Egykés szülők szerintetek jó a gyermekeiteknek, hogy nincs testvérük?

Nem biztos, hogy sokkal jobb, ha testvérek. Úgy értem én pl egy 3 gyerekes családban vagyok a legkisebb, ezért mindig én is szívom a legtöbbet (legalábbis így érzem). Amikor fiatalabb voltam a szüleim sosem engedték, hogy saját holmim legyen, mindig megkaptam a tesóimtól a használtat. Senkit sem zavart, hogy én egyáltalán nem akartam hordani a levetett cuccot. Általános iskolában széjjel csúfolták az agyamat, a régi ódivatú ruhákért (nővérem 9 évvel idősebb , mint én), nem volt nap, hogy ne sírva mentem volna haza, mindez azért , mert a tesóm levetett rongyait kellett hordanom. És ugyanez volt az iskolai tankönyvekkel. Ha van valami, amit szörnyen utálok az összefirkált, szamárfüles könyv. Na de persze nekem nem vették meg év elején a szükséges köteteket, jó az, amit bátyám szépen hazavágott 2 évvel korábban. Volt, hogy a kezembe vettem a könyvet és konkrétan szétesett.

Aztán persze a legkisebb, az mindig a legkisebb marad. Elárulom, hogy már felnőtt dolgozó ember vagyok, de néha úgy kezelnek, min egy 5 évest. Megyünk rokonlátogatóba és anyum mindig így kezdi: Ő XY a legkisebb gyerekem. Persze ilyenkor mindenki lerohan és megszeretget, és olyanokat kérdeznek (ez most nyáron történt), hogy melyik középiskolába szeretnék menni meg hasonlók. Még egyszer leírom, hogy felnőtt dolgozó ember vagyok:D

Aztán persze nővérem mindig megkér kis "szívességekre". Lenn vagyunk az ebédlőbe és szól, hogy hozzam már le neki ezt vagy azt. Miért? Ő nem tud elmenni érte? Pont ugyanazt csinálja mint én, mosogat vagy csak ül és beszélget. De ha már ott vagyok akkor már ugráltat. Egyébként nővéremtől nem egyszer kaptam nevelés céljából pofont, holott nem a testvér dolga ,hogy neveljen hanem a szülőé. Ráadásul nővéremmel régen olyan dolgokon veszekedtünk, amiért igazán nem kellett volna pofozkodni, pl kinek kellett volna kiteregetnie.

Tehát a testvérek közti rivalizálás az így is úgy is meglesz. Nekem pl nagyon nagy lelki teher volt az, hogy mindig a tesóimhoz hasonlítgattak, pl mikor rosszabb bizit vittem haza mindjárt mindenkitől megkaptam, hogy bezzeg a nővéred és a bátyád. Akármit csináltam valaki mindig jobb volt és ezt mindig a fejemhez is vágták.

No de most hogy kipanaszoltam magam, felnőtt (vagy legalábbis idősebb :D) fejjel azt mondanám, hogy örülök, hogy vannak testvéreim. Kisebb koromban egy rémálom volt, de most már az a 9 év különbség eltörpül (hiszen amikor mondjuk én 10 voltam, akkor nővérem már rég nagykorú, tehát a gondolkodásmódunk igencsak más volt). Segítünk egymásnak , ha kell, mindent megbeszélünk és nem is veszekszünk (annyit).

Na. Sokan válaszoltak, a téma úgy látszik sokakat érdekel.

Igen, az egykék önző felnőtté válnak, bár ennek nincsenek tudatában.

Apám egyedüli gyermek, és vég nélkül sorolhatnám milyen sok rossz tulajdonsága lett emiatt.

A testvér megtanít alkalmazkodni, együttműködni, osztozni, egymásnak segíteni, veszekedni, kibékülni, megtanítja, hogy bár nem olyan mint mi, mégis ő is tökéletes.

Apám szerint csak ő a tökéletes.

Ahol egy gyerek elfér, bizony elfér a másik is!

A húgommal olyan jó, hogy vagyunk egymásnak! Felnőttünk, gyerekeink vannak, és ha összejövünk, mesélünk a gyerekeinknek a KÖZÖS gyermekkorunkról.

Milyen rossz lehet annak, akinek senkivel sincs KÖZÖS gyermekkora!!

"Ahol egy gyerek elfér, bizony elfér a másik is!"

Ez akkora butaság, én nem tudom, ki találta ki, de jó nagy marha volt. Akkor a kettő mellett elfér a három, a négy már csak eggyel több, és ott már az ötödik is elfér.

Ha ez igaz lenne, nem léteznének szegény családok.

Én a kisgyerekkoromról a barátaimmal szoktam beszélni, mert a tesóm nem emlékszik rá. Azért nem voltunk állandóan egymás s€ggében. Mindenkinek megvolt a baráti köre.

Én is szeretem a húgomat, de nem feleződik a bánatunk. Viszont megbeszéljük, hogy melyikünk mire jut hétről-hétre a saját pszichológusával.

16:44 !

Szándékosan nem folytattam a sort, ahol elfér egy, ott elfér kettő is. Pont. Kész.

Az más kérdés, hogy a szülők kapcsolata van-e olyan jó, hogy bevállalják a másodikat is.