Ugye ez nem természetes, és lehetséges másképp is élni? (Lent, hosszú)

Mindig szomorúsággal tölt el, amikor látom a sok, szerető, bizalmi, családban felnőtt barátomat, és rádöbbenek, hogy nekem ilyenben sosem volt részem. A szüleim, amióta csak az eszemet tudom (kb. 5 éves korom óta) állandóan a "váljunk el", "ha itt hagysz, én öngyilkos leszek" kifejezésekkel dobálóztak egymással. Én ilyenkor persze csak sírtam, toporzékoltam a nővéremmel együtt. Az ajtó elé álltam és azt mondtam az anyukámnak, hogy "NE MENJÜNK EL!" Édesanyám ezt a mai napig a szememre veti, hogy miattam kell ilyen körülmények között élnünk, mert akkor ő el akart menni, én voltam, aki az útjába állt. Még egyszer hangsúlyoznám, 5 éves voltam ekkor! 10 éves koromig én voltam apu szeme fénye. Addig havonta egy egy hetet töltöttünk együtt a munkájából adódóan. Azt követően, hogy végleg hazaköltözött, a dolgok kezdtek megváltozni a mi kapcsolatunkat illetően is. Azt tudni kell, hogy nem veti meg az alkoholt. Anyával javarészt ebből vannak problémáik, bár ezt ma már inkább anya nem is feszegeti. Ha ittasan jön haza, anyukám csak ennyit mond nekünk: "Ne kötekedjetek vele, hagyjátok rá, tudjátok milyen ilyenkor". Ha iszik azért agresszív és elviselhetetlen, ha nem iszik azért. Az alaptermészete is borzalmas. Olyan dolgokat hány a szemünkre, amikhez úgy gondolom nincs joga. Néhány ezek közül: Összezördülünk, leülünk vacsorázni, mire ő: "Hogy van képed enni abból, amit én teszek eléd?" "El lehet húzni, ha valami nem tetszik, nem kell itt mereszteni a lusta p*csádat" Régebben rengeteget sírtam amiatt, hogy így beszél velem, ilyen szavakat használ. Ma már felnőttesebb fejjel próbálom kezelni ezeket a szituációkat. Számtalanszor elmondtam már neki az én álláspontomat, hogy szerintem egy szülőnek nem volna szabad ezeket a dolgokat a gyereke fejéhez vágnia, hogy ő az aki enni ad neki, vagy aki iskoláztatja, ruháztatja, eltartja, elvégre is ez a kötelessége. Erre nagyon bepipul és nekem esik, hogy mi az, hogy kötelessége? Neki semmilyen kötelessége nincsen rám nézve. Ha akarná, megtehetné, hogy kitesz a házából és hogy örüljek, hogy erre nem került még precedens. Nem azt szeretném kérdezni, hogy mit tehetnék, mert tisztában vagyok vele, hogy semmit. Egyelőre rá vagyok szorulva anyagilag, és ez egy ideig nem is fog változni. Hamarosan egyetemre megyek, akkor talán egy kicsit könnyebb dolgunk lesz. Mindössze azt szeretném, ha megerősítést tudnék kapni, hogy lehet máshogyan is élni. Hogy ha felnőtt leszek, fogom tudni másképp nevelni, kezelni a gyerekeimet. Hogy az apám elmondása, miszerint ha majd felnőtt leszek én is úgy fogom gondolni mint ő, egy oltári nagy hülyeség, és igenis vannak olyan szülők, akik szeretetből csinálnak és nevelnek gyerekeket. Köszönök minden egyes hozzászólást!

18/L