Szerintetek miert viselkedik igy velem apukám?

Vagy nem írtad, vagy átsiklottam fölötte, hogy hány éves vagy. Az ilyen cseszegetésekkel szemben vagy még kamaszkorban, vagy a felnőttkor elején, mikor betelik a pohár, felcsattan az ember. (Egyedül a vörös szemes beszélgetésre tudom ráfogni, hogy aggodalom.)

Jobb esetben fokozatosan és arányosan reagál, nem pedig rögtön leüvölti a másik fejét az addigi elfojtás miatt.

Ne helyezkedj védekezőállásba, ne mentegetőzz ("csak olaj, de csak itthonra, jó"), nem egy összeszidott ovis vagy. Nem fogja megérteni, hogy sért téged, ha nem nyitod ki a szád.

A legközelebbinél mondd meg világosan, hogy "apa, már megint cseszegetsz, folyton ezt csinálod, légyszíves hagyd már abba, mert semmi értelme, viszont idegesítesz és sértegetsz vele. Ne ismételgesd, ne is hozd fel, nem értem, miért jössz ilyenekkel egyáltalán, nem akarom hallgatni." Kérdezd meg, miért csinálja, aztán tedd világossá, hogy semmilyen indok nem elfogadható, a "szeretlek" sem, és az "aggódom sem". Miért pont így kell szeretni és aggódni? Lehet normálisan is, úgy, hogy a másik ne érezze szarul magát tőle (ha már annyira szeretjük, ugye).

Utána pedig minden újabb alkalommal jöhet a "Hagyjál már ezzel, kérlek", "már mondtad, hogy szerinted nem jó, megértettem, csak nem érdekel". A papagájként ismételt kritikákra kérdezd meg, hogy "Jó, és? Most tulajdonképpen mit akarsz ezzel, mit vársz tőlem?". Nyugodtan mutasd meg, hogy mérges vagy, lehessen érezni a hangodon, hogy nem örülsz.

A helytelen viselkedésünkre negatív reakciót, negatív érzelmek kifejezését kapjuk, ebből ismerjük fel, hogy amit csináltunk, az nem jó, és változtatunk rajta. Teljesen normális szocializációs folyamat, apádra ráfér. Neked nincs mit szégyellni azon, hogy ami sértő az sért, ami dühítő, az dühít téged.

Az ilyen "visszapofázás" normális, egészséges, el kell jutnod arra a pontra, hogy megvédd a (normális!) határaidat a szülőddel szemben. Attól, hogy a gyereke vagy, nem beszélhetne úgy veled, ahogy senki mással nem merne beszélni, nem szólhat bele, nem kritizálhat kioktatóan olyasmit, amit mindenki másnál magánügynek tekint és tapintattal kezel. Egy munkatársának például biztos nem kezdené el mondani, hogy "hát de hogy nézel ki, nem jó így, hogy nézel ki, nem jó, nem jó", legfeljebb egy óvatos félmondattal fejezné ki a véleményét, mert "a Józsit nem bántjuk meg, meg ilyet nem illik, és különben is az ő dolga". Veled viszont megengedi magának, pedig nem kéne.

Itt nem arról beszélek, hogy "anyám ne mondja nekem, hogy ne másszak fel biztosítókötél nélkül a tetőre, meg ne vegyek BMW-t hitelre mikor zsömlére sincs pénzem, mert azt csinálok amit akarok!", hanem alapvető, minimális személyes határok betartásáról és az értelmetlen b..sztatás mellőzéséről. Ez a tisztelet.

Ha te csinálnád ugyanezt az apáddal, itt rengetegen neked ugranának, hogy milyen tiszteletlen vagy. De tiszteletet nem csak a szülő érdemel, hanem neki is meg kell adnia a gyereke, mint ember felé, ezt nagyon sok szülő elfelejti. Pl. az a válaszoló, aki itt csak azzal van elfoglalva, hogy a gyereknek kell a nevelés. Szólok: egy idő után rengeteg szülőnek is kell a nevelés, mert ők sem mindig veszik észre magukat, értetlenek, önfejűek tudnak lenni, és az észérveket is félresöprik ha "csak a gyerek" mondja.

Biztos könnyű belefeledkezni, hogy akinek a seggét is mi töröltük, azt mi uraljuk, és nehéz hozzászokni, hogy a befolyásunk, többletjogaink és irányításunk lassanként megfogyatkozik, átkerül a gyerekünkhöz, mint sajátja. De muszáj belátni, hogy akivel szemben állunk, az már nem csak a gyerekünk, a részünk, hanem egy másik, teljes értékű, különálló személyiség, ember. És meg kell tanulni úgy is kezelni.

Nekem nagypapám ilyen... ha telefont lát a kezemben, elveszi, ha ki van engedve a hajam kaja előtt rámkiabál, hogy kössem össze, rövid hajam van, nem tudom hátra kötni... ő ordít, hogy kössem hátra, nagymamám meg csitítgatja...

Szeretem csavargatni a hajam tanulás közben, ha meglátja egyfolytában fenyeget, hogy levágja azt a tincset... ne csináljam, mert hülyének fognak nézni...

Aerobikozom, ha gyakorlok es meglátja, rámkiabál, hogy ne csinálljam, mert olyan vagyok mint akinek agybetegsége van...

Millió ilyen stiklije van... én betudom annyinak, hogy neki van agybaja... pont leszarom és csinál9k mindent úgy, ahogy nekem tetszik, ő meg ha ettől akar strokot kapni, odegeskedjen csak rajta, pont leszarom. Persze piszok rosszul tud esni.