Csalódtam az apukámban. Hogy lehet ezt feldolgozni?

Az a helyzet, hogy kiskorom óta nagyon apás vagyok, nagyon szeretem és felnézek rá. De nagyon sokat iszik, és ilyenkor nagyon rossz természete van, nagyon csúnyákat mond mindenkire, és egész nap csak bántja az embert.

Én mostanában határoztam el, hogy olyan munkát szeretnék a későbbiekben, hogy segítsek az állatoknak, és az embereknek, mert ehhez van érzékem, ebben tudnék kiteljesedni.

Apám meg ahogy egyre többet iszik, nem is tudom hogy régen is így volt-e, de kezd nagyon rosszindulatú lenni.

Most éppen azon húztam fel magam, hogy fiúbarátomnak a nagybátyjának most lesz a temetése, és apám még nem találkozott a barátom szüleivel és el akar jönni. (Barátommal egyeztünk meg így, hogy nem mutatjuk be őket egymásnak, mert a szülei nem állnak jól anyagilag, mi meg igen, és tudom, hogy onnantól állandóan az lenne, hogy csúfolja őket, meg azt hallgatom, hogy én egy templom egere leszek, mert barátomnak szegény a családja)

Na, és az a helyzet, hogy apám pofátlanul el akar menni a temetésre, holott se ő se én nem ismertük barátom nagybátyját. Apa meg is mondta h azért akar, hogy véleményt mondjon, hogy milyen család. Ez tegnap annyira felhúzott, mert gondolhatja h nem vmi gazdagok, és csak azért akarja megnézni őket, hogy röhögjön rajtuk, meg hogy ő magát jobbnak érezhesse. De ebben az a legidegesítőbb h saját célja miatt akar elmenni a temetésre, nem pedig a végső búcsú miatt.

De nem ez az egyedüli eset, mert pl a szomszédain elváltak, annak is örül, mert nem csak az ő házassága a rossz, meg egy hapsinak akit nem kedvel nem jön össze a feleségével a gyerek, és azokat is kiröhögte meg örült neki. Sőt lakik egy fogyatékos srác az utcánkba, és ilyet mond rá, hogy nyomorék, meg hülyegyerek stb.

Szóval, ha én annyira nem vagyok ilyen, hogy mindenkit kikritizálok, és mindenkibe a rosszat látom, hogy tudom elfogadni h ő az?