekik. Rokonom egyértelműen tudja, hogy introvertált vagyok nagyon és mégis mikor mondtam hogy tudnék lakni csendes városban, akkor mintha azt akarná, hogy éljek egy zajos, büdös a csövesektől, folyton rohjanó főbvárosban?? Rokonom néha elvszi kirándulni, annyi jó van benne , de inkább elmennék és élnnék egymagam. Mit gondoltok? Ja és nem kamu,mielőtt valaki akinek ez a sztori távol áll a komfórt zónájűtól kamusnak hívna. Más is ki van akadva a családjára?