Költözzünk el minél hamarabb? Nem lehet ezt már bírni idegileg. Mit tegyünk?

Ami zajlik otthon az utóbbi időben, az nem normális. Most több időt töltök a baratnőmnél, és mikor hazaérek, pokol van otthon. Állandóan azt mondják, hogy nem csinálunk semmit, pedig csinálunk: rendet csinálunk a szobában, letöröljük a port, lekaszálom a füvet, megmossuk az ablakokat, kitakarítjuk az autót, megmossuk. És állandóan az van mondva, hogy nem csinálunk semmit. Már a barátnőm is depressziós ebből, hogy mit csináljunk. Hisz amit mondanak, mindent megcsinálunk, de dicséretet nem kapunk érte, csak cseszegetést.

Tegnapelőtt reggel az anyukám felhívott, hogy el-i vittem egy krémet, mondom igen. Azt mondja, hogy mit gondolok én magamról, hogy szó nélkül elvittem a krémet, hogy azonnal vigyem vissza neki. Azonnal vissza vittem neki. Hogy neki az a krém kibír egész évet, hogy mennyit belőle fogyasztottunk. Mire hazaértem, mentek a kocsival valahova, nem tudom hova. Nagyitól kérdezem, hova mentek? Hogy mentek vinni árut paprikát, paradicsomot ide még oda. Hogy mehettem volna én az apámmal pénteken. Pénteken dolgoztam, örülök, ha hazajövök, és pihenek picit. De senki egy szóval se mondta, hogy kell ide menni, még oda. Szóból ért az ember. Aztán a nagyi mondja szombaton, hogy menjek az apámmal, megy vinni árut jó messzire. 150 km oda, 150 km vissza, hogy 14 órakkor fogunk indulni. Mondom, addig elviszem a barátnőmet haza, és hazafelé bevásárolunk. De 13 órakkor hazajöttek a szüleim. Apám mondja, hogy megyünk. Aztán a nagyi azt mondja az anyámnak, hogy nekünk kell elmenni bevásárolni, de nem mondtam egy szóval sem, hogy nem megyek az apámmal elvinni az árut. Aztán a barátnőm sírt, hogy most ő nálunk lesz estélig? Mit fog ő csinálni. Megkérdeztem a szüleimet, hogy nem-i jöhetne velem a barátnőm. Mentünk volna 3-an. Apám, én, és a barátnőm. Apám azt mondja, hogy nem fér be. Aztán kint voltunk, barátnőm depressziós volt ebből az egészből, mert 14 órakkor mondta a nagyi, hogy megyünk, és nem 13 órakkor. Aztán kijön utánnunk az anyám, hogy mi a gond, miért nem úgy kommunikál a barátnőm ő vele, mind máskor. Fájt a torka, és ahogy bánnak velem, ezt őtet is bántja. Aztán mondja a barátnőm neki, hogy én elmegyek, és az anyám azt mondja, hogy nem kell menni, menyjetek a saját utatokon, mi is megyünk a saját utunkon. Aztán megint felhozták azt, hogy nem voltam otthon. De b@sszus hogyan segítsek nekik, ha nem voltam otthon, és nem szólnak. Ez úgy fel tud idegesíteni. Hogy a szomszédok ámultak, bámultak, hogy 500 árut készítettek, és én nem voltam otthon. Miért nem szóltak? Hogy te hülye, gyere haza, segítsél nekünk. Nem egyszer tömtük a földet, mert ültettek valamit belé, és segítettünk, meg se dicsértek. Inkább lecsesztek. A barátnőm nem fért be az autóba, de a testvérem igen. Érdekes. Ez úgy felidegesített, hogy még.

Szüleim nekünk intéznek albérletet. Mi mennénk azonnal költözni, de csak 1 év után lehetne lehetséges, mert nincs szabad albérlet.

De már nézegetünk máshol is albérletet, hogy ne az legyen megint mondogatva, hogy a szüleim intéznek mindent. Lízing a nyakamon van, 143€, 150€ a benzín, és az élelmiszer. Nincs sok kiadásom.

Barátnőm nem érzi jól magát nálunk otthon, és én sem érzem jól magam otthon. Még tanul.

Csak én keresek. 750€, 900€ fizetésem van, mikor hogyan.

Szánjam magamat rá arra, hogy most többet költsek mint az átlagnál? Lízing 143€, 150 benzin + kaja, pija, + 200€ az albérlet havonta. Úgy 500€ havonta mindennel együtt.

Vagy vegyünk fel kölcsönyt? Most lízing van a nyakamon, most még kölcsöny is a nyakamon lenne? Mit tanácsoltok? Mit tegyünk?