Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogilag jártas embertől...

Jogilag jártas embertől kérdezném, van mód, hogy ennek utánajárjak?

Figyelt kérdés
gyerekem apja állítólag letöltendőt kapott. csodálkoztam, mert elég apró ügye volt. azóta nem dolgozik, mert állítólag várja a behívót, munkanélkülire ment, amiből egy fillért sem ad, a gyedből élünk. nagyon megváltozott. közben besokalltam, mert a tárgyalás óta nagyon durva dolgai voltak, és sok tűrés után szakítottunk. se anyagi se egyéb segítségre nem hajlandó, 1hete közölte az öccsével és velem, amikor átjöttek a gyerekhez, h 1hónap múlva kell bevonulnia, aznap jött a levél. ma a szülei mondták, h 2-3napja mesélte, h még nem tudja mikor kéne bemennie, és kérdezősködtem a barátainál, akik szintén ezt hallották tőle, és egyikük mondta, h ő gyanakszik, hogy kamuzott az ítéletről. senki nem látott papírt erről, kivéve az idézést amit átvettem még tél elején, tárgyalásra nem engedte, hogy elkísérjük. pár hete volt egy testi sértés ügye, 5óra múlva kiengedték. nem tudom, hogy rendezkedjünk be, számítsak-e gyerektartásra mostanság, illetve ha hazudott akkor másképp fogok hozzá állni. nagyon zavaros nekem az egész, szeretnék őt megkerülve valamit konkrétat látni, hogy ténylegesen mi az ítélet, létezik-e az a behívó. van ennek valami módja?
2010. júl. 23. 17:05
 1/3 anonim ***** válasza:

Sajnos nem tudhatod ezt meg mástól! Maga az ítélkezés nyilvános, de nem adják ki a határozatokat.

Indíts pert a bíróságon gyermektartásdíj megállapítása iránt, ők kikérik az ítéletet.

2010. júl. 23. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Menj bíróságra,ők utána tudnak nézni a párodnak.

Minden képen kérd a tartásdíjat,ha átmenetileg nem fizet kérni kell állami megelőlegezést,és majd behajtják rajt.

2010. júl. 23. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
nagyon köszönöm a segítséget!
2010. júl. 23. 17:53

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!