Ezt miért kell? Elég fontos! (Többi lent)
tizen-x év után végre átköltözhetünk a szüleimmel egy kertesházba a tömbház/panelház négy fala közül. És szelektálnom kellene a régi cuccaimat (játékok, mesekönyvek) viszont...
(Nem akarok önzőnek tűnni, bár lehet most az vagyok, mindegy..)
Nagyon-nagyon sok emléket tárolnak azok a játékok. Akárhányszor arra gondolok, hogy azok a játékok egyszer eladásra/elajándékozódásra kerülnek komolyan, sírni tudnék. Elég sok játékom van/volt. Bár így sem annyi amennyinek kellene. Régebben anya minden egyes évben bement a szobámba, és a játékaim 70%át kidobta. Vagy esetleg elvitte valakinek/valahova. Az én tudtom nélkül. Amikor kisebb voltam, és pl. a mamámtól jöttem haza, mert ott nyaraltam, és mentem volna be játszani, arra lettem figyelmes, hogy ez a játék nincs meg, ez sincs, na meg az se... És nagyon szomorú voltam (még most is az vagyok) emiatt. Még meg sem kérdezett, se semmi. Soha nem mondta, hogy gyere, üljünk le, válogassuk ki azokat a játékokat amik már nem kellenek. Persze, a másik évben kaptam újakat, de 1-2 éven belül azokat sem találtam meg többé. Ez elég nagy traumát okozott bennem. És most, itt vagyok tanácstalanul, és kicsit kétségbe esve, hogy a megmaradt játékaimmal mi lesz. Nem akarom, hogy azokat is kidobják/elvigyék valahova. Nem játszok már velük, mert mindig akad valami dolgom mostanában, de amikor van 1-2 órám akkor mindig leülök megnézegetni őket, és olyan jó ezeket látni. Amikor múltkor kérdeztem, hogy hova fogjuk rakni azokat a dolgokat, csak anya a fejemhez vágta, hogy nagy vagyok már hozzájuk, és úgysem játszom velük. Majd eladjuk valahol vagy odaadjuk valakinek. És napok óta csak az jár a fejemben, hogy nem akarom hogy megfosszák tőlem ezeket. Túl sok emlék fűz hozzájuk..
Mit tegyek?
És most biztosan egy önző hisztis nyomorultnak tartotok, de ha nem tudsz normálisan válaszolni a kérdésemre, akkor egyáltalán ne szólj hozzá. Köszi.. (ha valamit kihagytam leírom válaszban)
Gratulálok anyádnak. Bele sem gondol,hogy ezzel mekkora lelki sérülést lehet okozni egy gyereknek. Részben tudom miről beszélsz. Nálunk gyerekkoromban volt a nagymamánál egy lány kiscica. Mikor kölykei születtek,madarat lehetett volna velem fogatni. Pár hét alatt mindig hozzájuk nőttem. De aztán ha elérték azt a kört,mama elajándékozta őket. És nagyon rossz érzés volt,hogy hiába keresem őket,rá kellett döbbentem,hogy nincsenek többé.
Ebből kifolyólag,illetve az ilyen dolgok miatt később nem mertem megvalósítani az álmaimat,mert csak az járt a fejemben,hogy úgyis mindent elveszítek. Ezt egy pszichológus mondta,akihez jártam. Szerencsére már másképp látom a helyzetet. De még tudnék ilyen példákat sorolni.
Ja még annyit a cicákról,hogy hiába mondtam mamának,hogy szóljon,ha jönnek valamelyikét,hadd búcsúztak el tőle. Ez nekem fontos lett volna. De sajnos nem tudtam.
Sajnos tanácsot nem tudok adni. Emlékszem én egy ilyen eset után bosszúból befektettek zöldre az anya disznót. Az volt bennem,hogy neki is rossz legyen. Esetleg amihez ő is ragaszkodik,tedd el egy dobozba,főleg amikhez emlékek fűzik,és mond azt hogy eladtam őket,mert csak porfogók. Lehet ha megtudja ez milyen érzés,akkor megengedi,hogy elvidd a játékaikat te is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!