Szülők, mennyire fogadnátok el a gyereketek választottját ilyen esetben? Hogy tekintenétek rá?

A barátommal nem régóta vagyunk együtt, összvissz 6 hete. Viszont az előéletünkről azt tudni kell, hogy lényegében együtt nőttünk fel, mert a családjaink jóban vannak, a nővére a legjobb barátnőm kisovis korunk óta, úgy jártam egy időben hozzájuk, mintha haza mennék. De már nem vagyunk gyerekek, én 24 vagyok, ő 22. Az évek alatt eltávolodtam tőle is, a barátnőmtől is, a családtól is. Nem szándékosan, de az egyetemmel megnyílt előttem egy másik világ, az utóbbi 4-5 évben rengeteget utaztam, többször éltem külföldön is huzamosabb ideig és keveset voltam otthon.

Ő sokkal nyugisabban élt, hétköznap Budapesten volt és suliba járt, hétvégente hazajárt. 16 éves kora óta barátnője volt, mindenki úgy gondolta, hogy 1-2 éven belül házasság lesz a vége és jönnek az unokák. Aztán jöttem én a képbe... Elhagyta miattam a lányt, otthon még csak a szakításról tudnak, de eléggé felháborodtak. Vagyis nem ez a jó szó, hanem inkább sajnálják a lányt. Ő nehéz családi háttérrel rendelkezik, a szülei szörnyen viselkedtek vele egész életében és a barátom családja volt neki "a család". Rendes és szorgalmas lány volt, ez tény és való. Én is ismerem, velem is mindig kedves volt, de a barátom mondta, hogy a végére a kapcsolatuk egyszerűen kihűlt. Már csak éltek egymás mellett és rutinszerűen csináltak mindent. Nem volt jó a kapcsolatuk. Szeretne hazavinni a barátom úgy, mint a barátnőjét, de félek a reakcióktól...

Én ennek a lánynak a szöges ellentéte vagyok. Nem vagyok kis szorgalmas házitündér, aki a bolognaihoz még a tésztát is maga csinálja. Sem olyan, akinek az egyetlen vágya, hogy feleség legyen, aztán szüljön 3-4 gyereket és otthon legyen velük. Mert a barátom családja ilyen, vagyis az anyukája. Mondta mindig, hogy ő már 15-16 évesen is arra vágyott, hogy feleség ("-né") legyen, 18 évesen már kisbabát akart és hogy neki azóta van értelme az életének, amióta anyuka. Otthon van közel 25 éve és neki ezzel teljes az élete. Azért szerették ennyire a barátom exét, mert ő ugyanígy gondolkozott. Párszor beszélgettünk, és sosem értette, hogy miért akarok megtanulni egy 5. idegennyelven is, miért akarok külföldön tanulni, vagy hogy nem vágyom komoly kapcsolatra. Mert hogy ő alig várja, hogy lediplomázzon valahol és aztán lehessen gyereke, de hogy igazából ha már 18 felett terhes lenne, akkor is megtartaná. Szóval én nagyon nem ez vagyok.

Ezért is félek az újbóli bemutatástól, mert mikor szakítottak, anyukám is azzal hívott fel, hogy a barátom kidobta azt a szegény lányt, pedig ilyen jólelkű barátnőt még egyet nem fog találni. És hogy ez a lány főzött, mosott, takarított otthon, egyetem mellett dolgozott is és a család már arra kötött fogadást, hogy 1, vagy 2 év múlva lesz esküvő.