Miért nem tudnak értékelni?

14 éves lány vagyok, és nem vagyok egy rossz gyerek. Kitűnő tanuló vagyok, nem szoktam veszekedni a szüleimmel, ha kérik rendetrakok a szobámban, takarítok, megágyazok, megterítek, gondozom a kutyát stb.. Tegnap fordult elő először hogy valamiben nem segítettem. Anya el akart küldeni a boltba, én meg nem mentem el mert meleg volt és rosszul voltam. (Amúgy a szüleim elváltak) Nah anya rögtön felhívta a mamát panaszkodni hogy rám nem lehet soha számítani meg egész nap úgy kezelt mintha egy utolsó szemét dög lennék. Ma is elkezdett esni az eső, anya meg elkezdni hogy: Kimegyek leszedni a ruhákat gondolom te úgy se segítesz. :O Erre úgy kiakadtam . Először fordul elő hogy rosszullét miatt nem csinálok meg valamit erre anyám elkezd panaszkodni hogy milyen lusta állat vagyok. Meg hogy valamit nagyon elrontott a nevelésemben. Persze ezer különórára járok, felkészítőkre, sohase lógok sehonnan, néha még betegen is elküldenek az iskolába és akkorse panaszkodok. De apa is ilyen. Én mindig mondom neki hogy milyenek a jegyeim, de azt se titkolom el ha rossz jegyet kapok. (ilyen mondjuk nem túl sokszor van). Csak úgy megemlíteném hogy évközbe milyen egy napom:

Reggel hatkor felkelek (anya hétkor kel) reggelizek, készülődök elmegyek a suliba. Délután kettőkor hazaérek, ebédelek, aztán megyek is külőnórára. Ha hazaérek megvacsorázok, aztán tanulok (átlagban 3 órát) aztán megcsinálom a gyógytornát (gerincferdülés miatt kell) aztán anya elküld zongorát gyakorolni (járok zenesuliba) aztán fürdök és megyek aludni. szombatonként apa mindig elráncigál otthonról (amikor lenne végre szabadidőm) vasárnap pedig tanulok, takarítok, rendetrakok stb. De engem folyton csak szidnak hogy milyen lusta vagyok meg ha hulla fáradt vagyok akkor sem hagyják ám hogy pihenjek vagy valami. És ha beteg vagyok akkor is elvárják hogy takarítsak stb. Ha hiányzok a suliból akkor is otthon tanulok 4 órát. Egy rossz szavuk se lehetne. Igykszem jó ember lenni, ezek meg folyton csak szidnak és szidnak. A nagymamám is folyton azt hajtogatja hogy bárcsak felnőnék már. Amikor én kerültem kórházba fulladásos roham miatt azt senki le se szarta (mert hörgőszűkületem van). De van a Dani meg a Zsófi (kisunokatesóim) 2-3 évesek. A nagymamám folyton róluk áradozik hogy milyen jó gyerekek meg minden. Fú tényleg.-.- Mikor lejönnek és tépik, nyúzzák a kutyát akkor is csak mosolyog mindenki hogy jajj de édesek. Nekem ebből elegem van. Próbálok jó ember lenni, és mindenki csak a rosszat látja bennem. A tanárok is folyton csak azt osztják hogy milyen szótlan vagyok. És csodálkoznak?? Meg mindenki folyton csak panaszkodik hogy miért vagyok mindig rosszkedvű meg szótlan. Miért van az hogy senki sem képes értékelni azt aki vagyok? Ja és meg kell jegyeznem hogy a kutyát is szoktam sétáltatni vinni.