Miért fontosak a családi étkezések?

1-es voltam.

Nalunk volt 2 dolgozo, 1 kozepsulis es 1 ovos gyerek egy időben. Mindenki részvételével még a karácsonyt se lehetett lenyomni, mert valamelyik felnőtt családtag biztos, hogy be volt osztva a munkahelyén. Közös egyèb program??? Ugyan.

Viszont minden nap vacsorakor és vagy valamelyik hétvégi nap valamelyik étkezésén egyutt tudtunk lenni. (Ettol fuģgetlenul nyilvan mindenki mindenkivel, ha akart tudott és beszélt/getett is.) De sokkal masabb ugy egyutt elni, hogy vannak napi rendszerességű közös rituálék (amikor egy kicsit mindenki "osszedolgozik" a masikert (vki kenyeret szel, mas megvajazza (vagy főz/tálal) terít, elpakol, mosogat) és közben az aktualis napi történéskről (kicsit mindenki oromerol/banatarol/ki bosszantotta fol/vagy min nevetett aznap) esik szó es ha van az egesz csaladot erinto terv, valtozas, kozlendo akkor azt is itt celszeru felvetni (hogy mindenkihez azonnal eljusson az info es azonnal le tudja reagalni es ne kéz-közön x emberen athaladva megvaltoza vagy elakadva deruljenek ki dolgok. Persze lehet kiirogatni a fali uzenofalra meg uzenni chaten vagy csak a munkaba/suliba indulaskor odakopni a masiknak, de megis mas az "erzes". Miert is kell nyammogni kozben? Megeszed, lenyeled az utso falatot es utana meg 10 perc dumcsi.

Nekem van osszehasonlitasi alapom, hogy milyen olyan csaladban elni, ahol szamitottaka kozos etkezesek es ahol nem. Ez utobbi teljesen olyan volt, mint az albérleteim, amikor lakotarsakkal eltem egyutt.

Igazából náluk olyan, hogy mindenki leül az asztalhoz és csak eszünk.

Nem beszélget senki semmivel,

ha épp beszélhetünk általában ismétlődés az egész, én meg azt unom mintha nem is lennénk egy család semmi érdeklődési kör,semmi nincs

Azért leülni együtt enni,hogy folyton ismételgessük magunkat.... Felesleges

Én nagyon utáltam, mert apám folyamatosan terrorizált közben. Hogyan eszem, hogyan használom a villát. Miközben ő szürcsölt és sokszor büfögött is közben és zabált.

Ha ott volt a nagynéném és a nagymamám, ők is ezt tolták, mennyit szedek, miért azt szedem stb.

Ha visszaszóltam apámnak hozzám vágott valamit.

Elérték, hogy a mai napig iszonyatosan zavarban vagyok, ha mások előtt kell ennem.

"Most is leginkább egyedül szeretek enni a gép előtt, és ez a fajta étkezés nyugtat meg a legjobban, ilyenkor szoktam egyébként a legnormálisabban enni (megfelelő adag, nem kapkodva, megrágva, stb)."

Ez annyira igaz. Utáltam, hogy nem ehettem a saját tempómban, ahogy a szervezetemnek jólesik, hanem sietni kell. Utána meg fájt a gyomrom a félig megrágott falatoktól.

A másik meg, nekem nem ment soha ez a beszélgetés. Mármint nem a téma, hanem maga az, hogy lenyeltem a kaját, nincs tele a szám, mondok valamit. Miután mondtam, bekapok egy falatot. Erre egyvalaki biztos van, aki annyira a saját rágását hallja, hogy nem értette, mi van, megkérdezi, én meg vagy elismétlem tele szájjal, vagy sürgetve vagyok a rágásban, hogy ismételjem meg.

Sokkal könnyebb lett, mikor mindenki magában evett, és inkább a nappaliban gyűltünk össze, nem ettünk, csak egymásra figyeltünk.