Csak én nem értem ezt a "nem a te dolgod, szólj a párodnak, hogy beszéljen vele" dolgot?

Ha a férjed azt mondja az anyjának, hogy azért hozzátok el a gyereket délben az oviból, mert nektek ez így jó, és ne kérdőjelezze meg a döntéseteket, mert nem az ő dolga, az egészen máshogy veszi ki magát, mint ha Te mondanád ugyanezt.

Ha a fia mondja neki, jó esetben befogja az anyós és bízik benne, hogy tudjátok mit csináltok, ha Te mondod, akkor viszont fent hordod az orrod, nagypofájú, tiszteletlen, beképzelt, arrogáns vagy.

Persze egyszer kell neki rendesen elmondani,, ha nem ért belőle, akkor nem kell állandóan a nyakára küldeni valakit, csak megpróbálni, hátha sikerül megértetni vele viszálykodás nélkül.

"Az anyósnál többet nyom a fia szava, mint a menyé, és ez így rendben van."

Ez rohadtul nincs rendben. Milyen emberek vannak komolyan. Ha én mondom, hogy ne tessék rám nyitni, ha a fürdőben vagyok, az kevesebbet ér, mintha a Béla mondja, hogy anyuka, ez tényleg taplóság?

Ne nézzétek le ennyire az anyákat, hogy annyira ostobák, hogy a gyerekük tényközlése igazabb, mint akármelyik emberé.

A családi viszályok meg nem nagyon érdekelnek, ugyanis vagyok annyira normális, hogy minden kis szarért nem küldök el embereket. Ha meg nagyobb dolog van, előbb kedvesen, de határozottan elmondom, mi bánt, ha nem érti meg, megismétlem, ha akkor sem érti, na akkor mehet a pitsába. És valószínűleg itt sem az a baj, hogy nem *érti*, inkább nem *érdekli*. Aki meg paraszt, az legyen velem rosszban, nekem csak jobb tőle az életem.

De mondok jobbat: a férjemnek nem is kell egyetértenie velem. Ha ő azt szokta meg otthon, hogy a család bemászkál egymáshoz a fürdőbe, és nem látja, mi a probléma, attól még engem zavar. És a véleményem nem ér kevesebbet, mint a páromé. És itt meg elég hülyén jönne ki, hogy a párom olyasmi mellett érvel, amit igazából leszar, csak mert az anyja és a felesége nem beszélhetnek egymással felnőttek módjára.

Értem a kérdező gondját, mi a baja ezekkel a tényleg sűrű válaszokkal, hogy a papucs férj, vagy akaratgyenge feleség intézze, ha az anyja, vagy apja beszólogat. Hát nem az ő dolga, hanem annak, akivel a konfliktus adódott. Ott egyből és helyben. Ennyire egyszerű. Én soha nem küldtem a férjemet, hogy szólj anyádnak, ne szívja a véremet. Megmondom én magam is, ha tényleg jogos a sérelem. Nekem kétszer durrant el az agyam a tizenakárhány év alatt, míg férjnél voltam. Anyósom már előre temette a saját szüleimet, hogy miénk lesz az egész ház, a másik, amikor a bátyámat hordta le egy semmiség miatt. Utána megbeszéltük - soha nem laktunk együtt szerencsére az anyósékkal -, de nem kértem a férjem segítségét, hogy brühü, anyád mit mondott. Mégis meg tudtuk beszélni, és soha nem voltunk rossz viszonyban. Pedig ezek alapján lehettünk volna. Talán érthető, amit írok, talán nem. Ha valaki hibázik, és olyat mond, amit nagyon nem kellett volna, akkor illik bocsánatot kérni, a másik félnek pedig megbocsájtani.

Aki meg azt írja, hogy a férjének panaszkodik, hogy szóljon az anyjának, mert rányit a fürdőszobában, és szólni sem mer, az meg is érdemli a sorsát.

13-as válaszomhoz még annyit, hogy anyámékkal sem éltünk családostul egy percig sem. Az lemaradt. Mégis temette őket, hogy majd megöröklöm a házat. Kinek nem esne rosszul. Még 60 évesek sem voltak a szüleim.

Bocs, ez kicsit OFF.

Kössz, én anyaként írtam, nekem többet nyom a gyerekem szava, mint másé, de bármelyik közelebb álló többet ér, mint idegené. Nálad ez mem így van? Vagy te bármi van, elsőre magadban keresed a hibát? Hát hol az önbizalom?

Bizony, ha nem szólal fel a hozzám közelebb álló személy(akinek az érdekeit nézem a magamé mellett), hogy nem jó az, amit csinálok, akkor kevésbé valószínű, hogy változtatok.

A fürdős durva példa, mert ez elég általános szabály, de mondjuk a gyerekes ovissal lehet valamit kezdeni.

Vagy mondjuk, ha gyerekemnek uzsonnára mindig banánt csomagolok, mert otthon megeszi, és megszólal a barátnője a suliból, hogy “dehisz Julika utálja a banánt és panaszkodik” akkor nem kezdek el neki almát csomagolni, csak, ha tőle hallom, hogy mást akar.

A barátnője lehet bármilyen frusztrált, hogy a gyerekem panaszkodik neki, addig nem változtatok, amíg az egyik érintett ember, a hozzám közelebb álló meg nem szólal, alá nem támasztja.

Az pedig brutális, ha gyereknevelési vagy erkölcsi kérdésekben egy házaspárnak más a véleménye, ezt abszolút kizárom, mint rémes bukó kapcsolat..

De mondhatok olyat, hogy meglátogatom a felnőtt fiam és a párját minden 2. hétvégén, és a menyem megkérne, hogy ne menjek ilyen gyakran, kiakadnék, mert első körben nem őt látogatom, hanem a fiamat, majd szól, ha nem akarja, hogy menjek, és majd közölje ő velem, nehogymár a nevében beszéljen a párja.

Vagy legyen unokás, ha az unokámat látogatnám minden 2. héten, és a menyem szólna, hogy ne menjek, csak minden 3. héten, az első lenne, hogy megkérdezem a fiamat, hogy ő is jónak látja e, ez közös döntés e.

A számomra fontosabb személynek akarok (több) jót, és ezért a számomra fontosabb személy véleménye érdekel és adok rá jobban, másokéra nem annyira.

Ha a konfliktus nem érint mást a családban, ami irtó ritka(mint a fürdőbe nyitogatás), akkor még oké, de más nevében ne beszéljem távolabb álló személy.

Kíváncsi vagyok, milyen fejet vágnának a nők, ha az anyósuk azt mondaná, hogy ne etesse már csokival az unokát..a nő nem változtatna elsőre, mert anyós szerint nincs rendben, és rosszul is esik neki, hogy “idegen” belekotnyeleskedik, ellenben az anyós fiától(aki a férje)szívesebben hallaná ugyanezt, és nagyobb eséllyel változtatna.

Szóval, ha van harmadik fél, az szedje rendbe magát és közvetítsen vagy álljon ki magáért, a párjáért, anyjáért, akárkiért, hiszen ő is érintett(apósanyós szinte mindig van)

Ha nincs, akkor is kellemesebb tőle hallani.

Ha én csinálnék valamit rosszul véletlen, nem akarnám mástól hallani, csak a hozzám közelállóktól.

Egyébként mintha írtam volna, hogy nem elsőre rendezhető dolgoknál szükséges a közvetítés, hanem érdekszembenállásoknál, véleménykülönbségeknél.

A fürdőben, ahol meztelen vagy teljesen érthető, hogy kizársz mást, de máris nehezebb a helyzet, ha mondjuk anyósnál laktok gyerekkel és zavar, hogy az anyja fehérneműben mászkál napközben a melegben.

Itt is megkérnéd azt, akivel problémád van szemtől szemben, hogy változtasson? Mert szerintem anyósnak ezt a fiától kellene hallania

"Kössz, én anyaként írtam, nekem többet nyom a gyerekem szava, mint másé, de bármelyik közelebb álló többet ér, mint idegené. Nálad ez mem így van? Vagy te bármi van, elsőre magadban keresed a hibát? Hát hol az önbizalom?"

Nálam ez nem így van. Vagy tényekről beszélünk, vagy preferenciákról. Ha a gyerekem azt mondja, az ég lila, az idegen meg azt, hogy kék, akkor az idegennel vagyok, mert nála a tényszerű igazság.

Ha meg valaki megkér valamire, vagy szól valami miatt, akkor elég neki szólnia, nem kell a gyerekemen keresztül üzengetnie, mert az idegent és a kérését is tisztelem.

Amúgy meg nem az önbizalomra feszülök rá, hanem az empátiára.

Basszus ha kávézol az anyóssal és szóba hozza, miért hozod el a gyereket, nyilván nem kell megvárni, míg bejön a férjed.

De ha anyós celozgat meg másoknak meltatlakodik, hogy hát ezek meg délben elhozzák a gyereket, akkor első körben jobb, ha a fia mondja neki, hogy ez nem az ő dolga. Valószínűleg ti a ferjeddel már átrágtátok a témát, egyet értetek, hogy ez így jó és abban is hogy nem a mama biznisze. Ha nem áll le, persze lehet kiállni magadért, meg felszolitani, hogy ne üsse bele az orrát, de ha nem akarsz direkt rossz viszonyt, békésen próbálod felhivni a mama figyelmét arra, hogy túl sokat foglalkozik olyasmivel, ami nem rá tarozik. Akkor nem először a fejedet kered meg, hogy próbálja megértetni vele?

Persze ha ruhelled az anyost és direkt örülsz, ha besértődik, akkor nekiállsz osztani.