Ugye ez nem természetes, és lehetséges másképp is élni? (Lent, hosszú)

A te életed nem egyedi eset.

Az én anyám agresszív alkoholista aki előbb ütött,és utána kérdezett. Apám csendes alkoholista. Ő anyám miatt lett ilyen. Állandó viták,verekedések voltak. Ha vitáztam velük,én is megkaptam,hogy "Ku** ! Amíg az én házamban élsz,amíg az én kenyeremet eszed,azt teszed amit mi mondunk" Én egyszer jöttem azzal,hogy a szülők kötelessége, hogy a gyereket felneveljék. Apám berágott. Amikor 18 éves lettem egy alkoholos mámorában anyámmal együtt a kezembe nyomtak egy szatyrot,benne pár ruhámmal,hogy "nesze neked a kötelességet" 18 évesen felnőtt nő lettem. Már nem kötelesek eltartani,így kívül tágasabb. Engem kidobtak.. De nem dőlt össze a világ. Én nem mentem egyetemre(bár jó lett volna). Így elmentem dolgozni,és addig amíg albérletbe nem tudtam menni,meghúztam magam barátoknál, rokonnál. Utána mentem albérletbe,és azért dolgoztam,hogy "szabad legyek"..

Kedves kérdező. Egy jó tanács. Ne mond nekik, hogy mi a kötelességük,mert te már 18 éves vagy,és akár ki is dobhatnak.. Bár tény,hogy nem ez az élet a normális,de neked ez jutott..ezt kell elviselned..Majd ha külön élsz, saját magadra dolgozol,akkor olyan életed lesz amilyet magad kialakítasz..

Hasonló helyzetben nőttem fel, mint te. A mai napig ámuldozva, kicsit irigykedve hallgatom, mikor munkatársak a családi programokról mesélnek. Mindig az jut eszembe, hogy nekem ilyen soha nem jutott.

Lehet máshogyan élni egyetlen megoldás van, minél hamarabb kikerülni abból a környezetből és a magad ura lenni. Olyan férfit kell társnak találnod, akinek a családja elfogad téged, akivel szeretitek egymást és akkor jó eséllyel átélheted azt, milyen az, ha egy család összetart és a gyereked is megtudhatja milyen az, ha szerető szülei vannak.

Kedves kérdező!

Elkeserítő, amiket leírsz. Én apa vagyok, sőt nagyapa. Csak elképzelni tudom, és azt is nehezen, amik veletek történtek, történnek. Egész biztosan van másféle élet, amit magatoknak kell majd kialakítanotok. Egyre ( többek között) azért nagyon vigyázzál! Hogy a mostani rossz sorsod miatt, ne ugorj hamar bele egy másik kapcsolatba, csak hogy menekülhess. Lehet, hogy anyukád is így volt, anno....

Szia! Csak annyit mondhatok: igen, ki lehet törni ebből az életből. Apám nagyon hasonló természet, kis koromban egyenesen imádtam, aztán szépen elkezdtem gondolkodni. Az utolsó évemben már ott tartottam, hogy milyen könnyű lenne végezni vele, mikor részegen döglik... Egy idő után nem hagytam magam bántani, ha ütött, én is ütöttem. A végére inkább leléptem, mert az erőviszonyok kezdtek az én javamra eltolódni, és nem akartam olyan sérülést okozni neki, amiért börtönbe kerülhetek.

Tizennyolc évesen a legtávolabbi egyetemre mentem, amit találtam. Az elmúlt két év azzal telt, hogy folyamatosan könyörög, menjek haza, mennyire hiányzok neki, hogy fizet mindent, csak menjek haza... Hát köszönöm, nem kérek belőle többet. Tavaly nyáron tettem egy próbát, mert ezredszer is elhittem, hogy megváltozott, aztán végigzokogtam az egész nyarat, és az volt az évem legszebb napja, mikor végre visszaköltözhettem a kollégiumba. Talán nincs pénzem, talán nincs biztos lakhelyem, talán nincs semmim ezen a rohadt világon, de megtartottam a büszkeségem, végre boldog és szabad vagyok. Telefonon eldumálok vele, de soha többé nem megyek vissza hozzá.

Az egyetlen, amit tanácsolni tudok: menekülj, minél előbb, minél messzebbre.

Sajnos sok családban ez megy.

Én tudnék mesélni.

Vegyük például engem és a barátnőmet..Ma már mindketten 41 évesek vagyunk,de 10 éves korunk óta ismerjük egymást,és a szülőket is. Egyikünknek sem volt jobb. Az én szüleim szigorúak voltak. Tinédzserként az kellett tennem amit mondtak. Abba az iskolába mehettem ami nekik jó volt. Olyan szakát tanulhattam amire apám azt mondta,hogy ezt kell tanulnom. Nyaralni a nagymamámon kívül sehol nem voltam. Külföldre sosem mentünk. Ruháim a legolcsóbbak,és a legcikisebbek voltak. Nyáron ha este 8 óra volt apám kiállt az erkélyre,és a 10-dik emeletről fütyült,hogy menjek haza. Ha nem mentem,akkor megkeresett,és ha kellett fülemnél fogva vonszolt el.(egyszer csinálta a barátaim előtt,utána mindig időben otthon voltam) Télen este 7-kor kellett hazamennem. A lefekvés ideje 20 éves koromig este 9 óra volt. Ha álmos voltam ha nem. Tévét sem nézhettem,viszont olvashattam az ágyban.

A barátnőm élete sem volt könnyebb. Őt az anyja befogta házimunkába. 14 évesen már úgy főzött,sütött mint aki tapasztalt szakács vagy cukrász lenne..Nem viccelek. 14 évesen olyan máglyarakást meg túrótortát tudott csinálni,hogy csak pislogtam( én csak tojásrántottát tudtam) Állandóan takarítania kellett. Ha valamit nem csinált meg, akkor az apja akkora pofont adott neki,hogy a fal adta a másikat.20 évesen mert egyszer 1 órát késtünk, az anyja és az apja is felváltva ütötték verték. (nagyon sajnáltam)

Ma mindkettőnknek vannak gyerekei,külön élünk a szülőktől.

Nekem 21 éves a fiam,és 19 éves a lányom.

Én nem vagyok szigorú. Sosem tiltottam semmit. Így visszagondolva,talán túlságosan is szabadjára engedtem a gyerekeimet. Nem szabtam meg,hogy mit tanuljanak,nem szabtam meg,hogy mibe öltözzenek. Én adtam adtam pénzt,ők elmentek és megvették ami kellett nekik. Amikor kisebbek voltak akkor is így volt. Elmentünk,és ami tetszett nekik azt kapták meg. Nem volt megszabva hogy mikor jönnek haza, vagy mikor fekszenek le.. Ma mindannyian "éjszakai baglyok" vagyunk.Hajnali 2-3 órakor fekszünk le.. Én sosem zavartam el őket itthonról,felőlem addig élnek velem ameddig akarnak. Hál istenek, nincs is velük gond. Jól tanulnak, nem isznak,nem cigiznek,és értelmesek..Inkább vagyok egy jó barát mint egy gonosz anyuka..

A barátnőmnek 20 és 17 éves lányai vannak. A barátnőm hasonlóképpen "rossz" mint az anyja volt. A nagyobbik lánnyal annyit vitatkozott, annyira nem érettek egyet,hogy amikor elváltak a nagylány kimondottan kérte hogy az apjával maradhasson..A kisebbik lány látszatra az anyjáért van oda,de amióta ő is 17-18 éves lett,jönnek a gondok..A barátnőm szigorú,és nehezen fogadja el,hogy a lányoknak már "pasijuk" van...

Szóval sokszor mi gyerekek vagy hasonlóképpen elkövetjük ugyanazokat a hibákat amikért fiatalkorunkban a szüleinket hibáztattuk vagy túlságosan is bennünk marad,a rossz gyerekkorunk,és lehet,hogy a másik rosszat követjük el azzal,hogy túl engedékenyek leszünk.. Nagyon keveseknek adatik meg,hogy megtalálja a helyes középutat.

41 évesen már tudom,hogy valamit mi is átvesszünk a szüleink neveléséből,csak hát fiatalon kizártnak tartjuk ezt..