Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit kezdjek Anyum és Férjem...

Mit kezdjek Anyum és Férjem ellenszenvével? Nem akarok választani közöttük?

Figyelt kérdés

42évesen hülyén hangzik, de ez van.

Egy ház, külön lakás, külön háztartás.

Anyám egyedül nevelt fel, szegények voltunk, de szuperebb anyát sosem kívánhattam volna.

Beteg lett, egyebek mellé becsatlakozott a depresszió és a pánik is. Az orvos által felírt gyógyszertől éveken át aludt, max 6-8órát volt ébren. Ezt a gyógyszert most letette, pörög, mint a ringispil, ez még csak nem is lenne baj, csak...

Felelőtlen... A lényeg: pénzt kért kölcsön, a férjemtől, aki oda is adta, úgy, h két részletben adja majd vissza. (Nagyon nehezen élünk, lenne egy lehetőség lakáshoz jutnunk, de ehhez minden fillért félre kell tennünk). A megbeszélt időben visszaadta a pénz felét, de nem magától, hanem amikor férjem rákérdezett. Pár nappal később jött, h szeretne kérni egy tizest. Párom kérdezte, h mire, valami "nagyonmegéri" ágyneműt mondott, de tudni kell, a szobájában megmozdulni nem lehet, plafonig érő ágynemű, plédek, ruhák... Párom azt mondta, ez nem létszükséglet, plusz még tartozik is, nem adott. Pár napra rá, lázas beteg voltam, lejött, kért egy ezrest, úgy, h ne mondjam meg a férjemnek. Odaadtam, el is felejtettem.Ezek után visszaadta a férjem előtt... Aki persze, h kiakadt, pláne mert tényleg elfelejtettem szólni neki...

Most megy a balhé, férjem szerint anyám direkt kavar kettőnk közé, meg visszaél azzal, h ragaszkodom hozzá, anyám szerint párom úgy kezeli, mint egy gyereket, elszámoltatná és felülbírálja. Persze, anyutól én hallgatom, h én mindig a férjem mellé állok, meg elfogult vagyok vele.

Konkrétan kezdek kiborulni. Nagyobb baj, h a férjem nagyon nehezen viseli az ebből adódó feszültséget, plusz azt mondja, csalódott bennem, ezért a pénzt, amit eddig én kezeltem, elvette tőlem, elzárta, nélküle nem férek hozzá...

Pánikos vagyok, nagyon nehezen bírom, mi a fenét tegyek, h ne orroljanak egymásra?



2019. aug. 29. 12:24
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
92%
Nőjj fel! A férjed a szűk családod, anyádnak meg kell tanulnia beosztani pénzét. Nemet kell mondanod anyádnak. Nagyon rossz lesz 42 évesen egyedül maradnod és anyádnál lakni. Az lesz, ha nem állsz a sarkadra.
2019. aug. 29. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
84%

A leges legfontosabb, hogy minda két fél érzelmeit megértsed, felfogjad mit éreznek. nem kell egyet érteni, de megérteni mit is éreznek ök.


Anyád idegileg labilis, nem tudja a pénzét beosztani és igen is lavirozik kettötök között, és próbál kicsikarni mindenkiböl amennyit csak tud.


Férjed meg szeretne félre tenni, de nem tud, mert mindig csak anyádat látja ott kéregetni.


" anyám szerint párom úgy kezeli, mint egy gyereket, elszámoltatná és felülbírálja"

ha ez nem így lenne, akkor nem kéregetne töletek.


Amit tudnál tenni, hogy felajánlod anyádnak, hogy írjátok össze egy hónapig anyád költségeit és nézzétek meg, hogyan tudná beosztani azt és lefaragni belöle.

Nyittok egy kis füzetet, bele írjátok, az összegeket a házra, a vízre, a villanyra, a fütésre, a telefonra, a biztosításokra, a hitelekre, étkezés, egyéb költségek.

Majd ezek mellé az összegek mellé oda írjátok mikor mit fizettetek be. Ìgy kiderül, hogy miböl lehetne csökkenteni. De lehet anyád is meglepödne, hogy a 3 otthonkát venni egy hónapban már kicsit lehet, hogy sok.

Ès csak akkor adni neki pénzt(akár egy ezrest is), ha engedi, hogy segítsetek neki a pénzt beosztani.

2019. aug. 29. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
76%

Nézd, az anyád és a férjed is egy idióta....


“plusz azt mondja, csalódott bennem, ezért a pénzt, amit eddig én kezeltem, elvette tőlem, elzárta, nélküle nem férek hozzá...“ ez meg válóok, pláne, hogy 1000 forintról beszélünk, a pénz közös.

2019. aug. 29. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
84%
Szerintem állj ki a férjed mellett, hiszen te magad is azt mondtad, hogy édesanyád anyagilag felelőtlen.
2019. aug. 29. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
85%

Ne adjatok anyádnak kölcsön,akkor nem lesz vita.

Én is úgy látom,hogy az anyád kavar,habár ha beteg akkor lehet,hogy nem szándékosan.

2019. aug. 29. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Édesanyám jelenleg a nagyival van ápolási díjon, Mama ezzel úgy van, h azt a pénzt Anyu az ő nyomorúságáért kapja, tehát neki jár, amíg az tart, nem ad boltra, ilyesmire. Jelenleg a villanyt és a komplett ITt mi fizetjük, ez kb 70eFt, de ebben most készüléktörlesztőrészlet is van. A víz, gáz, kommunális, kb 50eFt, ezt fizetik anyuék. Kaja terén külön vannak Anyuék és külön mi. Férjem csökkent munkaképességű, én jelenleg munkaképtelen vagyok, amin változtatni akarok, szóval a normálisnál kicsit bonyolultabb a helyzetünk.
2019. aug. 29. 13:33
 7/18 anonim ***** válasza:
39%
Családon belül egy kölcsön ezres nem szabadna téma legyen. Én más vitaforrást nem látok a sztoriban.
2019. aug. 29. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
95%

Itt több minden zavaros nekem.

" Mama ezzel úgy van, h azt a pénzt Anyu az ő nyomorúságáért kapja, tehát neki jár, amíg az tart, nem ad boltra, ilyesmire. Jelenleg a villanyt és a komplett ITt mi fizetjük, ez kb 70eFt, de ebben most készüléktörlesztőrészlet is van. A víz, gáz, kommunális, kb 50eFt"


A nagymamádnak nincs jövedelme és anyukád jövedelmét elkéri?

Anyukádnak csak az ápolási van?

Abből nyilván nem jönnek ki a felsorolt összegek.

ezek HAVI költségek, az 50 és 70?

Mi az az IT?

Hogy lehet ilyen sok a rezsi? Nekem ezek 20 alatt vannak havonta.

2019. aug. 29. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
73%
Mondjuk én azért ordítanék egy házasságban, ha a közös pénzből a tudtom nélkül osztogatnak, a hátam mögött sutyorogva. Akkor is ha 1000 Ft.
2019. aug. 29. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:

Nem, nagymamám nyugdíja teljesen normális, csak néha azt mondja, h megdolgozott érte, azt már csak saját magára kellene költenie, nem rezsire. Anyum kiemelt ápolásit kap, az kb a fele Mama nyugdíjának.

Az IT az az internet, kábeltévé, vezetékes telefon és három darab mobiltelefon. Illetve két darab törlesztő a telefonokra, ami hamarosan lejár.

2019. aug. 29. 13:52
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!