Kivel vagy otthon bezárva? Mit csináltok?

Anyámmal.

Alapvetően jól viseljük a helyzetet. Az, hogy "össze vagyunk zárva", szerencsére egyáltalán nem gond. Mindketten szeretünk itthon lenni, persze a tudat, hogy most nem nagyon mehetünk ki (vagy inkább nem tanácsos), okoz némi frusztrációt. Anyám jobban tart a vírustól, ami érthető, hiszen ő veszélyeztetett, én meg nem. Én inkább attól tartok, hogy hazahozom, mert ha elkapná, tiszta sor lenne, hogy én adtam át neki.

Én megyek boltba heti egyszer.

Egyetemista vagyok, egyelőre gőzerővel készülök a ki-tudja-mikor-és-hogy-megtartott vizsgáimra (ha nem lett volna ez a kényszer online oktatás, akkor a vizsgaidőszak túlélése érdekében rendszeresen éjszaka is tanulni kellett volna, most ez szerencsére kiesik. (Legalább valami "jó" legyen ebben a helyzetben.)

Szóval én tanulok kb. egész nap (kb. mintha vizsgaidőszak lenne), anyámnak is kb. a szokásos módon telnek a napok.

Az aggaszt egy kicsit, hogy egy, számomra nagyon fontos utazás lenne a nyár végén az egyik szomszédos országba, régi barátokhoz, remélem, erről nem kell majd teljesen lemondanom. De hát nem tudok mit tenni, megyek, ha már biztonságos lesz...

Párom+nyuszi. A párom eljár dolgozni, fog is, olyan munkája van, hogy mennie kell. Én a főnököm jóindulatából home office-ban dolgozok itthon. A nyúl meg kb.ugyanúgy átalussza a napot, mint mikor egyedül van. 35 évesek vagyunk.

Hát ugye dolgozom, főzök, takarítok (már lassan nem lesz mit🙂), néha olvasok egy keveset.

Boltba közösen megyünk, tegnap voltunk, 2-3 hétre bevásároltunk, addig nem tervezünk nagyon menni.

Nehezen viselem, nem szerettem sosem itthon "ülni", esetleg 1-2 napot, utána már nem olyan jó. A család többi része is hiányzik. Attól (még) nem félek, hogy meghalunk, de a bezártságot nem szeretem. A legrosszabb nekem az, hogy nem tudni, mikor lesz vége, meg hogy hónapok lehetnek még hátra. Már júniust, júliust mondanak tetőzésnek, az még legalább 3 hónap, plusz mire vége...tegnap eléggé kiborultam rajta.

Férj, egy ovis+ pocaklakó.

Én home office heti 5 nap/napi 8 óra.

Férjem bejár, mert olyan a munkája.

Bírjuk, szerencsére van udvar. Férjem jár bevásárolni, én heti 1x megyek boltba mikor már nagyon mehetnékem van.

Én(36F) itthon vagyok, a párom(44N) minden másnap dolgozik szóval ő is azért itthon tud lenni, meg a lánya(21) se dolgozik most.

Eddig jól viseljük kis pihi nem árt, van mit csinálni itthon is egyenlőre.

Én (19L), szüleim (50,55), nagymamám (82)

Én 9.-én voltam utoljára iskolában.

Apámnak nincs rendes munkahelye. (De mivel falun lakunk, van épp elég dolga itthon)

Anyám ezen a héten nem dolgozott.

Inkább apám szokott boltba menni, de nem kell valami sűrűn, mert a kamarában/pincében (a koronavírus nélkül is) van elég kaja. A cukrot pl mi alapból zsákoslag vesszük. Kenyeret kb kétnaponta veszünk.

Én kifejezetten örülök annak, hogy végre nem hallom azt hogy ,,Miért nem mész sehova?". Mikor az iskola megkezdődött 2 hétig azt hallgattam, hogy ,,Nem voltál sehova". Én meg erre: ,,Dehogy nem. Melivel voltunk újságot hordani!". Erre anyám: ,,Igen, 3 nap.". Erre én: ,,Meg voltunk Őszi sokadalomra is!". Anyám: ,,Igen, és onnan is hazajöttetek a félnégyes busszal. Alig mozdultál ki a nyáron!". Én: ,,S még az is sok volt!".

Szóval nekem nincs olyan gondom, hogy unatkozok itthon... :D

Elvagyok itthon. Takarítok, tanulok, filmet/animét nézek, olvasok. Meg ma estére be van tervezve a Predator: Hunting Grounds Trial.

Anyám is takarít vagy 2 napja.

Apám kerítést csinál.

Mamámnak meg ez a vírus nem oszt, nem szoroz, mert egyedül úgyse nagyon tud járni...

Ha nem 12.-es, hanem 11.-es lennék, tiszta víg lenne az élet. :)

Párommal. Mindkettőnket áttettek home office-ba, így dolgozunk, sokszor hétvégén is. Ezen kívül én takarítok, hétköznap menüt rendelünk, hétvégén főzök. Bevásárolni ő jár, mivel nekem van krónikus betegségem - diabétesz - , így ő bevállalta a boltba járást.

Jól vagyunk, egyszer-egyszer felcsattan egyikünk vagy másikunk, de hamar rendezzük sorainkat és alapvetően nincs gond. Esténként tv, játék, sokat skype-olunk a barátainkkal is, hogy ne csak egymással beszéljünk.

Hatan vagyunk itthon, anyum (50), apum (52), anyu nagynénje (94), tesómék (14/L, 18/F), és én (20/L).

Apám meg én járunk el dolgozni, anyum megy boltba heti 1x. Ezen a héten szabira voltam küldve, holnaptól megint megyek.

Már nagyon vártam, hogy végre itthon lehessek, csomó mindent kitaláltam magamnak, de aztán felét sem csináltam meg.

Soha nem volt nagy összetartás a családban, apámmal pl. évek óta nem beszélünk, csak kerülgetjük egymást, mert kisebb koromban rendszeresen megvert. Tesómékkal sem vagyunk annyira jóban, teljesen mások vagyunk, semmi közös pont nincs és mivel öcsémmel egy szobánk van, állandóan zavarjuk egymást. Én igyekszem sokat kint lenni, kutyázni, tanulásban sem zavarom, kimegyek ha kéri. De ha bent lenne dolgom, mondjuk próbálnék itthonról is dolgozni, mert lassan a cégünk is borul, vagy akartam volna takarítani valamelyik nap, ő biztos, hogy a hátam mögött 2 méterre kezdi el nyomni a metált, amit nagyon nehezen viselek el (elektromos gitár, kihangosító, hörög is hozzá), vagy ha éjfélkor már szeretnék aludni, ő még nagyban videochatel meg sörözget a haverokkal. Ez eddig is probléma volt, nem most kezdődött. Húgom magába van fordulva, kamaszkor ugyebár. Néha rájön, hogy ő el akar menni valahova (persze régebben ha mentünk és hívtuk magunkkal, gisztizett, hogy nem akar), olyankor jó nagy hisztit levág.