Mennyire okoz egy gyerek életében traumát felnőttként ha kb 20 éves koráig az anyjával aludt mert nem volt szoba?

#20 Béla/Gizi szaki terápiás megállapításai?

Haha! Hát én az anyámmal aludtam egy szobában, mert fasírtban volt az öregemmel és egyszerűen áthurcolkodott a kisszobába. Az volt benne a traumatikus, hogy senkit sem vihettem fel magamhoz, és szégyelltem, titkoltam mindenki előtt. Mikor elmúltam 18, igyekeztem minél több időt házon kívül tölteni, barátoknál aludni, de volt olyan hogy összeismerkedtem egy vidéki fiúval és napokig csöveztünk az utcán. Aztán a legelső alkalommal, amikor megtehettem, kibéreltem egy szobát a város túlsó végén. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy közel tizenöt évig amíg albérleteztem, semmilyen megtakarításom nem volt, és volt olyan, hogy napról napra éltem, és imádkoztam hogy legyen még ötven (!!!!) forint a számlámon, hogy a teszkóban tudjak még venni tíz zsömlét, amivel kihúzom még három napig. Olyan is volt, hogy egész nap egy forró kakaót tudtam venni az irodai automatából. Egyszer egy lukas vászon tornacipőben teleltem ki, meg egy farmerban, pulcsiban, és a bátyám harmincéves, levetett katonai kabátjában. Jelenleg enyhe depresszióm van, meg szorongok, túlérzékeny vagyok, de persze lehet hogy ennek semmi köze sincsen ahhoz, hogy soha nem volt saját életterem.

Megint más, ha egy szobában vagy ha egy ágyban alszanak. Ha mindenkinek van külön ágya az ok. Persze a gyerek szarul éli meg, hogy nincs intimszférája, de a szülőnek se leányálom, mert ugyanúgy neki sincs. Hogy kinél lesz belőle gond és kinél nem azt egyénre válogatja. Mondjuk az a fiatal, akit ez zavar, az mindent megtesz azért, hogy amint tud dobbantson, akár kollégiumba vagy albérletbe vagy saját kecóba.

Traumat nem okoz de kellemetlenseget igen.

Ja, és még annyi, hogy a legnagyobb kicseszés a gyerekkel ha úgy vállalják be, hogy nem tudnak neki megfelelő életkörülményeket biztosítani. És ebben minimum az, hogy mindenkinek legyen külön hálószobája, nekem egy ablaktalan odú is megfelelt volna, mert sokszor a gardrob szekrénybe bújtam be a télikabátok közé, csak legyen egy kis nyugalmam.

hát, ha ennyire nem készült a család a gyerek érkezésére, hogy azt se gondolták át hol fog aludni, akkor valszeg több traumája is van, de most komolyan... minek gyerek ha nincs hova tenni?

Én 16 éves lány vagyok, és a szűkös hely miatt egy szobában elek az anyukámmal. Tényleg nagyon jól jönne a külön szoba, de nem érzem traumának. Alapból nagyon jó a kapcsolatunk, alig veszekedtünk a korlátozások alatt Is amíg 0-24ben egybe voltunk zárva. A barátaim tudják, de nem tartják cikinek meg én sem. Nyilván más egy 20 meg egy 16 éves, de azért leírtam a tapasztalataimat.