Volt-e arra valami szabály régen, hogy a többedik házasságban meghalt embert hova, melyik férjével-feleségével temessék el?
Hogy hol keressem a halottiját.
Esetleg más volt a katolikusoknál meg a reformátusoknál is. És külön probléma a vegyes házasság is.
Pedig az nem lehet, hogy valakit sehova nem írnak be, hogy ott halt meg.
Pl. hol keressem egy üknagymamáét, akinek meghalt az első férje, nagyobb gyerekekkel újra férjhez ment, meghalt a második férje is, ugyanott gyerekei is haltak meg. De ő maga nem ott halt meg, nincs a halottiban. Nincs a születési helyén sem. Katolikusok voltak.
"ha valaki elvált"
Özvegy.
Kérdező! Az, hogy hol halt meg (hol van anyakönyvezve) nem függ össze azzal, hogy hova temették. Ha egyik férje mellé sem temették, akkor a gyerekei után kellene kutatnod, lehet, hogy idős korában valamelyik gyereke magához vette.
1# Leírta, hogy nincs az anyakönyvben. Ettől kezdve nem tud az egyházi levéltár segíteni, mert a lakhelyet tudnák csak javasolni.
2# Özvegy
Köszönöm.
Igen, gondoltam rá, hogy valamelyik gyerekével kellett, hogy éljen. Csak még nem találtam meg, hogy vajon melyik lehetett.
Arra gondoltam, hogy a katolikus egyház elég központosított, és ha van rá szabály, akkor kiderül
A reformátusoknál többször találtam olyan bejegyzést a szülőfaluban, hogy valahol máshol házasságot kötött vagy meghalt. De az is lehetett csak szorgalomból.
Majd csak megtalálom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!