Minek számít a lányunk férje vagy a fiunk felesége, ha bekerül a családba, csak a gyerekeinkhez tartoznak, hozzánk nem?

lányotok férje --> vő

fiatok felesége --> meny

Szerintem ez család és egyénfüggő... Pl a vőlegényem anyja mindig azt mondja, hogy kapott még egy lányt, és olyan is a kapcsolatunk. Az én szüleim viszont nem hajlandóak elfogadni a bátyám választottját, az enyémet viszont fiukként kezelték az első perctől kezdve.

Én a magam példájáról tudok csak beszélni, hogy mondjuk anyósjelölt segítségét nem várom el, csak a fia részére (mi együtt is élünk egy ideje, messze a családtól). Tehát a fiát segítse, ha neki erre szüksége van, vele együtt ugye értelemszerűen engem is segít, de nem verném sosem az asztalt, hogy már pedig adjon valamit.

Egy igazán szerető szülő, mindenekelőtt önzetlen. Ad, és nem kér cserébe semmit.

Az igazán szerető gyerek a maga életét éli, (ha tudja, ha van rá módja), és a szüleit valamennyire és kedvesen részelteti belőle. Itt a valamennyire kifejezés azt jelenti, hogy nem kell megosztanunk az egész életünket, nem lehet szótfogadni, elvárásoknak megfelelni, de a teljes elzárkózás azért elég durva.

Szerintem tinédzserkorban elfogadható a lázadás a szülők ellen, de mikor már komoly kapcsolat van, összeköltözés, házasság, kéne egy saját lakás, a szülő adjon pénzt, támogasson tárgyakkal, stb, de cserébe pofa lapos... Hát az ilyen hálátlan gyerek b*ssza meg!

Mondom úgy, h nekem nem adtak pénzt a szüleim, amivel besegítenek, az a termény. Kapunk krumplit, hagymát, mivel sokat eszünk belőle, iszonyat nagy segítség. Apu sok mindent megjavított az albiban, ami nem volt megfelelő, hogy nekünk jobb legyen. Ki lett kérve a véleményük, de mégsem függünk tőlük, nem is járnak a nyakunkra, nem várnak el semmit, mi sem tőlük.

Szerintem családtagnak minősül. Az én szüleim családtagként befogadták a férjemet, de az anyósoméknál már nem ilyen tiszta a helyzet. Mi leginkább az én szüleim segítségét szoktuk kérni, ha gond van (pl. intéznivaló, amit csak munkaidőben lehet, vagy pár ezer ft-os kölcsön), az anyósomék messze laknak tőlünk. Én nagyon szeretem őket, és néha fáj, hogy úgy érzem, hogy ők viszont nem gondolnak rám. Pl. születésnapomon, névnapomon max olyan helyre írnak félmondat köszöntőt a neten, ahová én félévente egyszer járok. Személyesen nem mondják, nem hívnak fel, nem írnak emailt. Ha én e-cardot küldök nekik az emailjükre, akkor a fiúknak köszönik meg. Ajándékot sem szoktam kapni, igaz nem is várom el.

Fura.