Csak szerintem nem jó ez így?

Szia!

Igazad van, meg nem is.

Először is igazad van, mert egy gyerek azért születik (jobb esetben) hogy a szülője vigyáz rá, eteti/itatja, ellátja, szereti stb. Nem szeretem én se ezeket a dolgokat, hogy a szülő kinevezi magát "szenvedő alanynak". Nem volt kötelező gyereket vállalnia. A másik "kedvenc' mondatom az "addig befogod a szád, és azt csinálod, míg az én kenyeremet eszed..."Hát milyen megalázó már....

Viszont azért nincs igazad, mert sok mai tini felnagyít sok mindent. Pimaszok, szemtelenek, nem fogadják el a szülői tekintélyt és kiforgatják a szüleik szavait. Ráadásul a kamaszkor nem egyzerű, sossem volt az, se a gyereknek, se a szülőnek.

Én pl. későn érő kamasz voltam, de 19 évesen ha nem akartam meghalllani valamit, fogtam magam és nagy durcával bevonultam a szobámba, onnantól kezdve aztán bárki bármit mondhatott.

Pedig nem voltam rossz gyerek, és mégis...Anyukám meg csendben tűrte , gondolta, egyszer úgyis vége lesz...:S Vége lett, de még mindig rossz rágondolni. Szóval az igazi előzményt nem ismerjük , csak azt, hogy azt mondta az apja/anyja: hogy "örülj, hogy enni kapsz!", de lehet hogy már elkeseredett dühében mondja.

Szóval ez elég összetett dolog.

Teljesen igazad van. Az a baj, hogy sokan kisbabát akarnak és nem azt, akivé majd válik a gyerek!

Nem mondom, hogy a gyerek tökéletes, de más szöveggel jöjjenek a szülők, ha mérgesek rá!

Sokszor még a szülők sem tudnak örülni annak,amijük van.

Pénzért cserébe,az eltartásért,várják el azt,amit nem magától tanul meg a gyerek. Hogyan kell valakit szeretni,

hogyan legyen türelmes,hogy gyakorolja a megértést.

A szülő sokszor inkább ezt várná el,de a gyerek honnan tudja ha egy felnőtt nem "tanítja" meg? Sokszor olyan fordított helyzet áll elő,hogy néhol a "gyerek" neveli a szülőt. Ez hatalmas energiájába kerül egy gyereknek.

Csak azt nem értem,mért szülnek akkor,ha még nem érettek rá. Csak a vágy egy gyerekre,szerintem nem elég.

És van abban valami amit az előttem lévő írt.

Szerintem ami manapság leginkább hiányzik az a megértés,

és az "elég" érzése.

Illetve azért írják ezt sokszor,mert gyakori az általánosítás. Nem láthatunk bele egy élethelyzetbe,

nem ismerhetünk teljesen meg egy fiatalt,pár itt leírt sor alapján megfogalmazott kérdésből.Mintha mindenki a beképzeltet látná egymásban,a lázadó gyereket,és ritkán a tényleg lelki terrorban élő, és csak látszólag normális családi életet élőt.

Részben igazad van, hogy a gyermek, nem kéri, hogy megszülessen, így, ha a szülei vállalták, akkor ne csak világra hozzák, de gondoskodjanak is róla.

Viszont az, hogy tartsa el, nem egészen helytálló. Persze, kire számítson az ember, ha még a saját szüleire se, de nekem nagyon kellemetlen az a helyzet, hogy ahelyett, hogy én támogatnám a szüleimet (főként anyagilag), még ők segítenek rajtam.

Ez akkor történt, amikor Munkanélküli lettem s így a szüleimhez visszaköltöztem, mert nem tudtam volna fizetni az albérletet. Persze voltak tartalékaim, igyekeztem besegíteni a háztartásba és mielőbb munkát találni, de ez nem volt egyszerű. Kb. 8 hónap telt el így. Most sem állok jobban, csak egy fokkal.

Persze, a szülő támogassa a gyerekét, de tanítsa meg saját lábára állni, tanítsa meg arra, hogy hogyan lehet önállóan élni. Sok esetben az is probléma szokott lenni, hogy a szülő lebeszéli gyerekét arról, hogy egy másik városba költözzön (munka miatt), s így a gyerek nem tud felnőni, nem tud kirepülni.

Persze biztos van sok olyan szülő is, aki a tizenéves gyerekének mondja ezt, hogy "amíg az én kenyeremet eszed..." , s ha nem is így kellene megfogalmaznia, igaza van. Hiszen a szülő felel a gyerekéért. Amíg otthon lakik, addig aszerint a játékszabályok szerint kell játszania, amit a szülő megjelöl. Ez a gyereknek is alap dolognak kellene lennie, persze csak akkor, ha gyerekkorába nem liberális nevelést kapott és nem hagytak rá mindent.

Mindkét félnek vannak nemcsak jogai, de kötelességei is. Csak ezt olykor-olykor az egyik vagy a másik fél elfelejti.