Szerintetek igaza van a nagymamámnak? Miért akar állandóan belémkötni és még én vagyok önfejű?

Én 20 éves vagyok, a nagymamám 77, de elég jól tartja magát. Első évemet végeztem azon az egyetemen, ahova most járok és életem álma volt, sokat küzdöttem érte, de elértem.

Most 1 hetet a mamámnál és a papámnál töltök, mert gyakorlatot végzek, amihez ők közelebb laknak, mint ahol amúgy én és ezért vagyok itt.

Az a gondom, hogy régebben nagyon jóban voltam a mamámmal, ám most 1 év után, hogy ritkán találkoztunk és eljöttem hozzá, nagyon furcsán viselkedik velem szemben, amit nem értek. Szerinte teljesen a negatív irányba változtam: szinte mindenbe beleköt, hogy amit felveszek, az nekem előnytelen, egyik ruhám sem áll jól nekem. Ma reggel például azért veszett össze velem, mert rám akarta tukmálni a cipőjét, amit ő drágán vett, de neki nem jó és hogy én vegyem fel. Megmondtam neki normális hangnemben, hogy nem tetszett és megsértődött, jól le is szidott, hogy mit képzelek. Szerinte kövér vagyok és nincs semmilyen jó tulajdonságom. Ha ellent merek mondani, akkor meg önfejű vagyok és makacs. Miért nem olvasok divatlapolat meg ilyenek, mert csúnyák a ruháim.

Nem értem őt, komolyan. Én pedig harározottan úgy érzem, hogy a pozitív irányba változtam: a körülöttem élők, a barátaim, szüleim is ezt mondják. Amióta oda járok, amiért sokat küzdöttem és én is úgy érzem. Azt mondja, hogy ő csak nekem akar segíteni, hogy ő legalább meg meri mondani a hibáimat és az sem érdekli, ha megharagszom rá.

Most ott tartok, hogy kezdem "megutálni", hogy mindenbe beleköt, pedig az nem igaz, meg szoktam hallgatni mások tanácsait, de azért már abba ne szóljanak bele, hogy milyen bugyit veszek fel. Arra is gondoltam, hogy nem-e féltékeny esetleg? A férje már sok éve beteg, ő gondozza, gyakorlatilag "besavanyodott" mellette. Az én életem pedig végre felszálló ágba került, most úgy érzem, boldog vagyok.

Szerintetek? Ti mit tennétek? Köszönöm a válaszokat előre is!!!