Mit szólnátok ebben az esetben?

Elég az. Ezek szerint legalább az egyik porontynak nincs gyereke. Csak remélném, hogy ez saját döntés a részéről, nem a körülmények áldozata, és ő boldog így. Vagy ha a körülmények áldozata is, elfogadta, és nem szomorú, nem vágyódik különösebben a gyerek után, mert ha nagyon vágyódna, de hiába, akkor bizony megszakadna érte a szívem. Ha boldog, minden rendben.

Örülnék a két unokámnak, és szívesen fogadnám őket bármikor.

Másban reménykedtem, de a sors tudja mit csinál. Meg már akkor is jó ha csak egy viszi tovább a családi örökséget, aztán majd valamikor sok utód lesz, szerteágazó, és elterjed a tudás.