Meséltek a nagyszüleitek háborús történeteket Neked?

Nagyon érdekes volt olvasni a történeteiteket! :)

Az én nagyapám egy kis tanyán élt az alföldön, kábé tíz éves volt a háború idején, egyszer megetetett dinnével két orosz hadifogolyot, akiket a németek hoztak oda magukkal munkára.

A nagyapám nővére pedig egy zsidó nagybirtokos családnál szolgált, és mikor a családot bevitték a közeli városba, a gettóba, minden nap főzött nekik, és becsempészte nekik az ételt, hogy éhen ne haljanak. Végül nem is haltak, mert az oroszok felszabadították a várost, mielőtt deportálhatták volna őket. Most Amerikában élnek, de azóta is tartják a kapcsolatot a nagyapám nővérével.

A nagymamám viszont két hétig bújkált egy pincében, ahol állt a víz, és csak a fürdőkádban tudott aludni, mert különben az orosz katonák megerőszakolták volna.

A többi nagyszüleim még kicsik voltak a háború alatt, nem tudtak mesélni róla. Édesapám és én viszont láttuk, hogyan bombázzák Eszéket a délszláv háború idején. Szerencsére csak messziről...

Nagyapam azt meselte, hogy o legenye volt grof Szechenyi Jenonek es nagyon szerette ot (sajnos a reszeltekre nem emlekszem). Masik nagymamam pedig arrol meselt, hogy az apjat elvittek a szerbek Csurogrol (csak mert magyar volt) es kivegeztek, a megmaradt csaladot (6 gyerek es az anya) pedig kihajtottak a falubol egy munkataborba (lagerba) es ott dolgoztattak oket, ugy, hogy csunyan megfenyegettek oket, hogy soha nem mehetnek vissza a faluba. Kozben nem volt nekik mit enni es ezert a kozeli napraforgotablarol ettek a magot, mamanak teljesen kisebesedett a szaja es azota nem tudta elviselni a szagat sem a napraforgonak es a napraforgoolajnak... Annyira nem volt nekik mit enni, hogy kimaradt a menzesze sok honapig es mindenki (a rosszra gondolo ismerosok) azt hitte, hogy terhes, pedig nem is volt senkivel... Ez '44-'45 korul tortent, miutan bent voltak Szerbiaban a magyarok, majd visszavertek oket a partizanok, es megtorlaskent nagyon csunyan bantak az oslakos magyarokkal a szerbek...

Azutan valamilyen szinten en is reszese voltam a haborunak, mint Prunike:

Apukamat behivtak katonanak a delszlav haboruba, es amikor atvette a behivot, utana 5 percre ra autoba ult es elhajtott ugy, hogy anyunak nem mondta meg, hogy hova megy, anyu NAGYON ideges volt, kiderult, hogy a masik varosban elo rokonokhoz ment. Azutan, amikor hazajott (par hettel kesobb), a mamamekhoz koltoztunk, hogy ne ebredjunk fol, hogy mar megint keresi a rendorseg aput (ugye nem ment el katonanak) es ures legyen a haz...

'99-ben ott voltam (egyetemen - diakotthonban) Ujvideken, amikor elkezdtek bombazni. Alig lehetett talalni autobuszt, amivel haza tudtam utazni a szuleimhez (masik varosba). A telefonvonalak foglaltak voltak... Egy rovid ido mulva ujra elindult az egyetem, pedig meg mindig bombariadok voltak. Volt ugy is, hogy a szabadban tartottak meg a tanarok a vizsgat...

Szoval volt itt minden, de kozelebbi csaladom minden tagja szerencsesen tulelte...

Nekem a mamám mesélte, hogy neki meg az ő anyja mondta, hogy egy német katona volt náluk odalakoltatva. Egyszer az volt a feladata, hogy főzzön tésztát egy tisztnek, de miközben kóstolgatta, hogy jó-e már, a nagy ételmustra közepette mind megette. A katona bepánikolt, elmutogatta, hogy "was das problem", dédim meg készített neki paprikás krumplit, hogy azt vigye helyette.

Meg az, hogy a templom toronyba voltak a wehrmachtosak, a ruszkik meg a lápos területen és onnan lőtték egymást.

Ez azért érdekes, mert akkoriban még nem voltak ott házak, így a templom mellett feküdt el az a bizonyos terület, ezért könnyebb dolguk volt a toronyban elhelyezkedőknek.

"elvitték dédnagyapám lovait harci lónak, de velük jól bántak. "

Hála Istennek, hogy valami jó is történt.