Szerintetek mi erre a helyzetre a legjobb megoldás? Egy nem mindennapi Anya-Fia kapcsolatról van szó, vélemények?
Az egész még gyerekkoromban kezdődött, anyukám halálával. 5 éves voltam. Lett egy nevelőanyám, akivel háát... mostanában egyre feszültebb a viszonyom; természeténél fogva önző és uralkodó típus, sokat veszekszünk, nem mutatja ki a szeretetét és törődését, kemény és hideg szívű.
Van neki egy huga, aki viszont kicsi korom óta rengeteg szeretetet, ölelést ad. Tudat alatt már évek óta gondolok Rá, mint afféle pótanyára (ez mondjuk itt nagyon csúnya szó), bár nagyon ritkán találkoztunk, mert nem egy városban lakunk, viszont akkor mindig is számíthattam kis szeretgetésre, babusgatásra, nagyon sokszor nevezett fiamnak is.
Pár hónapja kezdtünk el gyakrabban találkozni, és egy idő után már csak Neki tudtam kiönteni a szívemet, megbeszélni a problémáimat. Anyák napján egyrészt egy előrehozott névnapi ajándékként írtam Neki egy verset, amelyben választott anyámnak neveztem el, mondani sem kell, hogy könnyekig meghatódott, és köszönettel elfogadta, mostanában pedig egy levelet írtam Neki, amolyan levél anyámnak típusú levelet - ilyet másnak még nem írtam...
Rövid idő múlva egy afféle hirtelen jött ötletből megkérdeztem, mi lenne, ha egy hónapig ott laknék Náluk (itt jegyzem meg, férjes és 3 gyermekes családanya), erre volt életemben először elutasító, hivatkozott a bérletre, mindennapos rigolyáikra stb. Nem is erőltettem tovább a dolgot, azóta fel sem merült a téma.
Azóta barátnőm lett, és akkoriban félelmem lett, hogy ennek hatására eltávolodik tőlem - ami persze abszurd, viszont sokat gondolok Rá, szinte minden órában eszembe jut valamiről, és pokolian tud hiányozni. Mindennél jobban várok arra, hogy találkozhassak Vele. Leszögezem, hogy nem szerelemről, szexuális vágyról vagy valami ilyesmiről lenne szó, azt a barátnőm kapja, de ez valami más, valami sokkal erősebb érzés...
Ami a lényeg: amióta így közel kerültem Hozzá, azóta irracionális módon rettegek, hogy eltávolodunk egymástól, hogy elveszítem, túlérzékeny lettem Vele szemben, fáj, hogy ha nem úgy foglalkozik velem, ahogy én szeretném, ha nem érint meg stb. Persze tudom, hogy az embernek nem mindig van jó napja, lehet fáradt stb. Viszont ezt a túlérzékenységet már nem bírom elviselni. Az is aggaszt, hogy emiatt ment már tönkre emberi kapcsolatom, és nem akarom Őt elveszíteni ilyenek miatt. Mindig attól félek, hogy ez a szeretetkimutatás és ragaszkodás egyszer sok lesz, hogy ez bizonyos ponton túl már terhére lesz, ilyesmik. Tudom, hogy az elveszítéstől nem igazán kell félnem, mert hatalmas szíve van, de már nagyon terhes számomra is ez a para... Mit tanácsolnátok, mit tegyek, hogy ne legyek ennyire érzékeny? harminc éves vagyok.
Előre is köszi:)
A harminc éven kicsit ledöbbentem.:O Azt hittem,hogy valami 15-17 éves tini lehetsz.
Részvétem édesanyád miatt.Nagyon nehéz lehetett neked.
Szerintem ez nem probléma,hogy babusgatja az embert valaki,csak már harminc évesen arra kellene koncentrálnod,hogy legyen a barátnőddel házasság,gyerek/gyerekek.:)
Szerintem nem távolodtok el egymástól.
Nekem is volt egy ilyen nő,akitől vártam a szeretetet,ilyen "második anya",ha lehet ilyet mondani..:]
De már vele is eltávolodtunk,igaz,annyira nem.. de próbáltam leépíteni a kapcsolatom(a mostani) miatt a második anyámmal lévő 'baráti' kapcsolatot.
Azért,mert szereted.Ha az ember ennyire ragaszkodó típus,mint ahogy én meg te,akkor folyamatosan szeretetre éhezünk.Ha valakit megszeretjük,attól minél több szeretetet akarunk.Ez abszolút pozitív,ha a másik fél is beleegyezik,hogy szeretetet adjon.:)
Szerintem sokat kell találkozni vele.
A kettesben való beszélgetések szerencsére gyakoriak Közöttünk:) Talán az a baj, hogy bizonytalan, mikor tudunk találkozni (Ő három műszakban dolgozik, én folyamatosban), és ezek a beszélgetésekre kevés idő van. Na meg bennem van egy jó adag szeretethiány, amit csak Ő tud csillapítani, viszont ez csak érintéssel megy (legalábbis nálam), és hajlandó vagyok túlreagálni magamban, ha netán ez elmarad...
Igazából attól tartok, hogy ezek a kényszerképzeteim fogják megmérgezni ezt a kapcsolatot. Volt ilyenre példa... Vagy ez csak afféle fóbia?
Szerintem mindenki fél az elválástól.De nekem egy tanárom elmagyarázta,hogy ő mindig ott lesz nekem,ha segítségre szorulok.:) szóval ne félj az elválástól,fontos,hogy bízz magadban,szeresd azt a nőt,de egy bizonyos távolságot tarts..neki is van gondolom férje,aki azért annyira nem szereti,ha érintgetitek egymást.. mert már nem 6-7 éves vagy,hanem 30 éves..komoly felnőtt férfi.
Attól függetlenül ez nem jelenthet nagy gondot.:)
Az a durva, hogy a férje tud róla,és tolerálja, ez ki lett nyomozva, természetesen ő is tudja, miről szól. Sokszor a férje előtt érintget, és még csak említést sem tesz róla. Egyszer nevelőanyám is célozgatott ilyenre, hogy nem gond e a férjének. Konkrétan meg is lett ez kérdezve Tőle. Amikor leírtam Neki ezt Facebookon, ott volt a férje is, és csak röhögött azon, hogy nevelőanyám hogy képes ilyet kitalálni. Mármint hogy a férje nem nézi jó szemmel...
Tehát ettől nem kell tartani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!