Mi lehet az oka, ha az anyós beteges kényszert érez arra, hogy ne szólaljon meg?

Fő a látszat...

Az én anyósom is hasonló. Bár ez így nem teljesen fejezi ki azt amilyen.

Nagy vonalban: sok mindenkinek azt mondja amit hallani akar, ő mindenkivel állítja hogy jóban van, amikor felrobban sem úgy mutatja, mert akkor összedőlne a róla alkotott kép: a tökéletes anya, a legjobb munkaerő, legjobb társ, leg leg... De olyan nincs, hogy jó valami. Ha igen, az olyan apróság, hogy tulajdonképpen jelentéktelen dolog. Egyébként nála mondjuk szinte minden szar. Elégedetlen mindennel, az egész életével amit mindig másra vetít ki. Csak az egyik gyerekével nagyon elégedett, abba van menekülve hogy a gyereke is de nagyon szereti őt - ez a mentsvára az elfuserált elétében (de a gyereke csak önös érdekből eljátssza a szeretetet az anyja felé, egyébként minősíthetetlenül viselkedett vele számtalanszor - amit az anyja persze elnézett).

Tulajdonképpen egy hamis világot csinál magának amiben látszólag minden tökéletes, közben viszont nekünk néha elmondja mikor már nem nagyon bírja magában tartani; mennyire eszi a kefét...