Miért nem szereti eléggé a kislányunkat a saját apja?

"Nekem is sokat kell nyaggatnom,nem egy nyílt ember"

ő ilyen zárkózott típus

próbáljátok meg, hogy kettesben legyen a kislányotokkal, programozz nekik valamit és meglátod, hogy össze fognak jönni

a meseolvasásról meg annyit, hogy az én férjem TÉNYLEG NEM OLVASOTT NEKIK SOHA, és nálunk is előfordult, hogy kérték a mesét és engem küldött be ... :-)

Én meg azt gondolom, hogy szereti, csak nem olyan módon, ahogy te elvárod tőle. Ezzel már el is érted, hogy nem mutatja ki a szeretetét, és nyilván frusztrálja is, hogy elégedetlen vagy vele. Inkább megkíméli magát a kudarcoktól. A szeretetet nem lehet kierőszakolni. De meg lehet tanítani rá valakit, hogyan szeressen jól. De nem kérleléssel és veszekedéssel (= b*gatással).

Fokozatosan vond be kettőtök játékába. Az is elég, ha ő csak nézi, előbb-utóbb részt vesz benne, de ez magától tegye. A meseolvasásnál ugyanígy. Üljön ott, te meg olvass. De semmiképpen ne kényszerítsd és ne várd el, hogy így vagy úgy viselkedjen. Ezzel pont azt éred el, hogy még jobban nem tud mit kezdeni a kislánnyal meg az érzéseivel. Nyilván neki sem könnyű, ha "nagyon rendes ember", valószínűleg neki is lelkiismeret-furdalása van. Csak egyedül nem tud javítani a helyzeten.

Lehet hogy nem lehet minden apából minta apát kreálni, de legalább apa lehetne... Nekem még most is (26 évesen) gondjaim vannak abból hogy édesapám nem törődött velem, öcsémnek még több hiszen fiúknak kicsit más .....

Nem jó az ha nincs meg gyerekobian a szülői kapcsolat... (bármelyik féllel)

Szerintem próbálj keresni egy szakembert aki elmagyarázza a férjenek miért van szüksége rá is a kislánynak, mert ahogy "látom" most már egymást taszítják el....

Teljesen megértem, mi az, ami bánt téged! Attól, hogy a családjáért él és dolgozik, attól még nem lesz jó apa, max. családfenntartó. Az egy másik férfi-szerep. Az apa-szerep pont az érzelmekről szól, arról, hogy férfiként mintát nyújt a gyereknek, olyan kapcsolatot épít ki vele, amit az anya és más személy nem tud, ezzel ő is alakítja a gyerek személyiségfejlődését. (Más a helyzet, ha a gyereknek egyáltalán nincs ott az életében az apja, de itt pont azért fájdalmas, mert ott van, csak érzelmileg nem elérhető, noha a kislánynak nagyonis igénye lenne erre.)

Szerintem a férjed el van akadva a saját apjával, valószínű nem alakult ki benne az a kép, amilyennek egy jó apának lennie kell. Lehet, hogy ő sem kapott sok szeretetet anno az apjától, aki csak a munkára koncentrált. Érdemes lenne erről beszélgetned vele, hogy élte meg az apjával kapcsolatos gyerekkori érzelmeit és vajon felnőttként rányomta -e a múlt a bélyegét a mostani kapcsolatukra, illetve az ő saját apaságára. Követendő példa -e számára az apja! Kérdezd meg, milyen szerepet tölt be az ő életében a kislányotok, milyen felnőtt nőt szeretne belőle nevelni és szerinte jó úton jár -e ahhoz, hogy ezt megvalósítsa.

A gyereked iránti szeretet nem egy tanulható dolog, alapból ott kell lennie. Szerintem benne is ott van, de nem tudja kimutatni, főleg, ha már érzi a kislány ellenállását és azt, hogy hozzád húz jobban ("apa, ne csikizz" példa). Nem mintaapává kell válnia, de érzelmileg és játékkal reagálnia kell a gyerek igényeire, aki megszólítja őt.

A legjobb persze az egyéni pszichoterápia lenne számára, de kevés az olyan férfi, aki ezt bevállalja, főleg, ha ő nem érti a problémát.

Itt egy kis olvasmány neked addig is:

[link]

Minden család más, ahol az anya és a gyerek sem igényli annyira az apai játékot, részvételt, szeretet-kimutatást, ott az a természetes, nincs is belőle nyíltan gond, de nálatok szerintem nem ez a helyzet, különben nyilván nem tetted volna fel a kérdést.

Szia!

Bár nekem nincs gyermekem,nagyon rossz példák voltak előttem,mind a nagyszüleim,mind a szüleim révén.Ebből az következett,hogy bár elmúltam 24 éves,anyámhoz egyáltalán nem kötődöm,sőt idegesít,vérigsért,és úgy kiakaszt még telefonon is,hogy van hogy 2 napba telik mire kicsit visszarázódom!Ő megkeserítette az életem,főleg a kamaszkorom,de még most is tud undorítóan viselkedni,pedig nem is élek a szüleimmel!

Apám,jó ember,csak épp soha nem mutatta ki az érzelmit.Pusziról,szeretlek szóról nem is álmodoztam,eltávolodtam tőle végleg,már kiskoromban.Erre még rátett egy lapáttal a nagy szigor.(miközben sem az anyám,se az apám nem ismert meg engem soha valójában).Apám egész életét agyondolgozta,sőt egyre többet és többet.Anyagilag persze sosem volt gondunk,sőőt..Próbálom ennek betudni,hogy szeretet helyett mindig anyagiak voltak nálunk.Így nem csoda,ha ideje sem volt soha a "családjára".Mit mondjak,egyik sem hiányzik ha nem telefonál,sőt.Anyám érzelmi zsarolásai pedig már nem hatnak rám.

A lényeg,hogy én is kései gyerek voltam,s mindig vágytam nagyszülőre is(hamar elhunytak,alig emlékszem rájuk),de annál is jobban vágytam egy szerető anyukára.Apukára talán annyira nem is,bár biztosan más életem lenne,ha most "volna volnásat" játszanánk.

Ennek következménye,hogy én már kiskoromban tudtam,hogy milyen szülő szeretnék lenni,és milyen hibákat NEM fogok soha elkövetni a gyermekem irányába.

Te is úgy érzed, hogy valami nincs rendben.Nem mintaapa kell,és nem másokkal meg az átlaggal foglalkozni,hanem azzal,hogy neked milyen férjre,apára van szűkséged.És a kislányodnak!

36F írta a programokat,igenis légy határozott,készíts nekik programokat.Pl elmész valahova(bevásárolni stb),addig is legyen a párod a kislánnyal!Ezt minél többször,hogy szokják egymást!