Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni ebben az esetben?

Mit lehet tenni ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Édesanyám, ha még nevezhetem így, apukám halála után hét évig az élettársával élt a házunkban. A fele mi négyünké (3an nagykorúak vagyunk,van még egy 9éves húgunk) a fele viszont az övé. Most a héten összejött egy fazonnal, odaköltözött hozzá. A kis tesónk szerencsére nyaralni van.

Fenyegetőzik velünk, hogy elköltöznek 3an valahova ahol hallani sem fogunk róluk. A baj az, hogy a fazon alkoholista,emberölésért ült börtönben is. Nem szeretnénk ha egy fedél alatt maradna a kislánnyal. Így hogy mi 3an engedélyeztük hogy a volt élettárs maradjon a házunkban. Mivel mikor oda költözött eladta a házát, a pénzt a miénkbe fektette. ráadásul szerencsétlen, le van félig bénulva egy agyvérzést követően. Ezt az okot találtuk arra hogy anyánk elhagyta, mert gondozni kellett. Nem volt szívünk így kirakni az utcára. Ez embertelenség lett volna. Nem szeretnénk hagyni, hogy szegény kislány megszenvedje ezt az egészet,megfogja így is rendesen de nem mindegy milyen mértékben. Gondolkodunk hogy bemegyünk a gyámügyre, mást nem tudunk tenni. Ruhája, könyvei mindene az van amit mi vettünk neki,sőt étel is csak akkor van otthon mikor mi viszünk. Foglalkozni is csak 3an testvérek foglalkozunk vele. Ezért lett értelmes.

Félünk hogy nem fognak semmit tenni a hivatalból. A rendőrség is csak akkor cselekszik ha vér folyik. Azt nem szeretnénk megvárni hogy megerőszakolja, vagy akár bántsa. Volt egy barátom, még otthon ők is nehezen szabadultak meg ettől a fazontól, verte őket. Anyám már beszámíthatatlan, szerintünk normális ember nem viselkedik így. Nincs semmi fizetésük, kérdezem őket hogy miből fognak megélni erre az a válasz hogy van napszám.

Ha valaki tud valamit hogy mit tehetnénk akkor legyen szíves írjon. Sajnálom hogy hosszú, és talán nem összefüggő lett, de eléggé idegesek vagyunk.


2010. júl. 26. 11:54
 1/4 anonim ***** válasza:

gyámügy jó ötlet, a rendőrségnek ehhez köze egyelőre nincs...viszont hármótok közül vállalnia kell majd valamelyikőtöknek a gyámságot, és nevelni a gyereket...amúgy meg a bíróságon lehet pert indítani a közös tulajdon megszerzéséért


amúgy meg a közös tulajdon nem tudom hogyan keletkezett, de ha az apátok halálával, és házasok voltak a szüleitek, akkor haszonélvezeti joga van a mamának és ti, mint tulajdonosok nem költöztethettek oda senkit (és ezt akár a rendőrséggel is megoldathatja a mama)

2010. júl. 26. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Igen az utóbbit tudjuk mi is, de a ,,mama,, nem. Nem is szeretnénk ha megtudná, mert akkor azt is megteheti hogy minket sem enged be, mert a haszonélvezeti jog nagyobb mint a tulajdoni. Ma bemegyünk a gyámügyre. Sajnos én még egyetemista vagyok. Nagyobb tesóm már végzett, de még albérletben laknak. Ez gond lehet az elhelyezésnél? Unokatesómmal beszéltünk azt mondta, ha ez nem működik akkor mondhatjuk az ő nevüket is. Most még kb.két hétig velünk lesz a kislány utána 4 en hazamegyünk. De nem merjük otthon hagyni anyámmal mert akkor reggelre felszívódnának akárhova. Anyám most meg azzal fenyegetőzik hogy felgyújtja annak a házát aki bemegy a gyámügyre...De akkor sem fogjuk ezt hagyni. köszi a választ
2010. júl. 26. 12:14
 3/4 anonim ***** válasza:
Én a helyedben az anyádra is kérném a gyámságot, mert az ilyen tényleg nem normális...
2010. júl. 26. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Amúgy az a legszebb az egészben hogy szerinte mi vagyunk a rosszak. És szerintem el is hiszi. Már olyan sokat nyeltünk. Ez volt az utolsó csepp.

Tényleg úgy néz ki mint aki nem normális.

Beszéltünk egy jogász ismerősünkel, ő azt mondta hogy az az egyik megoldás hogy ,,bolondnak,, nyilváníttatjuk orvossal. Akkor ő nem lehet senki gyámja. Ma meg azt mondta a volt élettársnak hogyha megveri az új fazon, akkor visszamegy hozzá.De ő most szerelmes. Milyen már ez?

2010. júl. 26. 13:19

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!