Más is van, akinek ennyire rossz a kapcsolata a szüleivel?

22 éves lány vagyok. Sosem tudtam anyámékkal őszintén beszélni semmiről, mivel annyira bunkók tudnak lenni, hogy az szörnyű. Például van, hogy szőrtelenítem magam, és akkor apám megkérdezi, hogy ki fog kicsomagolni? Meg ilyen dolgok. Anyám is meg apám is úgy beszél, mint egy kocsis. Ilyeneket mond apám anyámnak, hogy ma lesz*psz? Közben meg azt hiszi, hogy vicces.

Számomra ez annyira kiábrándító. Annyira gyökerek tudnak lenni. Sosem mondtam el nekik, hogy van pasim, a második pasimat megtudták, amikor 18 voltam,mert egy rokon beköpött nekik, hogy látott egy sráccal.

Erre anyám a tömött héven elkezdett üvöltözni, hogy írassak fel gyógyszert, írassak fel gyógyszert? Hiába mondtam neki, hogy még nem volt köztünk úgy semmi.

Annyira utálom ezt az egészet. Emiatt nem is nagyon vannak kapcsolataim, egyelőre nem tudok elmenni itthonról, mert nem állok úgy anyagilag.

Nagyon rossz ez az egész, alig volt barátom eddig, és nem tudom mit várnak. Olyan, mintha azt várnák, hogy azt mondjam, hogy na most megyek dugni, vagy nem tudom.

Egyszerűen semennyi magánéletem nem lehet. Egy szobában élünk négyen, és annyira elegem van már ebből az egészből.

Alig volt bármilyen kapcsolatom, mert egyszerűen nem akarok összejönni senkivel, ameddig itt élek, mert elegem van ebből az egész bánásmódból, hogy fél percenként rám nyitnak a fürdőben, hogy még a WC-n sem ülhetek nyugodtan, egyszerűen már nem bírom, de velük nem lehet beszélni. Egyszer megkérdeztem, hogy lehetne e zárni a fürdőt, erre apám majdnem nekem jött, hogy mit képzelek, nekem itt semmim sincsen, nekem itt semmihez nincs jogom, és mindenki akkor megy be a fürdőbe, amikor akar, nem én fogom ezt megmondani. :( Apám sokszor iszik, öcsém is, többször volt, hogy nekem jöttek, anyám meg ilyen Magdi anyus, ráadásul mindig öcsém, meg apám oldalán áll. Egyszerűen már beleőrülök ebbe az egészbe, és a legrosszabb, hogy hiába tanultam tovább, manapság sz*rt sem ér a diploma, ha az embernek nincs ismeretsége, vagy több éves tapasztalata. Annyira kilátástalan minden, sosem lehetek egyedül, és azt érzem, hogy sosem fogok tudni kiszakadni innen. :(

Már barátaim sincsenek, mert egyszerűen mindenkit eltaszítottak tőlem. Szerintük mindenki nyomorék, ocsmány, hülye, beképzelt, nyávogós, sosem felel meg nekik senkii, egy barátnőm sem volt nekik szimpatikus. Meg ilyenek voltak, amikor kisebb voltam, hogy nem mehetsz szülinapi bulira, mert zavarni fogsz. 14 éves voltam, amikor először aludhattam barátnőméknél ,aki pár utcára lakik tőlünk, és csak úgy, hogy anyukája felhívta az anyámat, hogy biztos nem fogok zavarni, nyugodtan átjöhetek, és ezt vagy 5 percen át, mire azt mondták, hogy na jó... Emiatt sem mertem eddig egy pasimat se bemutatni.

Annyira szeretném, ha legalább egy kicsit jobb legyen köztünk a viszony, de tudom, hogy őket már nem fogom tudni megváltoztatni. :(

Akármit csinálok az sosem jó, mindig mindenért csak a leb*szást kapom, hogy mekkora hülye, nyomorék, szerencsétlen sz*rkupac vagyok, egy élősködő mihaszna féreg, egy semmirekellő pics*vakarós tehén, stb. Annyira fáj ez az egész. Névnapomat elfelejtik, stb.

Kb. azt érzem, hogy ha anyám megtudná, hogy már nem vagyok szűz, akkor addig b*sztatna, ameddig felkötném magam. Meg apámnak ilyen beszólásai vannak, hogy az kéne már neked 1 jó nagy f*sz, és voltam kb. 18, amikor ezt mondta...Annyira utálom, hogy ennyire közönségesek, nem értem, hogy ez miért jó nekik :( Egy komoly kapcsolatom sem volt még emiatt, mindig kommandózni kellett, hogy ne lásson meg senki stb.

Szóval csak azért írtam meg ezt a kérdést, mert érdekelne, hogy Nektek is vannak e ilyen "élményeitek".

Köszi, hogy elolvastad.