Magasabb életszínvonalon élek, miért zavarja ez a családomat? Lehet, hogy irigység?

Nem arra kell gondolni, hogy ez azt jelenti, hogy akkor én napi szinten veszem a 700 ezres táskákat, meg a többmilliós órákat. Hanem ilyesmiket:

-nem szeretek főzni (pl. a nyers húshoz hozzá sem érek), ezért hétközben étteremben eszem, estére vagy hozatok valamit, vagy csinálok melegszendvicset/toastot. Ez nekem egyszerűbb, mint hazarohangálni, rohamtempóban főzni és rohanva megenni, aztán vissza. Így kényelmesen beülünk valahová, akár kollegákkal, akár barátnőkkel, és nyugiban ebédelünk. Otthonról viszont csak azt hallom, hogy ez mekkora luxus, mert hogy abból a pénzből, amennyit egy nap erre elköltök, egy egész heti menüt lehetne lefőzni, meg hogy "biztos nem olyan finom az, mint a házi".

-nagyon szeretek vezetni, sokat is ülök autóba, közlekedek autópályákon. Ezért fontos volt, hogy olyan autóm legyen, ami kényelmes, biztonságos és erőlködés nélkül tud gyorsan menni. Tudtam, hogy a kritériumaimmal nem fogom olcsón megúszni, de számítottam is erre, tudatosan tettem rá félre. Megvettük, imádom a mai napig, a családom (főleg nagyszülők, nagynéni) meg napokig puffogott, amíg ott voltam, hogy más ennyiért már lakást vesz.

-szeretek utazni, szórakozni és erre költök is. Nekem jó kikapcsolódás, ha barátokkal elmegyek sushizni és közben koktélozunk, beszélgetünk. Anyám szerint vegyek a Lidl-ben sushit, ott olcsóbb... Igen, csak éppen köze nincs a minőségihez, meg más otthon a tv előtt betömni pizsamában, mint csinosan beülni valahová társasággal, és jól érezni magad. Utazás ugyanez. Nekem ez már egy hobbi igazából, igyekszünk havonta-kéthavonta menni valahová. Néha ez tényleg csak egy párnapos hosszúhétvége, de tavaly voltunk pl a Fülöp-szigeteken, Dominikán és egy Bali körúton is. Mindig figyelem az árakat, akciós ajánlatokat és igyekszem előre foglalni, vagy nagyon last minute. Így rengeteget spórolunk, de tény, hogy még így is egy vagyon 1-1 út. De úgy érzem, hogy most kell menjek, nem 60-70 évesen keseregni, hogy mennyire eltelt az élet...

-imádom a drágább holmikat, főleg cipőben, táskában, sminkekben. Itt a highend részre kell gondolni, de ezekre is spórolok általában, és várok a nagyobb leárazásokra (pld. Black Friday, ami külföldön azért valósabb, mint itthon). De vannak márkák, amiket sosem akcióznak le, vagy olyan ikonikus az adott darab, hogy nem szerepel semmilyen promócióban. Olyankor mérlegelem, hogy mennyire szeretném, mennyire használnám ki és ha tudom, hogy imádnám, akkor összeszorított fogakkal kifizetem. Drága mulatság, nem is létszükséglet egy LV táska, vagy McQueen cipő, de amíg ez nem okoz gondot, nem mondanék le erről a kis bűnözésről.

Dolgozom, külön élek tőlük. Ez is a gond lehet, hogy míg ők maradtak vidéken, én 18 éves korom óta Budapesten élek. Hiába mondom pl anyukámnak, hogy egy minőségibb cipő nem 2-3 hónapig tart, mint egy Deichmannos, meg sem hallja. Vagy hogy igenis jó, ha nem én robotolok másfél órát a konyhában, hanem "csak úgy" elém teszik a kívánt ételt. Nagyon zavar, bánt, hogy minden alkalommal, ha hazamegyek, csak a savazást kapom, hogy úristen mennyi pénzt költök, miért van erre szükség. De őszintén, mit tehetnék? Ne járjak haza? De hiszen a családomról van szó... Már beszéltem velük erről, próbáltam elmagyarázni nekik, mi miért van, vagy megmutatni. De hatástalan az egész.