Szerintetek mi a legnagyobb gond a mai családokkal?

A rossz kommunikáció és a beteges egyéni gondolkodásmódok.

Erőszakosság.

Meg mi az az ilyen „az úgy van, ahogyan én mondom, és te nem gondolhatsz mást, még ha jobb is, akkor is hülye vagy!” dolog? Szóval ilyen csőlátás.

Egyrészt, hogy nincs idő semmire. Állandóan rohanni kell, mindig minden azonnal kell a másiknak.

A szülők alig vannak a gyerekükkel, hiszen 1,5-2 évesen már dugják a bölcsibe, hogy vissza tudjanak menni dolgozni, hogy legyen mit enni. Nem tudja igazán megélni a szülő azt, hogy szülő. Bölcsi után egésznap óvoda, aztán iskola, és már csak azt veszed észre, hogy 18 éves és messzire költözik, mert egyetem vagy szerelem vagy munka miatt.

A szülők állandóan idegesek mert a munkahelyi ideg az otthoni ideggé alakul, állandóan fáradtak, nem tudnak minőségi időt együtt tölteni a gyerekkel sem egymással.

A gyereknek igénye lenne a szüleire, de nem tudnak rá elég figyelmet fordítani, aztán ott az internet, az, hogy a szülőkkel beszélni ciki...stb..

Szóval ez az egész világ a hibás.

Soha ne általánosítsunk!

Senki nem tart az ember fejéhez pisztolyt, hogy rohanni kelljen és meg kelljen felelni a fogyasztói társadalomnak.

Nem kötelező, mindenkinek van választása. Én biztos nem vállalnék csak amiatt másodállást, hogy sűrűbben lehessen cserélgetni a mobiltelefont meg a mosógépet.

-Az, hogy nem család a család.

-A szülő nem nevel, nem tanít meg olyan alap dolgot sem, mint a köszönés, amikor belép egy üzletbe.

-Nincs empátia a szülőben, így a gyerek is csak hírből ismeri, vagy a gyerek rendelkezik ezzel, de a szülővel nem lehet beszélni, hogy lehet a dolgokat máshogy is.

-A szülő nem nem hagyja felnőni a gyereket, esetleg nem engedi a tini korát megélni, nincs köztes, csak gyerek és felnőtt, pedig az átmenet, miszerint próbálná kibontakoztatni önállóságát, de azért olykor szükség van a szülő segítségére, fontos lenne. Nincs odafigyelés egymásra.

-A szülő, csak mert idősebb és több tapasztalattal rendelkezik, rögtön azt hiszi, hogy ő mindent tud, ezáltal sokszor leszavazva a gyerek gondolatát. Persze ez igaz fordítva is tiniként, hogy a 14 éves állítólag mindent jobban tud, de sokszor tényleg az van, hogy amikor jót mond, akkor is le van szavazva.

-Nincs türelem. Pl: a gyerekkel gond van, lelkileg, amit fogjunk a tinédzserkorra, a sok kérdőjelre, kérdésre, hogyan továbbra, amit lelkileg kellene rendbe raknia magában, merthogy senki nem teszi meg helyette. Ez kihat a tanulásra, a szülő mégsem nézi a lelki dolgokat, csak oldja meg minél hamarabb, pedig összetettebb ez annál, hogy egy éjszaka alatt minden happy.

-A szülő elfelejti, hogy ő is volt abban a korban. Ezt nem arra értem, hogy 14 évesen pl: őt elengedték bulizni, ő pedig nem engedi a lányának, hanem az aktuális problémákról és érzelmi világról, amit mintha elfelejtett volna.

-Nincs elfogadás, de kritika és elvárás igen. Pl: van gondja a gyereknek, rossz dologba keveredett, mondjuk megfenyegette az egyik osztálytársa, hogy tudja, látta, egyszer drogozott, és ha nem fizet, elmondja a szüleinek. Egyetlen egyszer kipróbálta, ami persze nem jó, de ahelyett, hogy őszintén bevallaná, inkább fizet és hazudik otthon, hogy nincs gond, mert tart a szülők reakciójától, hogy csalódás lesz a szemükben.

Elnézést, hogy leginkább a szülőket szapulom, de szerintem, ha mindent jól csinálnának, nem lennének a fenti dolgok. Az persze más téma, ha a gyerek rossz társaságba keveredik és a "sötét oldal" befolyása nagyobb.

Engem apám nevelt fel, egyedül. Sokat dolgozott, szinte mindig, mégis tudott nevelni. Sajnos vannak hibái, amik miatt anyám elhagyta, és ugyanezt a viselkedést velem is megcsinálja, hogy ő nem bántásból mondja, túl komolyan veszem, közben pedig a saját érzéseimről nem ő dönt, csak hát... ő ilyen, ezzel nem lehet mit csinálni, és ha próbálnám is, ha ő szerinte nem így van, nem változik a véleménye. Ettől független szívét-lelkét kiteszi, értem dolgozik és megadott/megad mindent, amire szükségem van.

Viszont... én nagyon szeretném elkerülni az esetleges problémákat a gyerekemmel, ha lesz. Leveleket írok már 15 éves koromtól, a gyerekemnek és magamnak is. Gyereknek azért, hogy én ezt régen hogy éltem meg, hogy éreztem magam, hátha talál benne hasznosat, vagy magára ismer benne és látja, az anyja is átélte, vagy csak hasonlót, magamnak pedig azért, hogy bizonyos dolgokat ne felejtsek el, és ne "fásuljak be", mint a sokszor látott krétaporral pelenkázott szülők. Támasza, biztos pontja csak szeretettel, jó kommunikációval és bizalommal lehetek majd a gyerekemnek. Nekem nem volt anyám amikor kellett, ezt majd a sajátomnál nem akarom eljátszani, és remélhetőleg nem csonka családban nő fel, hanem van anya és apa.

18/l

A szülők.

Három féle szülő típus van: az idegbeteg/ hülye szülő, a turbó szülő és a normális szülő.

Sajnos az utóbbiból van a legkevesebb.