Elengednétek a 16 éves gyermeketeket 2 hétre Amerikába egy iskolai kirándulásra?
Egyáltalán helyén való ilyet szerveznie egy gimnáziumnak? Mert ugye, akinek a szülei nem tudnak ilyen költséget vállalni (repülőjegyet és zsebpénzt kell állni, a szállást és ellátást helybeli családok biztosítanák), az már eleve "hátrányba" kerül a többiek szemében. De amúgy is, nem félnétek egy ilyen hosszú útra elengedni? Hiszen, végül is csak gyerek még?
Mit gondoltok erről?
Előzetes kalkulációt mondtak, kb. 180-190000,- Ft a rep.jegy és a javasolt költőpénz együtt. Pontosabbat csak ősszel tudnak mondani.
Igen, anya vagyok :)
Igen, elengedném.
Ilyen lehetőség nem pottyan mindig az ember ölébe. Nem mondom, hogy nem félteném és nem aggódnék érte, de hiszek az Istenségben és - és bocsánat a csúnya kifejezésért -, akinek meg kell halni, az meg fog, mindegy, hogy itthon vagy maerikában.
Csak azért nem engedni, mert valami baja történhet, buta dolog. Az megtörténik itthon is. Persze azért szeretnék egy részletes tájékoztatót kapni az utazásról.
Én 15 évesen 1 hetet voltam Olaszországban, 1-2 tanárral. Féltett apám, persze, de megengedte. (jó olcsó volt, kb. 20 ezer forint + költőpénz, így én is el tudtam menni, és már hónapokkal előtte tudtunk gyűjteni, mert azért nem volt kevés pénz nekünk)
20/L
Azért ez egy súlyos összeg, amit nem biztos, hogy az ember szívesen kifizet egy-két hétre. Abból a pénzből már egy család elmegy nyaralni, és akkor a közelében tudhatja a gyerekét és jól is érzik magukat.
Én is megfontolnám a helyedben. Ha úgy döntesz, hogy nem tudjátok nélkülözni ezt a rengeteg pénzt, akkor sajnos le kell mondani róla. Szégyen, hogy iskolák ezzel állnak elő manapság. Nekem nincs még gyerekem, ha lesz sem tudom, hogy fogom eltartani, és ha jönne nekem a suli ezzel 200ezer forintos osztálykirándulással hát hanyatt vágnám magam. Nem is értem, hogyan feltételezik a mai világban, hogy az embernek ennyi pénze van egy osztálykirándulásra.
Ha meg nem engeded a gyereked még te leszel a hibás, hogy elvetted a lehetőséget a gyerektől. Na hagyjuk már. Dönts belátásod szerint, jól döntesz akkor is, ha nem mehet a gyerek.
Isteneeem! Kitöröltem véletlenül :( Na akkor most leírom mégegyszer:
21 vagyok most, és 9 éves korom óta egyes egyedül járok ki minden 2. nyáron a Miamiban élő rokonaimhoz. 14 éves koromig stewardess kíséretet kaptam, de utána már mindent egyedül kellett megoldanom, és soha semmi bajom nem esett. Épp csak néhány egyszerű szabályt kell betartani, amit ha szeretnéd, egy másik kommentben leírok. Egy ilyen utat egy IQ huszárnak nem éppen mondható valaki is meg tud csinálni 16 évesen egyedül, ráadásul neki ott lesznek a tanárok is.
A másik: tudom, hogy rokonoknál más mint vadidegeneknél, de ezek a családok egy alapítvány, vagy egy ilyen program tagjai, amibe csak nagyon hosszadalmas pszichológiai vizsgálatok után léphetnek be, szóval tőlük tuti nem kell félteni a gyereket! Ezen kívül baj mindenhol történhet, az aggodalom a te "munkakörödbe" tartozik. Az én anyukám is aggódott, de úgy gondolta, nem lenne fair emiatt megfosztani egy ekkora lehetőségtől...pedig soha nem aludt egy percet sem, míg fel nem hívtam a bácsikám házából, hogy megérkeztem.
A pénz: Nem vagyunk kőgazdagok, és a rokonaim sem azok. Mindig ők küldték a pénzt, mert innen oda olcsóbb a jegy, mint Amerikából Európába. Konkrétan nekik 600-700 dollárba került az én jegyem az akkori árfolyamok szerint, míg nekik fejenként 1500-2000 dollár lett volna...A legutóbbi jegyem már 200.000 ft volt (2007-ben, utána megszakadt a lánc), és hetekig keresgéltünk, hogy ennyire olcsót találjunk. Ha neki a jövőben kedve támad kimenni egyedül úgy, hogy mindent ő fizet, szállással, kajával, jeggyel, zsebpénzzel minimum 400.000 forintba kerülne, és ki tudja, hogy ki tudja-e fizetni ezt önerőből.
Szerintem nem rongyrázás, és arra is gondolj, hogy Angliába bármikor lesz esélye kijutni, nem úgy mint Amerikába. Az iskola is biztos ezt szem előtt tartva szervezte pont oda az utat. Vagy szerinted úgy általában Amerikába menni is rongyrázás? Nem hinném :)
Biztosan kifelejtettem valamit, de ha eszembe jut majd leírom.
Már tudom, mit akartam még írni: természetesen ez még mindig nagy összegnek számít, még akkor is, ha egy ilyen utazáshoz képest olcsó. Tehát mindent úgy érts abból, amit elmondtam, hogy "Már amennyiben ki tudod fizetni, akkor..."
"Abból a pénzből már egy család elmegy nyaralni, és akkor a közelében tudhatja a gyerekét és jól is érzik magukat."
Amennyiben nincs másik gyerekem is, akitől így elveszem a nyaralását, akkor inkább lemondok a családi nyaralásról, csak hogy a gyerek ne essen el egy ekkora lehetőségtől!! Erről szól a gyerekvállalás! Persze ha 2 gyerekem van, és nincs elég pénzem, akkor inkább a családi nyaralás mellett döntök, hogy a másik gyereknek ne kelljen a testvére miatt otthon csücsülnie.
"Szégyen, hogy iskolák ezzel állnak elő manapság."
Mi szégyen? Hogy olyan élményt próbálnak szervezni a gyerekeknek, ami egy életre szól?? Az a szégyen, hogy szerinted a szegényebb gyerekek miatt a tehetősebbeknek se legyen jó...És itt most tehetős alatt nem a milliomost értem, aki amúgy is ki tud menni, hanem azt, akinek az a 200.000 ft egyszer még nélkülözhető, ha cserébe egy ilyen út jár, de 400.000-et már nem tudna rá kiadni, és nem biztos benne, hogy a gyereke milliomos lesz, hogy a jövőben így utazgathasson.
"Nem is értem, hogyan feltételezik a mai világban, hogy az embernek ennyi pénze van egy osztálykirándulásra."
Ez valószínűleg nem egy osztálykirándulás, hanem egy az egész iskolára vonatkozó ajánlat, és bármelyik osztályból lehet rá jelentkezni. Nem is lehetne oszt. kir. mert nem lenne elég nagy a létszám. A suli csak azt feltételezi, hogy a többszáz nebulóból csak van valamennyi, aki ki tudja fizetni. Azért gondolom nem egy borsod-megyei gimiről van szó...
"Ha meg nem engeded a gyereked még te leszel a hibás, hogy elvetted a lehetőséget a gyerektől."
Az már csak a te hibád, hogy ilyenre nevelted a gyerekedet! Én énekkaros voltam 5 évig, és minden évben minimum 1x, de volt, hogy 2x volt külföldi turnénk. Egyáltalán nem tudtam minden évben elmenni (SŐT), és ha anya azt mondta (nem is egyszer), hogy "Sajnálom kicsim, de nincs pénz." Akkor egyetlen mukkot se szóltam! Szomorú voltam, de teljes mértékben megértettem, hogy ha nincs, akkor nincs!
Szerintem engedd el, mert ki tudja, hogy mikor lesz megint ilyen lehetősége a gyerkőcnek, hogy világot lásson?
A baj bármelyik utcán megtörténhet, ezért erre nem alapozhatsz. Egyet tehetsz: legyen biztosítása.
Ha elengeded, neki is jót teszel, mert jobb lesz az önismerete, szélesedik a látóköre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!