Kinek meddig sikerült visszavezetni a családfáját a familysearch.org segítségével?
Mert az esetemben "kétoldalú" a dolog.
Akkor, ha igaz a családi legenda, Kond vezérig vissza tudom vezetni, elvégre a Károlyi grófok leszármazottja vagyok. A történet szerint ugyanis apai nagyapám édesanyja az egyik Károlyi-kastélyban szolgált, és nagyon jó viszonyt alakított ki a "vár urával". Állítólag terhes lett tőle, és megszületett nagyapám, aki ráadásul teljesen másként nézett ki, mint a bátyjai. Érdekesség továbbá, hogy édesapám (az említett nagypapám fia) nagyon hasonlít az egyik, régebben élt Károlyi grófra.
Mondanom sem kell, hogy nem vették a nevükre nagyapámat, mert törvénytelen gyerek volt.
Viszont, ha a másik, talán reálisabb családfa-utat követem vissza, az esetben megakadtam valahol az 1700/1800-as éveknél.
Az 1700-as évek közepe előttről származó anyakönyvek olvasása már gyakran meghaladja a képességeimet, nálam ezen az úton ott mutatkozik egy határ.
Ennek az évszázadnak a végétől már azért (néhány hanyag írástól eltekintve) hozzám hasonló hétköznapi emberek is képesek kibetűzni a többnyire pár szavas anyakönyvi bejegyzéseket.
Szerencse feltétlenül szükséges, hiszen egy újabb kori anyakönyv hiánya miatt a meglévő régebbiekben található reménykeltő bejegyzések egy láncszem hiánya miatt csupán feltételezések maradnak, hacsak nem adódik valami kapocs, ami összeköti a távoli adatokat.
Hát igen van több ág is. Szóval nem unatkozik az ember. Én úgy szoktam motíválni magam ha elakadok vagy az adatok ellenére nem találom az ősöm, pedig mondjuk oda van irva hol született a házasságinál, és mikor és mégsincs abba a születési anyakönyvbe, hogy bújócskázik velem. Ilyenkor város vagy település történeteket kezdek el olvasni hogy ahhoz a város részhez tartozott-e külső település és stb. Illetve olyankor másik ágba kezdek és azt képzelem az őseim versenyeznek áganként kinek az ágát tudom visszavezetni a legtovább. 😄 És olyan poénos gondolat, hogy így gyorsan visszanyerem a kivancsisagom es ujra vidám motivált leszek. 😄
Igy sikerült egyelore 1600-as évekig visszavezetnem az egyik ágat nagy léptekkel. De legnagyobb boldogságomra van bőven ág. Oldalágakkal is foglalkozok. Mert érdekel az is, meg az is előre tudja vinni az embert mert ott is szoktak lenni adatok amik a saját ősei megtalálásában segít és ha elakadok akkor ugyanúgy motivál. De ugyanakkor meglepő is tud lenni hogy jé ő is az ősnagybácsim, ősnagynénim.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!