Mit tegyek ezzel a szőrnyű "sógórnővel?
Sziasztok! Köszönöm mindenkinek, aki elolvassa és azoknak is akik válaszolnak!
Kezdem Ádámtól és Évától...
Van egy 4 és fél éve tartó meglehetősen jó kapcsolatom a már vőlegényemmel. A szülei kissé konzervatív emberek, nem egyszerű velük, de azért nem volt eddig semmi nagy gond. Van egy testvére, aki már régesrég külföldön dolgozott, így vele nagy különös kapcsolatunk nem volt. Azonban hazaköltözött, illetve magyarországra és így 1-1 alkalommal találkoztunk vele és a párjával, akivel egy éve vannak együtt. És itt kezdődik a gond. Sajnos a hölgy nem nagyon dolgozott az idő alatt mióta együtt vannak. Eltartatta magát a fiúval, bár ez eddig nem a mi gondunk... viszont elfogytak a tartalékok és hozzánk költöztek, befogadtuk őket. Ezt szívessen tettük, nem hittem, hogy ilyen mértékű gond lesz belőle. Mi viszonylag jó módban élünk, van egy nagy házunk, ahol gondoltuk elférübk 4en. Utána jött a valóság, miszerint a befogadottak nem csináltak itt semmit. Annyira, hogy saját maguk után nem voltak képesek rendet tenni, a folyósón összekoszolták a falat, az ajtóról leverték a festéket és még sorolhatnám. Persze emiatt volt köztünk feszültség a párommal és valószínűleg ők ezt hallották is. Bántott, hogy ez a lány továbbra se keresett munkát, egész nap ellófrált és elment szolizgatni de az derogált, hogy a behordott sarat feltakarítsa maga után, vagy néha napján bepakoljon a mosogatógépbe. Ők megharagudtak ránk és tovább költöztek. Ez számomra eddig nem okozott lelki törést, mert nem éreztem magamar hibásnak, hiszen mi befogadtuk és támogattuk őket, ők pedig nem viszonozták, ez van. Utána jött egy olyan meglepetés, amire nem számítottam. A kedves anyósnak beállítottak engem minden sz*rnak és ellenem akarták fordítani a családot. Én személyesen elmentem a vőlegényem szüleihez és mindent megbeszéltünk,azt gondolom sikeressen. Viszont ami kiverte a biztosítékot és leginkább, az az, hogy ez az álnok liba egy barátnőjét megkérte, hogy irjon rá az én vőlegényemre. Egy ebéden mindössze 2 óra hosszára volt alkalmuk találkozni egymással, ahol ott voltam én is és az egész család. Sosem beszélgettek még, nem is ismerték egymást korábbról, csak a kedves "sógórnőm" biztathatta a lányt, hogy te nézd már, itt ez a srac, ott a nagy ház, van pénz ... ennyi. Persze a párom nem reagált rá és meg vagyok győződve róla, hogy szeret, de azt érzem nem hagyhatom ennyiben.. valamit kell tennem mert ez a kis p*csa nem úszhatja ezeket meg. Mindenért ő a felelős és bár nem akarok lealacsonyodni a szintjére nem érzem azt, hogy elégedett leszek, ha annyiban hagyom!!!!
Hagyd a francba. Nem biztos, hogy a sógornőd dumálta meg a barátnőjét. Lehet, hogy annak a nőnek saját magától jutott eszébe, hogy írjon a párodnak.
Mellesleg ha ketten voltak azok, akik beállítottak téged minden szarnak párod anyja előtt, nem csak a sógornő tehát, hanem mind a ketten, akkor még az is lehet, hogy a sógorod biztatta fel azt a nőt, hogy írjon.
Ne osszd ki sógornődet, mert lehet, hogy nem is ő van e mögött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!