Erre mit mondjak?!? Miért csinálja ezt a barátnőm édesanyja?
Ma megyek a barátnőmhöz ott-alvós buliba. Jönne még két barátnőm, de az egyiket nem engedi az édesanyja. Pedig a barátnőm igazán rendes, a szülei is, szal tök biztonságban lenne. Ha ez nem lenne elég, egyszer azt mondta nekem: "Légyszi lemásolod a Sims 3-at? Anyukám lusta megkeresni, és én NEM MEHETEK BE A SZOBÁJUKBA"
Mit gondoltok róla?
"idióták. van egy ilyen barátnőm, nem véletlen nem lakik otthon"
Netán fordítva? Jegyezd meg, mindig a szülő az első, hozzá fordulsz, ha segítség kell. Időskorában majd fordítva.
A mai fiatalokkal van a baj, el vannak kanászodva. Ha már a tanárjaikat is megverik, otthon is megverik a szüleiket.
13 évesen már gyerekük van, kábítószereznek, isznak, orgiáznak, XD és társai.
Hova fajul még a világ?
"A mai fiatalokkal van a baj, el vannak kanászodva. Ha már a tanárjaikat is megverik, otthon is megverik a szüleiket.
13 évesen már gyerekük van, kábítószereznek, isznak, orgiáznak, XD és társai. "
Igen cimbora, ha cigányokról van szó, ezek meg is történnek. A magyar nem veri meg a tanárt/szülőt. Isznak, kábítószereznek sajnos, de a cigányoknál ez méginkább jelen van.
utolsónak igaza van, de egyébként meg ha az ember eltervezi, akkor már olyan rossz lemondani, meg minden. te nem voltál gyerek?
az a baj, hogy a általában a szülő vagy túl szigorú, gyerek sehova se mehet, mindig otthon kell lenni, nagyon fogja ,....
vagy annyira laza, hogy le se--- a gyerekét...
előbbitől besavanyodik a gyerek, utóbbitól 13 évesen rossz curva lesz, vagy egy ócska kis k*cs*g.
Ez a válasz 57%-ban hasznosnak tűnik.
A válasz írója 53%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 02:23
Azért ne keverjük már ide is a cigányokat, az külön kategória.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!