Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehetne tenni egy ilyen...

Mit lehetne tenni egy ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés

Barátnőméknél elég zűrös a családi helyzet. Hárman vannak testvérek, ő a legnagyobb, most lesz egyetemista. Kezdődött minden azzal, hogy a 2 kisebb lány mehet németországba 2 hónapra cserediáknak, viszont a legnagyobb(barátnőm) a SAJÁT PÉNZÉN kell hogy bevásároljon húst, és minden egyéb élelmiszert. Ez a jéghegy csúcsa. Az anyjuk minden fillért sajnál barátnőmre, és teljesen úgy viselkedik vele, mintha nem is az ő gyereke lenne. Ma próbálták elintézni az egyetem mellé a kollégiumot, de 10 perc után az anyja ezt mondta: mit érdekel engem, kolis leszel, vagy bejársz, lesz*rom(törekszem szó szerint írni) csak takarodj végre a házamból te kis k*rva. Pedig csupán egy adólapot kellett volna kikérnie, és kész is lettek volna. Egy héten legalább 3x megy ilyen üvöltözés, ilyen stílusban, egészen apró dolgokért is, persze amikor én ottvagyok nálluk, akkor játsza a világ legodaadóbb anyukáját. Mindezeket a dühkitöréseket azzal indokolja, hogy nehéz napja volt a munkában. Nyugodt állapotában sem lehet megbeszélni vele semmi ilyet, mindig megsértődik, akkor aztán nem szól senkihez 2 napig. A családapa sem tud vele mit csinálni, vele is scak ordítozik, válással fenyegetőzik. Kérdezem én tőlletek, mit lehet egy ilyen "anyával" tenni?


Eljutottunk ugyanis arra a pontra, hogy barátnőm ilyesmit mondogat, teljesen letargikus hangon, hogy nicns is értelme élni, meg jobb lenen ha öngyilkos lenne. Hozzám sem engedik el, az anyja megfenyegette, ha eljön hozzám, nem mehet egyetemre sem...


Mit tehetnék?


2010. júl. 29. 19:10
 1/6 A kérdező kommentje:

Elnézést a mellégépelésekért, eléggé ideges vagyok.

A lány tanulmányaival egyébként semmi baj nincs, 430 fölötti pontszámmal érettségizett, míg a mindent megkapó húgai a hármas átlagot sem mindig ütik meg.

2010. júl. 29. 19:11
 2/6 anonim ***** válasza:
A két kisebb lány a barátnőd édestestvérei?
2010. júl. 29. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Igen
2010. júl. 29. 19:15
 4/6 anonim ***** válasza:
Én a pénzemet is eltakarítanám a házból a helyében, és magammal törődnék.
2010. júl. 29. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
A saját lányára azt mondta, hogy kis qrva? Az ilyen nem anya! Az ilyen egy ... inkább nem írom le.
2010. júl. 29. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Hogy látja a barátnőd, hogy látod te: mitől van az, hogy a barátnőd így eltávolodott az anyjától? Gyerekkorában sem értették meg egymást? Nem fogadott szót a barátnőd? Ezt nem tudta kezelni az anyja? A barátnőd visszabeszélős? A két kisebb lány inkább hallgatag?
2010. júl. 30. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!