Mit lehet tenni egy ennyire elfajult helyzetben? (apa-lánya kapcsolat, bővebben lent)
5 éves voltam, mikor apám elhagyott minket, jókora adóssággal.Gyerektartást nem fizetett, engem nem látogatott, egyáltalán nem is keresett. Mondhatom, hogy olyan, mintha nem is lett volna apám. Rengeteg rossz döntést hozott, lett egy öcsém is, akit ő nem akart vállalni. Hogy ne nyújtsam hosszúra, leírnám a lényeget. Elvett feleségül egy buta nőt, akivel csak a lakásért van. Tehát van lakáshitele. Vett egy autót, amit totálkárosra tört össze, tehát ezt is fizeti. Az öcsém még csak 11 éves, tehát még jó néhány évig fizethet utána. Tavaly elkezdtem a főiskolát államilag finanszírozott, nappali tagozaton, de nem bírtam, és nem is tetszett, így 1 év után abbahagytam. Most egy kétéves OKJ-s képzésre járok, szintén államis, nappalis, tehát ugyanúgy járna a gyerektartás. Megegyeztünk, hogy havi 30.000 Ft-ot kapok gyerektartásként.(a 20% illetne meg, ami ennél több lenne, de megértem, hogy sok a kiadása, így elfogadtam a 30.000-es ajánlatát.)
Eddig úgy volt megoldva, hogy felmentem hozzájuk, és akkor kaptam meg a pénzt. Májusban azonban rettentően összevesztünk, azaz csak ő üvöltözött velem, hogy ,,takarodjak dolgozni",és ,,miattam fog megdögleni", mert én egy ,,semmirekellő, élősködő vagyok, mert ő már 15 évesen dolgozott". Megértem, hogy rengeteg a hitele, de ott a felesége, az anyja, és ő is jól keres (buszvezető). Több, mint 320.000 Ft-ból élnek meg, szemben a mi 138.000 Ft-unkkal. Nekem nem luxusra kell a pénz,hanem ételre. Nem járok bulizni, sem kozmetikushoz, nincsenek új ruháim sem. Végül az orrom előtt becsapta az ajtót, és öngyilkossággal fenyegetőzött. Rettegtem tőle, teljesen elborult az agya... Elmenekültem. Ezután havonta utalt a bankszámlámra, de most nem hajlandó erre. Csak akkor akarja odaadni a pénzt, ha felmegyek hozzá, de nekem gyomorgörcsöm van még a gondolattól is, hogy látnom kell...
Mit tegyek? Írjak neki levelet? Vagy rögtön bíróság? (tavaly októberben már volt egy ügyünk, akkor sem akart fizetni. Még két évem van a suliból, utána nevet szeretnék változtatni, mert nem is akarom, hogy közöm legyen hozzá. Javaslatok? 20/L
Ha az a plusz 30ezer ft szükséges Nektek, akkor hozd meg érte azt az áldozatot, hogy elmész hozzá! Talán megér annyit, hogy kicsit jobb legyen a helyzetetek!
Jogilag: ha már elmúltál 18 éves, akkor az apa dönti el, hogy fizeti-e a gyerektartásdíjat, mivel már nem köteles. Ha kivetnivalót talál a viselkedésedben vele szemben, akkor megtagadhatja a pénzt. Viszont az öcséd után köteles fizetni, és ha nem teszi, akkor mehettek a bíróságra is!
Saját tapasztalatom van ezzel kapcsolatban. Apámat 10 éve láttam utoljára (előtte is csak max 1-2 havonta), és van egy sz.mét felesége. A gyerektartásdíjat hol fizeti, hol nem. Ha szólunk neki, hogy bíróságra visszük az ügyet, ha nem fizet, akkor gyorsan megjön az elmaradt hónapok díja is. 18 éves koromtól (1 hónap múlva) az én bankszámlámra kéne utalnia az összeget, de mivel nem "ismerjük" egymást, ezért ő nem akarja küldeni tovább a gyerektartást. Találkoznom kellene vele, de én inkább lemondok a pénzről, mint hogy valaha lássam. Tönkretette a gyermekkoromat. Édesanyám minimálbér fizetéséből éltünk és élünk, az a 13ezer ft is számított. De ezután inkább nem veszek buszbérletet, meg 1 ruhát (ennyi kerül ki a gyerektartásból), csak ne kelljen apámmal találkozni. Ő is spórol rajtam, mivel biztosan nem 65 ezer a fizetése, mint a '90-es években.
17/L
nincsen barátod? vagy olyan fiú ismerősöd, aki "szép szál darab"?
Mondd meg apádnak, hogy csak a pénzért mész, nem jópofizni, és kísérjen el egy ilyen srác!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!